Fundus Regius, avagy az erdélyi szászok földjén
Jópár év szökött el előlünk, mikor még utoljára láthattuk Erdélyt. Egyszer egy gondolat villant be, majd körvonalazódni kezdett egy terv arról, mi lenne, ha ismét bekopognánk a belevaló székelyekhez. Kedvenc fapadosunknál már Marosvásárhelyre is el lehet jutni, röpke egy órás repülési menetidővel. A repjegy kecsegtető ára és azon érzés, ismét bámulatos és magába szippantó helyszíneken veszhetsz el, megadta a kellő löketet arra, hogy megtervezzük a következő erdélyi hadmozdulatainkat.

Jártunk Királyföldön, a szászok egykori területén és Székelyföldön, ahol még derekasan állják a sarat és beszélik ízesen a magyart a román tenger közepette. Az elkövetkezendő sorok a szászok által itt hagyott bámulatos örökségről fog szólni, azaz Királyföld egyes helyszíneit fogjuk bejárni.
Csütörtök kora hajnalban már a Liszt Ferenc Repülőtér parkolójában pakolásztuk ki hátizsákjainkat a kocsink hátsó kufferjából. Ilyenkor mindig belefér az időnkbe, hogy az ottani Frei kávézóban mindenki lehörpintse a maga feketéjét. Ottani idő szerint reggel kilenckor landoltunk a marosvásárhelyi reptéren, ami nagyjából kisebb még az érsekújvári vasútállomástól is. Itt még az sem tud eltévedni, akinek szokása.
Rögtön arcunkba jött annak a cégnek a pultja, akitől a kocsit béreltünk. Egyik csóka tudott magyarul, így gyorsan, mindent lezsírozva mentünk utunkra. Szállásunk Brassóban megvárt. Jöhettek sorba az egykor szászoktól hangos települések és erődtemplomok.
Első körben Segesvár óvárosi magját jártuk be. Közel négy órát elbóklásztuk a hangulatos, színes utcácskáiban. Megejtettünk egy kései reggelit, lőttük a príma fotókat, drónunkat is hadba fogtuk.
A város etnikai összetétele az elmúlt száz évben nagyban megváltozott. Csak történelmi épületeik halk suttogásából lehet érteni, itt bizony egykoron dolgos és pedáns német ajkú szász közösség alkotott.
A történelem vad és pusztító szele kifújta őket a Kárpátok öleléséből. Segesvár fő attrakciója a máig lakott középkori vár. A vár egykori közel húsz tornyából és bástyájából kilenc a mai napig épen áll, amelyeket 930 m hosszú várfal köt össze. Az egykori szászok Schäsbrichjának szimbóluma az óratorony, amely a város minden részéből látható. A várba is az egykori főbejáraton, az óratorony kapuján át léphetünk be.
Segesvárt elhagyva egy kicsit megpihentünk Szászkézd központjában. Ott a templomnál négy román tanakodott egy padnál. Viccesen megjegyeztem az egyik utazótársamnak: “Figyeld meg, mindjárt a padot is lenyúlják.” A település fellegvára éppen zárva, így azt most lentről a szászkézdi templom mellől szemléztük.
Kőhalom váránál telibe kapott minket egy óriási zuhé. Míg kitombolta magát az eső, bementünk a helyi szupermarketbe és feltankoltunk magunknak a másnapi reggeli hozzávalókat, majd beültünk egy kávézóba. Az esőfelhők eltávolodtak, mi pedig felgurultunk Kőhalom várához.
Nagyjából kora este fél hét környékén csekkoltunk be brassói szállásunkon, ami egy frankó apartman, benn a belvárosban. A levezető esti séta előtt kigúgliztuk, hol lehet egy kiadósat enni. Egy óvárosi étterembe ültünk be. Pincérünk, aki Catalin névre hallgatott, végig profin és abszolút szimpatikusan szolgált ki minket. Kajálás után egy laza grasszálás az óvárosban, majd ágynak dőlés.
Brassóról, az erdélyi szászok egykori központjáról több sort is fogunk szentelni, de ez legyen majd a jövő zenéje, vagyis egy következő írás summája.