Hogyan oldhatjuk fel gyermekünk szorongását az orvosi rendelőben?
Orvosi vizsgálat előtt a legtöbb felnőtt is szorong, hát még a gyerek! A tűszúrástól meglett fejjel is rettegnek egyesek, van, aki rendszeresen elalél az „élménytől”. A kisgyermek számára a rendelői környezet idegen, berendezése ismeretlen, a vizsgálat, bizony van, hogy kellemetlen, sőt fájdalmas. Mit tehetünk szülőként, hogyan oldhatjuk fel gyermekünk szorongását ezekben a helyzetekben?

Orvossal, nővérrel tulajdonképpen már életünk hajnalán, újszülöttként találkozunk, csak erre még nem emlékezünk. Csecsemőkorban aztán sorjáznak a megelőző vizsgálatok, amelyek fájdalommentesek.
A védőoltások beadása már némi fájdalommal jár, de várható hasznuk a rövid távú fájdalmon messze túlmutat. Aztán kisgyermekkorban menetrendszerűen megérkeznek az első betegségek.
Egészen bizonyos, hogy orvosi vizsgálatra előbb vagy utóbb minden gyermek életében sor kerül, ezért érdemes családi körben pici kortól természetes közvetlenséggel foglalkozni a témával.
Gyermekünkkel mindig életkorának, fejlettségének megfelelően beszélgessünk arról, mi fog történni vele a doktor néninél vagy bácsinál.
Ha ígéretünk ellenére a vizsgálat mégis megköveteli a vérvételt, szavunk hitelét veszti, gyermekünk belénk vetett bizalma joggal inog meg. A legkifizetődőbb mindig az őszinteség. Mondhatjuk, hogy reméljük, nem lesz szurira szükség, de ha mégis, biztosítsuk róla, hogy mellette maradunk, fogjuk a kezét és simogatjuk. És igen, kicsit fájni fog, de hamar elmúlik. Ígérhetünk apró jutalmat, kisebb játékot, nyalánkságot. Akárhogy is sikerül kiállni a próbát, találjunk valami pozitív dolgot, amiért megdicsérhetjük a gyermeket. Például: „Nem baj, hogy sírtál, de nagyon örülök, hogy nem rúgkapáltál, mint régen! Büszke vagyok rád!”
Mellesleg a szülőnek nincs hatalma szurit adatni gyermekének, tehát olyannal ne riogassuk, amit úgy sem váltunk valóra! Akármilyen meglepő, a gyermekorvos a gyermek barátja, a szurival is a gyermek javát szolgálja! Nem hasznos, ha az orvost, nővért mumusnak állítjuk be, ezzel magunk ellen dolgozunk, legközelebb még nehezebb lesz gyermekünket a rendelőbe vonszolni.
- Soha ne hazudjunk! Ha orvosi vizsgálatra indulunk gyermekünkkel, ne mondjuk, hogy csak a boltba megyünk.
Mindig dicsérjük meg gyermekünket a vizsgálat után. Találjunk bármilyen apróságot, amit kiemelhetünk a viselkedéséből, ne azért korholjuk, aminek még most nem tudott megfelelni!
Használjunk mindig pozitív narratívát!
Beszéljünk barátságosan, szeretettel gyermekünknek az egészségügyi személyzetről, magyarázzuk el, hogy mindent az ő érdekében, javára tesznek.
Amennyire csak lehet, biztosítsuk a gyermek kényelmét, megnyugvását. Hadd vigye magával kedvenc játékát, alvórongyát, maciját, babáját!
A várakozás alatt jó szolgálatot tesz egy kedves mesekönyv, kártyajáték, de barkochbázhatunk is. Öleljük, pusziljuk meg, éreztessük gyermekünkkel, hogy mindenben támogatjuk!
Engedjük meg neki, hogy sírjon! Ne várjuk el tőle, hogy felnőttként viselkedjen, hiszen nem az! Ne mondjuk, hogy a „nagyfiúk, nagylányok” nem sírnak, ne keltsünk benne emiatt szégyenérzetet! Ne bagatellizáljuk a fájdalmát, ne mondjuk, hogy ez nem is fáj! Sokszor még a felnőttek is sírnak és félnek egy-egy vizsgálat közben. Hadd engedjen szabad folyást érzelmeinek a gyermek! Jobb, ha kis lelke így könnyebbül meg, mintha érzelmeit agresszióba, ellenállásba önti. Nem baj, ha sír, sőt, biztathatjuk is őt erre, ha így könnyebb elviselnie a fájdalmat. Emellett buzdítsuk együttműködésre, hogy a vizsgálat a lehető legsikeresebb legyen és a legrövidebb ideig tartson.
Különösen fontos, hogy megfelelően felkészítsük gyermekünket a rá váró műtétre is. Tanulmányok bizonyítják, hogy azoknál a kicsiknél, akik a műtét előtt nyugodtak, nem rettegnek, nagyobb eséllyel lesz problémamentes az operáció, és gyorsabb a gyógyulás. Fontos, hogy időben beszéljünk neki arról, mi fog vele történni, hogy legyen ideje feltenni a benne felmerülő kérdéseket. Amennyiben egy gyereket meglepetésszerűen ér az operáció ténye, az tartós félelmet okozhat az egészségügyi ellátással szemben, amely a későbbi életére is kihatással lehet, ezért amikor csak lehetséges, ezt a helyzetet kerülni kell.
Olvashatunk olyan könyveket, amelyekben pozitív, informatív dolgok vannak a vizsgálatokról. Szerencsére gazdag gyermekirodalomból szemelgethetünk, kedvesebbnél kedvesebb mesekönyvek dolgozzák fel a gyermekek számára érthető módon a rendelői környezet történéseit.
A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány példa: Bartos Erika: Gyógypuszi (van belőle egy piros és egy kék kötet), Eva Wenzel-Bürger: Bori a gyermekorvosnál, Bori orvoshoz megy, Christian Tielmann: Berci a doktor bácsinál.
Picit fáj, de máris jobban érzi magát Panka baba! Ismerkedjünk meg az eszközökkel, a sztetoszkóppal, a fecskendővel, a toroknéző pálcikával. Hallgassuk meg a maci hátát, nézzünk bele a szájába, tapogassuk meg a hasát, mérjük meg a lázát. Mondjuk el, melyik eszközzel mit igyekszik kideríteni a doktor bácsi, hogyan segíthet gyermekünk a vizsgálatban.
Igyekezzünk lélekben előre felkészülni a rendelői eseményekre. Gyűjtsük össze kérdéseinket. Ha tisztán látjuk, értjük gyermekünk állapotát, könnyebb lesz felé nyugalmat sugározni. A szülő segítő, szorongásoldó, szeretetteljes jelenléte felbecsülhetetlen értékkel bír a kisgyermek számára. A gyermekrendelőben sok példaértékű szülői magatartással találkozunk. Az oltás sem fáj annyira, ha közben anya a jól ismert mondókát kántálja, vagy ezredszer csendül fel a kedvenc gyermekdal. Az orvos szeme szinte elhomályosodik, amikor a nyári kánikulában egy édesapa karácsonyi dallal tereli el kisfia figyelmét a vérvételről. Ja, hogy nem az évszaknak megfelelő a dal? Az lényegtelen. A lényeg, hogy ez a kisfiú kedvence és benne van az otthon emléke, a béke és a szeretet.
Megjelent a MAGYAR7 49. számban.