Fogjunk össze a magyar közösség érdekében! - ANKÉT
Ismert felvidéki személyiségeket kérdeztünk arról, milyennek látták a 2022-es esztendőt, és mit várnak a jövő évtől.
A 2022-es esztendő elhozta megint a szabadságot és jóformán minden elmaradt kulturális rendezvényünket meg tudtuk tartani. Regionális szinten is egymást érik a rendezvények, egyik adventi koncert követi a másikat. Ez hatalmas öröm. Kiemelném a Versmaratont, ami fantasztikus eseménynek bizonyult, de az anyanyelv hete is a Felvidéken kezdődött idén.
A nagy kérdés persze az, mit hoz a jövő, nem vetnek-e gátat ennek a kulturális dömpingnek a magas rezsiárak. Ahol a kormány, a megyék és a helyi önkormányzatok a spórolást megkezdik, az egészen biztos a kultúra területe lesz. Lehet, sok helyütt nem lesz miből kifűteni a kultúrházat. Mi, a Csemadokban ennek ellenére tervezzük a jövő évet, a magyar kultúra napját, az első országos rendezvényünket egészen biztosan megrendezzük január végén, már csak azért is, mert 200 éve született Petőfi Sándor. Sőt, itt még bővítettük is a programot.
Abban is bízunk, hogy az emberek meg tudják majd engedni magunkat, hogy ellátogassanak-elutazzanak kulturális rendezvényeinkre, amelyek kevés kivételtől eltekintve ingyenesek.
A Komáromi Jókai Színház életében a 2022-es év meglehetősen intenzív volt. Két év visszafogott működés, a világjárvány miatt történő leállások és leállítások után (hiszen, ha nem egy rendelet fékezte be a színház működését, akkor a sorozatos betegségek miatt kell megállnia egy-egy próbafolyamatnak.) februárban végre elkezdhettünk játszani, s az évad végéig, 2022 júniusáig 8 bemutatót tartottunk.
Az őrületes munkatempó mellett a színház vezetésének szembesülnie kellett azzal, hogy a következő évad gazdaságilag sokkal nehezebb lesz, így a Komáromi Jókai Színház megalakulásának 70. évfordulóját szűkebb keretek között – kevesebb új bemutatóval tudjuk majd megünnepelni. Tehát újabb és újabb akadályok és nehézségek tarkították az évet.
Szeretném azt hinni, hogy a következő évben, majd egyszerűbb lesz a tervezés, nem kell annyiszor újratervezni a tennivalókat. De ha nagyon őszinte akarok lenni, nem hiszem, hogy a nyugalom éve közeleg, így azt remélem, lesz elég erőnk, energiánk, kreativitásunk, rugalmasságunk és humorérzékünk a ránk váró kihívásokhoz.
Mi magyarok szeretünk panaszkodni. Azt mindenki meg tudná mondani, mikor volt a mohácsi vész, de azt jóval kevesebben tudják, mikor űztük ki a törököt. Valószínűleg a legtöbben azt mondják, hogy itt volt a koronavírus, energiaválság van, a szomszédban háború dúl, ez egy szörnyű év.
Én tehát nem úgy éltem meg ezt az évet, mint a szenvedés évét, hisz ennél voltak jóval nehezebb korszakok is a világtörténelemben. Lehet, hogy a rutinból való panaszkodásról le kellene szoknunk, és a nehézségekre inkább kihívásként kellene tekintenünk, a megoldások keresésére koncentrálva. Pedagógusként az év elejét még megterhelte az online oktatás, de aztán lassan visszaállt az a normális rend, ami egy iskolát jellemez. Annak is örülök, hogy az öt éve alakult Zoboralja Múzeum a koronavírus okozta kényszerszünet után újra fogadhat látogatókat. Zoboralján mostanság sok a magyar rendezvény. Némelyik hétvégén gond kiválasztani, hogy hova menjünk.
Ami 2023-at illeti, tudom, hogy nagyon sok ember tesz újévi fogadalmat, én nem tartozom közéjük. Ha valamin változtatni kell, azt nem kell egy jövőbeli dátumhoz kötni, hanem a változtatásokat azonnal meg kell tennünk, amint érzékeljük azok szükségességét. Én magam legalábbis így vagyok ezzel. Ha a 2022-ben megkezdett folyamatokat a magánéletben és tudományos-oktatási téren is sikerül folytatni, nagyon elégedett leszek. Hiszem, hogy ha fejben rendben vagyunk, akkor el tudjuk érni a kitűzött céljainkat.
Ahelyett, hogy közös értékek mentén fel tudnánk sorakozni a közös célok eléréséért, még mindig nagyon sokfelé tekintünk. Nem arra célzok, hogy egyszínűek, homogének legyünk, vagy hogy egyik párt bekebelezze a másikat, hanem hogy az itteni magyar közösség érdekében össze tudjunk fogni értékeink mentén. Ha ez beteljesülne, még boldogabban zárhatnánk a 2023-as évet.
Szakmai szempontból felemás érzések kavarognak bennem, hiszen a szezon ebben az évben kezdődött, és a másik fele a jövő évben folytatódik. Azt gondolom, az előző szezon alapozta meg a mostani idény jó teljesítményét. Tavaly nagyon sokat léptünk előre a játékminőségében, és nagyon sok fontos tapasztalatokat szereztünk a játékosainkkal együtt, de nem voltunk eredményesek.
Azután jött a mostani szezon, ahol ezekre az alapkövekre építkeztünk tovább, és most benne vagyunk egy olyan sikeres szériában, amely nemcsak minket, de az egész sportközösséget is meglepte. Kronológiailag tehát ezek egymást követő dolgok, és mintegy építőkockák, úgy építkezünk fokozatosan.
Hálás vagyok a vezetésnek is, hiszen ez az egész szervezet sikere. Amikor idekerültem, nem az volt a célom, hogy mindig a következő meccset kelljen megnyerni, hanem ezt egy fejlődési folyamatként fogtam fel, hogy hosszútávon ebből a csapatból lehessen sokkal többet kihozni. Az érsekújvári jégkorongcsapat mára eljutott oda, hogy tartósan az első helyekért küzdhet a liga többi nagycsapataival együtt nemcsak ebben az egy szezonban, de a következő években is.
A magánéletemet illetően rendkívül hálás vagyok, amiért a családommal az extrém terhelés mellett normális családi életet tudunk élni. A feleségemmel együtt van három csodálatos gyermekünk, a nejemnek pedig óriási köszönet jár azért, hogy bírja ezt a terhelést, és sikerül a gyerekekkel minőségi időt tölteni. Minden nap rácsodálkozom, mivel érdemeltem ki, hogy teljes és boldog családi életet tudunk élni. Persze mindig akad egy csomó kihívás, mely több energiát vesz ki belőlünk. Azt kívánom, hogy a jövőben a gyermekeim is megkapják azt a törődést, amelyre szükségük van az ő korukban.
Megjelent a Magyar7 hetilap 51-52. számában.
