Húsvéti hagyományok, hiedelmek, népszokások
A húsvét azon ünnepek egyike, melyben a keresztény ünnepi szokások összeforrottak a néphagyománnyal. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is.
Húsvétkor ér véget a 40 napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás. Ezt fejezi ki az ünnep magyar neve is: a hús magunkhoz vételének első napja.
A húsvét, és a hozzá tartozó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, vagyis nem esnek ugyanarra a napra minden évben.
A niceai zsinat 325-ben elhatározta, hogy húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap tartassék – amely mindig a március 22-e és április 25-e közötti időre esik. Függetlenítve ezáltal a keresztény ünnepet a zsidó pészahtól. Eredetileg a két ünnep egybeesett.
Ez az időpont húsvét megünneplésére csak a 8. század óta vált általánossá.
Ételszentelés
A húsvétvasárnapi szertartásnak része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása.
Az asszonyok szép terítővel letakart kosarakban vitték, sok helyen ma is viszik a templomba a szentelésre szánt, gondosan elkészített ételeket.
Szilhalmi (Heves vármegye) gazdasszonyok a sonka, a tojás, a kalács és a bor mellé a kosárba kukorica és árpaszemeket is helyeztek, hogy azokat az állatok takarmányába tegyék.
Minden ételnek szimbolikus jelentése van, amely kapcsolódott Jézus szenvedéseihez, halálához, feltámadásához, ahhoz az áldozathoz, amelyet az emberiségért hozott.
A húsvéti ételek sorában a bárány Jézust, a bor Krisztus vérét jelképezi, a tojás az élet, az újjászületés szimbóluma, a sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált jellegzetes húsvéti étellé.
A szentelés után siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban.
A családtagok egymást kínálták a megszentelt tojással, melynek húsvétvasárnapi elfogyasztása egészségmegőrző és termékenységvarázsló hatással bírt. A palócoknál a húsvéti tojás a család egységét és összetartását is szimbolizálta.
A húsvéti sonka mellől nem hiányozhat a torma, felidézve ezzel Jézus „keserűségét”. A torma, a hagyma és a só a népi hiedelmek szerint gonoszűző hatással bírnak. Göcsejben úgy tartották, hogy a markáns ízű, könnyfacsaró torma elriaszt minden ártó alakot, gonosz szellemet.
A szentelt sóból a gazdasszony egy csipetnyit mindig tett a tésztához dagasztáskor, de még az állatok takarmányába is hintett belőle.
A szentelt ételek maradványainak is varázserőt tulajdonítottak, számos hiedelem fűződik hozzájuk.
A régi hiedelem szerint az ételek maradékát sem dobták ki, mert azoknak, a többi szentelményhez hasonlóan, bajelhárító ereje volt. Szentelményeknek nevezzük azokat a tárgyakat, melyek szentelés, vagy áldás révén hétköznapi használatukból kiemelődve természetfeletti célokra alkalmasak.
Húsvéti tojás héja
A tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne, valamint szétszórták a földeken, hogy távol tartsák a kártevőket.
Megszentelt kalács morzsája
Egyes zempléni falvakban elterjedt szokás volt, hogy a megszentelt kalács morzsáját a tyúkok elé szórták, hogy azok sok tojást tojjanak.
Máshol a tűzvészt tartották távol a szentelt morzsával, vagy megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket.
Ismeretes olyan babona is, hogy a morzsát a tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből. Az elégetett morzsának Lukácsházán (Vas vármegye) a következő magyarázatot adták: „egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle” (Tátrai Zs. gyűjtése, 1966).
Húsvéti sonka csontja
A húsvéti sonka csontjához is több mágikus cselekedet kapcsolódott, így vigyáztak arra, hogy a csont a fogyasztás során ne sérüljön, ne törjön el.
Lesenceújfaluban (Veszprém vármegye) a jobb termés reményében a rosszul termő gyümölcsfára akasztották. A szentelt sonka csontját viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba.
Úgy hitták, a sonkacsont még a boszorkányokat is távol tudta tartani. Csíkszentkirályon a csontot az istálló gerendájára kötözték, hogy a boszorkányok ne csomózzák össze a lovak farkát és sörényét.
A sonkacsontot felakasztották az istállóban, hogy védje az állatokat a rontás ellen.
A hajdúdorogi görögkatolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól.
A víz szerepe húsvétvasárnapon
Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés.
Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen.
Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és abból mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen.
Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje. Úgy tartották, ezen a napon a víznek és a tojásnak szerencsehozó ereje van.
Húsvéti határjárás, határkerülés
Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. A férfiak húsvét időszakában évente körüljárták a falu határát.
E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel. Érdekes, igen ősi szokás, hogy akik először vettek rész a határjáráson azokat a határjelekre fektetve megvesszőzték. Így vésték emlékezetükbe a határjelek helyét. Hajnalig tartott a határjárás. Imádságukban kérték az Urat:
Húsvéti didergés
A Maros megyei Szentgericén, akik részt vettek a határjárásban, ismét összegyűlnek a húsvéti didergésre. Ez megszégyenítő, figyelmeztető szokás volt.
Megesett lánynak bölcsőt, tolvajnak börtönt, hanyag papnak keresztelnivalót, részeges kántornak pálinkát ajánlottak. A házaktól tojást gyűjtöttek.
Jézuskeresés
Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán a Jézus-keresés, Isten-keresés, Szentsír-keresés elnevezésű népi ájtatosságot tartották.
Nagyszombat éjszakáján végigjárták a falubeli és a határban lévő kereszteket. A legtávolabbi keresztnél valaki elrejtette Krisztus szobrát és ezt vitték vissza diadalmenetben a templomba. A halott Jézus sírját felkereső asszonyok emlékét őrzi ez a hagyomány.
Zöldág-járás
A zöldág-járás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék. Elsősorban a lányok, esetleg a legények is kézfogással sorba álltak.
A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun.
Kakaslövés
Fiatal fiúk vettek néhány kakast, majd tréfás szöveggel elbúcsúztatták. A dramatikus játék után a táblára rajzolt életnagyságú kakasra lőttek.
Az győzött, aki eltalálta a közepét. Este a kakasokból készült ételt együtt elfogyasztották. Az asztalnál a győztest a főhelyre ültetik, ő kapja a kakas combját, máját, szívét.
Húsvétvasárnapi munkatilalom
Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.
A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat.
Húsvétvasárnap nem hajtották ki a csordát, és nem fogtak be állatot sem.
Feloldott tilalmak
Húsvétvasárnap és -hétfőn a böjti tilalom után már ismét lehetett táncolni.
Egykoron az udvarló legény fenyőágat díszített fel színes szalagokkal, piros tojással, s azt választottjainak kapujára tűzte. Amely leánynak húsvét reggelén nem volt virága, az vagy rossz magaviseletű vagy, vagy nem volt szerelmese.
A naphoz kötődő legelterjedtebb népszokás a locsolkodás.
A kifejezetten keresztény eredetű szokások mellett a néphagyomány is rengeteg jelentést tett hozzá a locsolkodáshoz: a víz tisztító hatására is utal, valamint a termékenységet jelképezi.
Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint pedig arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
A sok helyütt máig élő népszokás szerint a férfiak húsvéthétfőn sorra járják a házakat, és különböző versek, énekek kíséretében locsolják meg a lányokat, asszonyokat.
Egykor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami a locsolás egykori módjára utal, hiszen gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet, vagy a patakban megfürösztötték. Sajnos, ha hideg volt húsvétkor, bizony betegség is származhatott ebből.
Ezen a napon Szeged vidékén a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, ahol egész vödör vízzel öntötték le őket, megelőzve nehogy kelésesek legyenek.
Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz.
A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt, a két világháború között vált fokozatosan általánossá.
A húsvéti locsolásnak helyileg kialakított hagyományos formái voltak.
A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt.
Húsvéti korbácsolás, vesszőzés
A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor.
Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. 4-6-8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek. A fiúk vesszőből font korbáccsal (siba) megcsapkodták a lányokat, s mondták:
Bolhásos ne légy,
Esztendőre még frissebb légy!”
Egyes vidékeken szokás volt a húsvéthétfői locsolást másnap viszonozni: keddenként a lányok indultak útak, hogy megöntözzék a legényeket.
Suprikálás
A Felvidéken és a szlovák telepítésű területeken ismert szokás a suprikálás, amikor a lányok korbácsolják meg a húsvéti locsolást végző legényeket.
Krisztus-katonák Hajdúdorogon – egy alig ismert magyar húsvéti szokás
A görögkatolikus hitéhez leghűségesebb városban, Hajdúdorogon sajátos ünnepi hagyomány kapcsolódik húsvéthoz.
Nagypéntektől, Jézus kereszthalálának napjától húsvétvasárnapig hagyományos viseletbe öltözött kardos legények teljesítenek szolgálatot a görögkatolikus székesegyházban.
Fő feladatuk a szentsírnak, Jézus szimbolikus, a templomban felállított nyughelyének őrzése. Ezen túl jelen vannak az éjféli feltámadási szertartáson, illetve a húsvétvasárnapi ünnepélyes szent liturgián és pászkaszentelésen, az ünnepi eledelek megáldásán.
Soraikba csak olyan fiatal hajdúdorogi legények jelentkezhetnek, akiknek megfelelő a fizikuma, görögkatolikusok és nőtlenek. A hagyományt felvették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.
Húsvét hétfőjén és húsvét vasárnapját követő vasárnap, azaz fehérvasárnap volt szokás a komatálküldés.
A fehérvasárnap elnevezés arra utal, hogy a nagyszombaton kereszteltek ezen a napon, azaz a szent szombatot követő nyolcadik napon vehették le fehér ruhájukat, amelyet egy héten át viseltek.
Az ajándékot a legtöbb helyen nem személyesen adták át, hanem a nagyobb lányok kisebbekkel küldték, amelyet a Komatálat hoztam... kezdetű vers vagy ének kíséretében adtak át:
Fel is aranyoztam,
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki magának.
Ha nem váltja magának,
Küldje vissza komának.
Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. Az Ormánságban a nagylány legkedvesebb pajtásának, leendő komaasszonyának személyesen vitte a mátkatálat.
Holnap délre komázzunk,
Ha éljünk, ha haljunk,
Mindég mátkák maradjunk!
A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának; a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
A barátság néha a férjhezmenetelig tartott, de egész életre is szólhatott, különösen, ha később a gyermekeik születése után keresztkomák is lettek.
Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.
