Honismeret az egykori Bars és Nyitra vármegyék területén
Ne spóroljuk ki a honismeretet februárban sem. Az év ezen időszakában Tél tábornok általában visszavonulót fúj, a tavaszi szellők szépen csendben kezdik átvenni a stafétát. Ha tehetjük, jó csavargó létünkre nekiindulunk a végtelen honismeretnek. A legutóbb is így tettünk és három helyszínt iktattunk be az egykori Bars és Nyitra vármegyék területén. Hosszú idő után visszatértünk a Garam völgyébe, valamint a számomra mindig kedves Zoborvidékre szintén sikerült időt szentelni. Ezen rövid beszámolóban vegyük őket jobban szemügyre.
A fő attrakciót a Garammenti-Inóc déli részén magasodó Garamszentbenedeki apátság biztosította számunkra. Az ország második legnagyobb kolostora a Garam jobb partján elterülő Garamszentbenedek (Hronsky Beňadik) településén találjuk meg. Története nem tegnap kezdődőtt, szükséges egészen I. Géza magyar királyunk uralkodásának idejére visszarepülni. Mint sok helyen, itt is legendák lengik körül az apátság alapítását. Az apátság alapításáról szóló legenda Géza fejedelmet említi, aki egy vadászat után a Garam partján megpihenve fényt pillantott meg a túlparton. Látomása során arra az elhatározásra jutott, ezen a helyen Szent Benedek tiszteletére templomot emeltet. A király igen nagyvonalúan adományozott a szerzeteseknek birtokokat, több falut, sőt aranybányát is.
Azóta sok víz lefolyt a hangulatos Garamon, de a körüllengő misztikum nem vesztett erejéből. Ezen ne csodálkozzunk, a templom máig őrzi ódon hangulatát, kora gótikus stílusát. Az erődített jellege a török veszély idején kapott különös jelentőséget. Időnk bőven volt a kolostor bejárásához, mivel a templomba való bejutás idegenvezetéshez van kötve, azt pedig szükséges volt kivárni, míg elindul. Egy agg bácsi csoszogott be velünk és mesélte el a templom és az apátság történetét.
Benn a templomban a hőmérő higanyszála kemény négy fokot mutatott, február ezen szakaszában esküvőt ne nagyon tartsatok ott. A templom belsejének bal oldali falán láthattuk freskón megörökítve Szent György legendáját, sírboltjában az egykor nagyhatalmú Koháry család tagjai nyugszanak. Az egyik emléktábla szerint, innen vittek földet IV. Károly király koronázására.
Tömény történelem egy helyen, de ez még mindig semmi. A templom déli oldalhajója őrzi a Szent Vér ereklyét, melynek 1510-ben külön oltárt építettek. Veronika kendőjének részecskéjét pápai ajándékként Mátyás király közvetítésével nyeri el az apátság, később 1713-ban épül meg az oltár és az ereklye méltó helye, a Szent Vér-kápolna. A tabernákulum fölött elhelyezett Szűz Mária kegyszoborral együtt fontos búcsújáró hellyé vált a hívők számára a kápolna. Az már tényleg hab volt a tortán, a csodásan festett üvegablakok csak úgy sugározták a gótika időtálló erejét.
A Garamszentbenedeki apátság kultúrszomj oltásra tökéletes választás volt. Innen kigurulva a Nagyvezekény (Veľké Vozokany) közvetlen szomszédságában magasodó Oroszlán-emlékműnél álltunk meg pár pillantásra. A méretes emlékmű a Vezekényi csatának állít emléket. Szinte az egész 17. századunk a törökökkel való birkózásról szólt. Eme balszerencsés kimenetelű ütközetben az Esterházy család négy tagja halt hősi halált, közöttük a néhai nádor, Esterházy Miklós legidősebb fia, az ígéretes tehetségű, huszonhat éves Esterházy László pápai főkapitány, valamint Esterházy Ferenc balassagyarmati főkapitány, Esterházy Tamás lévai vicekapitány és Esterházy Gáspár aranysarkantyús vitéz.
Jócskán benne voltunk a délutánban, de hazafelé Alsóbodok (Dolné Obdokovce), a Zoborvidék egyik települése szembe jött velünk, így adódott az alkalom, hogy páromnak megmutassam hol töltöttem el középiskolás éveimet. A Zobor hegy, a Csitári hegyek és Gímes hegyének vonulatától délre fekvő település azóta megélt ezt-azt. Ezek közül kiemelkedik az a bizonyos történelmi esemény, amikor Esterházy János, a két világháború közötti felvidéki magyar politika legnagyobb formátumú személyiségének megmaradt hamvainak örök nyugalmat leltek. Jövőre lesz tíz éve annak, hogy végső nyughelyet találtak neki az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna kriptájában.
Miután megtettük a saját magunk sétáját a stációk mellett és a kápolna körül, nem maradt más hátra, mint indulni haza.
A végén zárnám ezen írásomat Esterházy János gondolataival:
“Mi felvidéki magyarok nem akarunk mást, csak azt, ami minden népnek kijár: jogot az élethez, jogot nyelvünkhöz, jogot hitünkhöz és jogot emberi méltóságunkhoz. Nem gyűlöletet hozunk, hanem igazságot kérünk.”
