Egy perc alatt romba dőlhet minden, de újra kell kezdeni
Csodás, mesebeli ház elé érkezünk, habár kicsit úgy tűnik, mintha a világ végén lenne. Sokáig kerestük, míg rátaláltunk. Az udvaron tavacska, kis fahíd ível át rajta. Az ablakon keresztül látjuk, hogy a háziasszony már siet kaput nyitni.
Odabent ropog a tűz a kandallóban. A négyéves Ariana karácsonyi tündérnek öltözve fogad, ikerestvére, Ruben sírdogál. A papát akarja, nem a fotózást. Ambrus-Lelkes Simona kedvesen fogad bennünket, mint régi ismerősöket, pedig eddig még csak úgy találkoztunk, hogy ő a színpadon állt és énekelt, mi pedig a nézőtérről figyelhettük.
Az isten is arra teremtette, hogy a világot jelentő deszkákon, a kamerák fényében élje az életét. Rutinosan mozog a fényképezőgép lencséje előtt, és a kicsiken is látszik, nem először fotózták már őket.
Ruben legnagyobb örömére végre megérkezik a nagypapa is, mi pedig lassan végzünk a fényképezéssel. A gyermekek átöltöznek és nagyszüleikkel elmennek, hogy mi nyugodtan tudjunk beszélgetni az édesanyjukkal. Olyan dolgokról, amit nem szeretnénk, ha hallanának. Szemünk egy hófehér zongorára téved, amely a hatalmas nappali talán legszebb ékessége. Rajta egy családi fotó. Tavaly karácsony előtt készült. A zongorának is története van, de erről majd később…
Simonát nemcsak a Csallóközben, de Szlovákia-szerte és külföldön is ismerik, gyönyörűen énekel, szubrett szerepekben is hallhatták már, színészi adottságai is bőven vannak. Kitűnő hangulatot tud teremteni bármilyen rendezvényen. Félig-meddig édesanyja álmát váltotta valóra, amikor konzervatóriumba jelentkezett, ahol zene–dráma szakon végzett. Az már elég hamar eldőlt, hogy a színpad, a rivaldafény lesz az ő világa, a „munkahelye”, ahol kiteljesedhet. S ez a legjobb lélekdoktor is, ha az embernek netán bánata van. Az iskola elvégzése után felkérte őt Dráfi Mátyás, hogy játssza el a Csókos asszony című operettben Ricamaca szerepét. Később pedig kétszer is Amerikában turnézott, több ismert felvidéki színművésszel együtt, Boráros Imre meghívására.
Ez volt az a pillanat, hogy megszületett benne az elhatározás, szabadúszó művész szeretne lenni, a maga ura. Mivel a táncot is nagyon kedveli, idővel saját tánciskolát nyitott Somorján.
A Simi Dance főleg hip-hopot, diszkó- és látványtáncokat oktat gyermekeknek, rangos nemzetközi táncversenyeken is részt vesznek.
– Maximalista vagyok, és szeretem kézben tartani a dolgokat. Ami csak félig van kész vagy elnagyolt, azt nem tudom elfogadni. Ezért aztán sokszor „túlvállalom” magam. Szeretek mindent előre jól megtervezni, és ahogy megálmodtam, úgy valóra váltani – mondja.
De van, hogy az élet tervez és mindent átír, mi több, fekete ceruzával áthúz. Márciusban hirtelen minden megváltozott az életében.
– Férjem banális balesetet szenvedett, eltörte a lábát, aminek műtét lett a következménye. Többször is megfordult a kórházban különféle vizsgálatokon. Aztán később belázasodott, ami néhány napig tartott. Csütörtökön még árut rendelt, este pedig már mentőt kellett hozzá hívni, mert nem kapott levegőt. Gyanítottuk, hogy valami nincs vele rendben, de akkor nehéz volt az orvosokhoz bejutni, főleg telefonon működött a rendelés. Másnap reggel pedig felhívtak a kórházból, hogy az én életerős, 45 éves férjem, Pityu Covidban meghalt. A hírt és hiányát a mai napig nem tudtam felfogni. Negyvenéves koromig a világ legboldogabb emberének, a szerencse lányának tudhattam magam, afféle rózsaszín ködben éltem az életemet. Megvolt mindenem, amiről ember csak álmodhat. Imádott hivatás, szerető férj, két gyönyörű gyermek, anyagi biztonság… Azon a márciusi napon mindez kártyavárként omlott össze bennem.
Apuka felment az angyalkákhoz és most már onnan vigyáz ránk, így próbálta elmagyarázni a gyermekeknek azt, ami történt. Bár akkor még csak háromévesek voltak, mégis sokat sírtak, ki tudja, talán valahol mélyen átélték a veszteséget.
Főleg Ruben, aki azóta sokat változott és legszívesebben egész nap csak az anyai nagyapjával lenne… Nagyon apás volt.
– Hatalmas űrt hagyott maga utána a férjem, aki nemcsak a társam, a legjobb barátom, gyermekeim apja, de a munkatársam is volt egyben. Mindenki szerette, maga volt a jóság. A házunkban bármerre nézek, mindenütt az ő keze nyomát látom. Ezermester volt. Fehér koporsóba temettem és mit ad isten, ez a fehér zongora pedig már a halála után érkezett meg, meglepetésnek szánta nekem – teszi hozzá halkan, elcsukló hangon.
Könnyeivel küszködve meséli el, hogyan tervezte meg férje temetését. Mert különlegeset akart, olyat, amilyet ez a nagyszerű ember megérdemelt… Egyházi volt ugyan, de dalokkal akarta elkísérni őt az utolsó útjára.
Huszonötéves közös történetük legszebb dallamai hangzottak el a gyászszertartáson. Mi több, erőt vett magán és elénekelte a dalt, amit utoljára az esküvőjükön és a férje 40. születésnapján adott elő, a Lord együttestől a Szemedben égnek a csillagok címűt. A megszólalók pedig felidézték szerelmük történetét, az Annus-tónál való megismerkedésüket, aminek közelében a házuk is épült később...
Azóta hónapok teltek el, de az üresség még mindig mindent ural. Ami erőt ad Simonának ahhoz, hogy minden nap újra és újra felkeljen, azok a pici gyermekei.
– Sokáig minden reggel azt számláltam, azzal biztattam magam, talpra, Simona, talpra! Kelj fel, és tedd a dolgod! Miközben éjszakákon át nem aludtam, hanem a miértre próbáltam választ keresni. Családom, szüleim, barátaim segítettek. Édesanyám, mint eddig is mindig, most is maximálisan támogat abban, hogy folytathassam a hivatásom.
Férje elvesztését követően úgy érezte, többé már nem lesz képes énekelni, színpadra állni, mivel megszűnt az ő másik fele is. Pityu volt az, aki a zenei hátteret, méghozzá kitűnő minőségben, mindenütt biztosította neki.
El volt szánva rá, hogy abbahagyja a művészetet, azt az életet, ami a mindent jelentette számára, és amiben férje biztos támasza volt. De már alig hat héttel a temetés után érkezett egy felkérés.
– Barátnőm, második édesanyám, akit már 20 éve ismerek az amerikai turnéról, Oňová Gizka felhívott, hogy Simikém, itt az idő, forgatni kell a reklámot. Mondtam, hogy erre én nem vagyok képes, de ő határozottan azt válaszolta, az élet nem állhat meg, szedd össze magad és állj oda a kamerák elé. Belül reszkettem, de igent mondtam, hisz eszembe jutott, amit Pityu is gyakran hajtogatott: minden lehetőséget meg kell ragadni, amit az élet ad. Gizka visszarángatott az életbe. És folytattam a pályát. Azóta sincs megállás. Néhány klipet is forgattam már a Senzi TV-nek. Új dalok születtek, amelyek szövegét Gizka írta, és ezekben mindben benne van, a férjem is.
Vallja, hogy a színpad, a munka a legjobb terápia. Ott elmúlik minden bánat, megszűnik a világ. Mintha valaki láthatatlanul bekapcsolna az emberben valamit. Felveszi a színes ruhát, az állandóan viselt fekete helyett, felteszi a már-már névjegyének számító piros rúzst, mosolyog és énekel.
Férje vállalkozását, a pizzériát is viszi tovább. Van úgy, hogy reggel még áruért megy, délután pedig már a színpadon áll és énekel. Abban biztos, hogy férje odafentről segíti.
Simona hálás a sorsnak az ikrekért, akikre sokat kellett várnia.
Ariana Genevieve és Ruben Arlen a világ közepe. A nevek azért is olyan különlegesek, mert férjével sokat utaztak a nagyvilágban, évente legalább 3-4 alkalommal is elrepültek messzi tájakra és elhatározták, hogy ha egyszer lesznek gyermekeik, akkor azoknak különleges nevet adnak.
– Kislányunk második nevét kimondottan a férjem választotta. Egy filmet látott, amelyben így hívták az egyik szereplőt és azt mondta, ha lesz majd egy kislányunk, ezt a nevet adjuk neki…
A gyermekekkel lett teljes ez életük, akik már egy meseszép otthonba, jó anyagi körülmények közé érkeztek, amit szüleik hosszú évek alatt teremtettek meg. Mindkét apróság tehetséges, kitűnő a hallásuk. Ariana már olvasni is tud. Ő olyan elmélkedő típus, Ruben sokkal aktívabb. Már mindketten szerepeltek reklámokban is. Szeretné majd őket jó iskolába járatni, biztosítani számukra a lehetőségeket.
– Amikor itthon vagyok, akkor a gyerekeimmel vagyok, játszom velük, minden figyelmemet rájuk fordítom. Szeretek főzni, szépen megteríteni.
S hogy milyen lesz a karácsony? Bízik abban, hogy az új videoklip, amit nemrég készítettek, segít neki és gyermekeinek valahogy megélni vagy inkább túlélni az ünnepet. Ami nagyon más lesz, mint eddig.
Nem titkolja, fél a szentestétől, attól, hogy nem lesz elég erős. De jó érzés, hogy van családja, szerettei, akikre számíthat. Saját szülein és testvérén kívül férje szüleibe és testvérébe is kapaszkodhat, meg néhány jóbarátba.
– Zene az biztos lesz, mert anélkül sivár lenne az élet. Új CD-t is készítek. Az élet megy tovább, csak most már Pityu nélkül. Régebben a szép életemet mindig megköszöntem a Jóistennek. Hálát adtam azért, hogy a hobbim lehet a munkám, hogy van egy szerető párom, gyönyörű gyermekeim, nagyszerű szüleim. Ám amikor megtörtént velünk ez a tragédia, bennem is megingott a hit… Azt mondják, hogy a sorsunk meg van írva. Azzal biztatom magam, Pityunak is ennyi volt megírva és a szépre kell emlékezni. Őszintén megmondom, olyan vagyok, mint egy háborgó tenger, és ez baj. Úgy szerettem élni és úgy szeretnék még… Terveim vannak, és azon leszek, hogy megvalósítsam őket, a gyermekeimnek példát kell mutatnom. Pityu odaföntről biztosan megsegít, sosem engedi el a kezünket.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/51-52. számában.
