2021. július 3., 15:39

Jó hír a beoltottaknak. Van két vakcinatípus, ami úgy tűnik, évekig tartó védelmet nyújt

Amerikai kutatók megállapították, a Pfizer-BioNTech és a Moderna által gyártott vakcinák olyan tartós immunreakciót váltanak ki a szervezetben, amely éveken át védelmet nyújt a koronavírus ellen.

Már ankülföldiek is felvehetik
Illusztráció
Fotó: Archívum/ma7

Az eredmények egyre több bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az mRNS-vakcinákkal oltottak többségének nincs szüksége emlékeztető vakcinára – feltéve, ha a vírus nem mutálódik túlságosan, amire persze nincs garancia.

Azoknak viszont, akik a koronavírus-fertőzésből az oltás előtt épültek fel, valószínűleg még akkor sem lesz szükségük emlékeztető oltásra, ha a vírus jelentősen átalakul.

Ez jó jel arra nézve, hogy mennyire tartós az immunitásunk ezzel a vakcinával

– írja az Index a New York Timesra hivatkozva. Az amerikai lap Ali Ellebedy kutatásvezetőt, a St. Louis-i Washington Egyetem immunológusát idézte.

A Nature című folyóiratban megjelent tanulmány mellőzte a Johnson & Johnson által készített koronavírus elleni vakcina értékelését. Dr. Ellebedy arra számít, hogy a Johnson & Johnson immunválasza kevésbé lesz tartós, mint az mRNS-vakcinák által kiváltott immunválasz.

Az eredmények alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a  koronavírussal fertőzött, majd később beoltott emberek immunitása évekig, sőt akár egy életen át tarthat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.