Gyere velem Irakba! (II.) Fedezzük fel az ősi Mezopotámiát!
Az országon átfolyó Tigris és az Eufrátesz vidéke a világ egyik legrégebbi civilizációjának a bölcsője. Az itt előkerült írásforma a legősibb a világon. Mezopotámia népei a folyókra támaszkodva gazdálkodtak, szállították az árut. A sumérok, akkádok, a babilóniaiak, asszírok, perzsák, hettiták, médek földje, amelyet a Biblia is sűrűn emleget.
Az iraki sivatagban, Bagdadtól mintegy 30 kilométerre nyugatra, egy lenyűgöző halom áll, amely első pillantásra egyszerű sziklának tűnik, amelyet a szél az évszázadok során erodált. De mi sem állhat távolabb az igazságtól, hiszen téglából van, és ami megmaradt belőle, az egykor a 60 méter magas, 3400 éves Dur-Kurigalzu zikkurát magját képezte.
Zárva van. Helyi vezetőnk Mutahar apja telefonon keresztül próbál egyeztetni az elöljárókkal, eredménytelenül. Így csak kívülről fényképezhetjük a fallal körülvett monumentális teraszos tömböt, amely iszaptéglából készült és nádszőnyegek tartják össze.
E lépcsős templomot a babiloni panteon főistenének, Enlilnek szentelték, akiről a sumérok úgy gondolták, hogy a szél, a levegő, a föld és a vihar felett uralkodik.
Évszázadokon keresztül a tevekaravánok és később, a modern közúti forgalom résztvevői is mérföldkőként használták a zikkurátot a Bagdad felé vezető úton. A helyiek Nimrud-hegynek nevezték, ami miatt sok nyugati utazó összekeverte Bábel tornyával.
A Salman Pak városa mellett található, vélhetően a 3–6. században épült Taq Kasra az egyetlen fennmaradt építmény az ókori Kteszifon városból. A világ második legnagyobb, egynyílású, megerősítetlen téglafalazatú boltozata; ez maradt csupán a perzsa császári palotából.
Külön érdekessége, hogy pontosan vele szemben Szaddam Husszein is felépítette a maga palotáját, hasonló stílusban. Mára teljesen kirabolták az amúgy pompás épületet.
Több mint négyezer éve alapították a kis kikötővárost az Eufrátesz folyó partján. Nevének jelentése: istenek kapuja. A törvényeiről nevezetes Hammurapi uralkodása alatt vált Babilónia központjává, de Nabukodonozor (Kr.e. 605–562) hosszú uralma alatt élte fénykorát. Ő hurcoltatta el a zsidó népet a babilóniai fogságba. Az ókori világ hét csodája közül kettő is itt volt: a kék, mázas cseréppel borított oroszlános városfal (amelyet később töröltek a listáról), valamint Szemiramisz függőkertje, sőt itt volt Marduk isten majdnem száz méter magas temploma is, az Etemenanki zikkurat, amelyet egyre többen Bábel tornyával azonosítanak.
Úgy sejtik, sár, szalma és bitumen használatával építették fel e mérnöki csodát, amely nem is torony formájú, inkább négyoldalú lépcsős templom lehetett. II. Nabukodonozor király halála után a perzsák meghódították az ókori világ tudományos és kulturális fővárosát, majd a legendás Nagy Sándor kezébe került, aki leromboltatja a tornyot, hogy újraépítse, ám Kr.e. 323-ban meghal. Bábel tornya egy téglahalom maradt, amelyet széthordtak a következő évezred során.
Az első, amit meglátunk az Istár-kapu. Elbűvöl még így is, hogy az eredeti másolata csupán. Az eredeti a berlini Pergamon Múzeumban található. Amikor német tudósok a 19. század végén megtalálták a kaput, az már csak egy halom törmelék volt. Apró darabokból illesztették össze a kékmázas téglákat, helyreállítása a muzeológia történetének legköltségesebb vállalkozása volt. Évtizedekig tartott, míg a babilóniai mitológia fő alakjait, oroszlánokat, bikákat, sárkányokat és más különböző meselényeket ábrázoló műalkotást összerakták.
A belső városfalon van egy térkép is, ahol látszik, fénykorában az Eufrátesz folyó kettészelte a várost. Újjáépített falak közt gyalogolunk a széles felvonulási úton, egykor élt városlakók nyomában, akik ünnepek alkalmával vonultak e promenádon.
Itt még az ősi aszfaltszerű burkolat is látható. Szaddam Husszein annak idején úgy döntött, újra felépíti a várost, de tette mindezt érzéketlen módon, új téglákat használva. Mivel az ősi építtető, Nabukodonozor néhány téglát ékírással megjelölt, Szaddam is ezt tette. „Építtette Szaddám Huszein, Nabú-kudurri-uszur fia Irak dicsőségére” – íratta a téglák sokaságára.
Döbbenetes, de a volt iraki diktátor e hely fölé is építtetett egy palotát, mintegy a történelem fölé emelve magát. Sokan úgy tudják, minden fontos helyen volt palotája, amelyeknek készen kellett állniuk a fogadására, még ha nem is látogatott oda éveken keresztül.
Ide is felbaktatunk, de ez is ki van rabolva, mint a Taq Kasra-i palota. Mindenhol graffitik, megsemmisült készletek és törött üvegek. De azt kell mondjam, nem volt rossz ízlése; a palota a régi építészeti stílust tükrözi, a mennyezeten még mindig ott vannak a festmények és a fából faragott díszítés.
A főbejárat felett Szaddamot félistenként ábrázolták. Harcolt a vallási fanatizmus ellen, magát mégis mindenek fölé emelte. Kitekintve a palotából láthatjuk a pazar medencét, a teraszról pedig egyenesen az Eufráteszre látni. Néhány szobában még gyerekruhák, kis cipők, játékok mesélnek a múltról.
Amíg a főváros környékét és az ország déli részét a kormányerők ellenőrzik, addig a Bagdadtól 120 kilométerre északra található Samarrát a siíta milícia, az északi területet, Kurdisztánt pedig a pesmergák. Már az ellenőrző ponton elveszik útlevelünket, amiért majd vissza kell mennünk. A területen egyetlen idegen sem maradhat éjszakára.
Kezdődő homokviharban érünk a helyszínre, ami egészen meseszerűvé teszi a tornyot és környékét.
A nyolcezer éves ősi városból nem sok emlék maradt fenn, de atipikus minaretje ma is áll. Igaz, ez „csak” 852-ben épült, és sivatagi jeladóként emelkedik 52 méter magasba. Különlegessége, hogy a legtetejére a torony külső falán tekeredő csigalépcsőn jutunk, ahol korlát csak a belső falon található, a tetőn pedig nincs is.
Egy fénykép erejéig mégis kiállok a talpalatnyi kerek placcra. Az erős szél nyomban le is fújja a fejemről a sapkát, de nem merek utána kapni, mert egy rossz mozdulat és én is a mélybe zuhanok. Ellátnánk messzire, egészen a város régi mecsetjéig – amely a 10. és 11. imám nyughelye –, ha nem volna ez az érdekes szűrt sárgás fény a szálló portól és homoktól. De legalább a sapkám meglelem a torony tövében.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/46. számában.
