2021. február 25., 17:17

Felmérés: A fiatalokat lelkileg nagyon megviseli a járvány

A világjárvány következménye, hogy a szlovákiai egyetmisták egyharmada lelki betegésgben szenved. A felmérést 2020 decemberében készítették a pozsonyi Comenius Egyetem főiskolás diákjai között. Összesen 1800 diákot kérdeztek. A pszichológusok szerint a fiatal korosztály nagyon nehéz időszakon megy át keresztül.

Fotó: Pixabay

A főiskolások csaknem egyharmada küzd depresszióval, illetve szorongással.

Michal Hajdúk pszichológus szerint a 2018-as évhez képest a koronavírus-járványnak köszönhetően jócskán többen küzdenek szorongással és depresszióval.

A diákoknál az alábbi lelki betegségeket diagnosztizálták: szorongás (11,6 %), depresszió (9,6 %)  étvágytalanság (4,8 %). Kisebb mértékben, de a diákok között diagnosztizálták még a skizofréniát, illetve a tanulás nehézségekkel küzdést.

A megkérdezettek 80%-a volt nő, és nagyrészt az alapképzés hallgatói válaszoltak a kérdésekre, de a kérdőívet kitöltötték azok a diákok is, akik mesterképzésen tanulnak, illetve a doktoranduszhallgatók.

A pszichológus elmondása szerint

a diákok között aggasztó a nagymértékű depresszió és szorongás.

A szakember elmondta, a szorongásra valló tünetek közé sorolható a túlzott félelem, a valós helyzet nem reális felismerése.

A szorongó ember mindentől retteg, még ha túl is van egy eseten, azonnal a következő meg nem történt dolgon retteg.

A depresszió tünetei egy kicsivel különbözőek.

A depressziós embernek nagyon rossz a hangulata, elveszti az életkedvét, semminek sem tud örülni,

alvási problémákkal küzd és sokszor nincs kedve felkelni az ágyból. A depressziós emberek egyre gyakrabban gondolnak az öngyilkosságra.

A felmérés érdekessége, hogy a diákok 30 százaléka vallotta, hogy nem tudnak örülni a mindennapi dolgoknak.

2020 tavaszán sokkal kedvezőbbek voltak a járványügyi adatok, a halottak száma is elenyésző volt, az embereknél tehát nem voltak jellemzőek a pszichikai betegségekre utaló jelek.

Az elemzők azt várták, hogy 2020-ban megmutatkozik a különbség a 2018 és a 2020-as év között,de ez elmaradt.

Az év végén készített kutatásban azonban egyértelműen megnövekedett a lelki betegségben szenvedők száma.

Ez egyébként egyértelműen a rossz járványhelyzetnek tudható be, amikor is a halottak száma jócskán megnövekedett. A szakemberek szerint a felnőtt, dolgozó emberek között is megmutatkoznak a lelki betegségek jelei, de sokkal jobban kezelik mint a fiatalok. Éppen ezért a fiataloknak nagyon fontos, hogy több szakemberekhez forduljanak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.