Hyundai i30 SW 1.6 CRDi: Lágy hibrid és sportcsomag

Mi az utóbbival kaptuk meg tesztelésre az eleve sportos szabású kombit, dízelmotoros mild hibrid hajtással és hétfokozatú automata váltóval kombinálva.

Az optikai sportpakett első rápillantásra kiemeli az autót a civil rokonok sorából. Az egész orr-rész ijesztően fekete méhsejtrács-mintázatú, a lökhárítók is jóval agresszívebb szabásúak, a hátsó alatt áldiffúzor és dupla kipufogó fokozza a hatást. A kívül elhelyezett N Line emblémák közül az orrot díszítő a legmutatósabb, a másik kettő az elülső sárhányókon található.

Fotó:  Vas Gyula

A keskenyebbre húzott fényszórók (bennük a nappali fények V alakú füzéreivel) ezen a szinten full LED kivitelűek, és kanyarba világító funkciójuk is van. Felül jól mutatnak a mattezüst tetősínek, alul pedig gyönyörű 18 colos alufelnik ékesítették a tesztautót, rajtuk 225/40-es papucsokkal.

…ismertetését szintén a sportcsomag Plusz verziójának többleteivel kezdjük: elektromosan állítható, Alcantara bőrbevonatú sportülések, kitűnő fogású vastag kormány, piros varratok, „N” embléma az üléstámlán, a volánon és a sebváltó karján, elektromos kézifék. Ennyi, ami első pillantásra látszik, a többi pedig: táblafelismerő rendszer, sávtartó automatika, holttérfigyelő, térdlégzsák.

Fotó:  Vas Gyula

Az infotainment rendszerről külön megemlítendő, hogy 10,25 colos képernyőjén többféle „hangulatjavító” funkciókat is kínál, a képeknek megfelelő akusztikai aláfestéssel. Általánosságban pedig ezen a tesztelt csúcsszinten érződik leginkább, hogy az autó tervezésébe a BMW is beszállt: az anyagok többsége kiváló minőségű, a megmunkálás színvonala a legkisebb kívánnivalót sem hagyja maga után.

Fotó:  Vas Gyula

Ami a térkínálat illeti, elöl nincs ember, aki szűkösnek érezhetné (legfeljebb a 100 kg felettiek a kagylós szabású sportüléseket), hátul pedig kb. 180 cm az a testmagasság, ameddig elegendő a láb- és a fejtér. Ami még itt, mármint a hátsó szektorban felpanaszolható: az elektromos/elektronikus csatlakozók teljes hiánya.

Fotó:  Vas Gyula

Pláne, hogy tulajdonképpen a csúcsszerelt verzióról van szó. A koffer a „600+”-osok kategóriájába tartozik, magyarán igen tágas. További előnye, hogy bővítésekor teljesen sík padló keletkezik, hátránya pedig, hogy láblendítéssel nem nyitható, ami pedig ezen a szinten már szintén elvárható lenne.

Fotó:  Vas Gyula

A „mild hibrid” kifejezést a magyar szaknyelvben fokozatosan kiszorítja a „lágy hibrid”, de természetesen ugyanarról a technikáról van szó. Jelesül egy általában 48 V-os generátorról (= indítómotor + áramfejlesztő), amely, bár minimális mértékben, de be tud segíteni a hajtásba.

Fotó:  Vas Gyula

Tesztautónk esetében az 1,6-os, 136 lóerős dízelmotort támogatta, de az autó egy másik erőforrásával (1.5 GDi) is párosítható. Ez a rendszer különben egyetlen centiméternyi elektromos hatósugarat sem képes produkálni, tényleg az a bizonyos (főleg gyorsításkor megmutatkozó) besegítés az összes tudománya. Ami a működéséből még érezhető: intenzívebb a motorfék, éspedig az energia-visszatermelő funkciónak köszönhetően. A hétfokozatú, kétkuplungos automata váltó kifogástalanul tette a dolgát, és jól érezhetően reagált a hárompozíciós (Eco, Normal, Sport) menetmód-választó aktuális állására.

A kapcsolgatás attraktív vizuális adaléka volt az egyes rezsimek külön megjelenítése a digitális műszerfalon.

Fotó:  Vas Gyula

Ami pedig a menettulajdonságokat illeti: csupa piros pont. A sportcsomag ugyanis keményebb rugózást is jelent, ami a rendkívül precíz kormányművel kombinálva akár kanyargyilkos vezetésmódra is kiprovokálhatja a sofőrt. A kasztni megdőlése ilyenkor is szinte észrevehetetlen, a kerekek pedig hajszálpontosan követik a kormány által kijelölt ívet. Magyarán: egy 136 lovas dízelkocsival is lehet adrenalinosat autózni, ha adott hozzá egypár dolog. Esetünkben az N Line+ csomag adalékai…