Hellász formás ókori idomai - Első rész
Már a kellemetlenség és lelkiismeret furdalás határán mozognánk, ha éves útilistánkról lemaradna a Balkán vagy egy jóféle délszláv banzáj. A tavalyi év volt teljes egészében az első, hogy már nem a pandémiáról és eszetlen intézkedéseiről szólt. Nem kell már suttyomban határt átlépni, katonák elől bújócskázni vonaton vagy egyéb leleményes akciókat levezényelni. Ami a legfontosabb, nem kap el az izgulás azzal kapcsolatban, ha netán hirtelen törlik a járatodat vagy sem.
Egy csütörtöki hajnalon, a nagy Tina Turner örök klasszikusaira ébredtünk. Finoman szólt a Simply The Best, Private Dancer és egyéb magic slágerei. A megboldogult rocknagyi elemi erejű hangja megadta a kellő löketet az elkövetkezendő napokra. Most éppen merre vezetett a csavargók útja? Eme kétrészes már-már homéroszi élményeposzban az ínycsiklandozó hellén világ egy szeletét, pontosabban Attika déli részét és a hatalmas Athént fogjuk sirtaki táncmozdulatokkal végigjárni.
Helyi idő szerint kora délelőtt már az athéni reptéren kerestük az illetőt, aki elvisz a bérelt kocsink irodájához. Jó nagy, inkább hosszú folyosókkal megáldott reptér ez az athéni. A mi nyelvezetünkben részecskegyorsítókkal van felszerelve, de még így is jó pár perc míg az egyik végéről a másikba eljutsz. Szerencsére ami az autóbérlés intézését illeti, az flottul ment.
Cuccok a csomagtartóba és húztuk a csíkot Poszeidón templomához. Első napi előételnek príma választás a helyszín. A még megmaradt ókori templomának romjai között sétálva lehet gondolkozni azon, semmi sem tart örökké. A mitológiából több történet is köthető ehhez a földrajzi helyhez. Aegeusz király innen vetette vízbe magát, amikor Thészeusz hajójának fekete vitorlájából arra következtetett, hogy fia életét vesztette a Minotaurusszal való csatában.
Az Égei-tenger Aegeusz király után kapta a nevét. A grandiózus építmény eredeti harmincnyolc oszlopból mára már csak tizenhat áll. Szerencsére a filozofikus és társadalmi merengések közepette jut időnk egyéb variációkra is: szépséges kék színű tenger, fullos panorámák, grillezett kaják, beach hangulat és hamvas női formák.
Visszafelé Athénban ki is tippeltünk magunknak egy ilyen helyet. Nagyon patent, chilles paralia (strand) volt, csak kicsit drága.
Na jó, nem kellett fizetni belépőt, de okosba megcsinálták úgy, ha már fizetsz, akkor legyen az rendesen. Ezért volt mondjuk a capuccino öt euró. Tehát résen vagy teli pénztárcával közlekedni. Ezeket mind sorba megkapod, ha Attika déli részén csavarogsz.
Kora estére már az athéni apartmanunk bazi nagy erkélyén szürcsöltük borunkat. Akkora volt az erkély, hogy egy baldachinos ágy is odafért. Első éjszakánkat Athénban finoman és komótosan, az esti fények tengerében vezényeltük le.
Másnapi lábtangónkat fegyelmezetten, már reggel nyolc óra előtt megkezdtük. Azzal tisztában voltunk, Hellász ikonikus helyét – az Acropolist – naponta úgy rohamozza meg a papucsos-szandálos turistaszindikátus, mint anno Ramszesz Szíriát.
Igyekeztünk reggeli nyitásra odaérni, de már annyian álltak sorba a jegyekért, mint egykor az emberek egy laza orrturkálós antigén tesztért. Mivel a briliáns építészeti remekmű eléggé terjedelmes, így az első órában még élvezhető volt az antik és a női tömör gyönyör örök varázslata. Utána már akkora tömeg alakult ki, akár egy sima exodust is lenyomhattunk volna.
Még mielőtt belemerültünk volna az ókori csodába, gondoltunk lövünk pár tablófotót zászlónkkal. Először az Experience Balkan zászlaját elővéve még átmentem a tűzkeresztségen. A csavargós zászlónkon már többen odaálltunk, erre a helyi görög fickó, aki a rend és fegyelem őre volt, spártai harcosokat megszégyenítő mozdulatsorral kirántotta kezünkből és nekiállt osztani az észt. Zászlóstop van érvényben, legyen az bárminemű. Mondtuk mi neki, a zászló leírásának semmi köze ideológiákhoz vagy egyéb nemkívánatos szervezeteknek. A pali hajthatatlan volt és zsebre vágta, mondván, amint végeztünk itt kérjük el tőle, szívesen visszaadja. Másik gondjuk a drónozás volt. Egész Athén területén úgy kellett helyet keresnünk, hogy ne támadjanak le a rend őrei. Jóformán minden bozótban egy zsaru bújt meg.
Másfél óra után, miután heringpartivá kezdett válni az Acropolis, kikértük zászlónkat és komótosan nekiindultunk a Kallimarmaronak, nevezetesen a modern olimpiai játékok első, 1896-os helyszínéhez. Mivel minél többet akartunk látni, így a tömegközlekedést hanyagoltuk, a bérelt kocsinkat is a parkolóban hagytuk pihenni.
Milyen impulzusok értek minket a kolosszális Kallimarmaronál? Merre jutottunk még el a napfényes hellászi idillben? Ha érdekel tarts velem a jövő héten is. Addig is járjon mindenki nyitott szemmel a nagyvilágban.
