Egy nemzetnek nincsenek országhatárai
Svájcot Európa egyik leggazdagabb országaként tartják számon, és ez a gazdagság nem csupán az ország természeti kincseire vonatkozik. A monumentális hegyvonulatok ölében fekvő kantonokra osztott többnyelvű Svájc több mindenben szolgált példaként a kilencvenes évek eszmélő közép-európai országai számára is.
Nem csoda, hogy Svájc kedvelt célpontja volt – és maradt mindmáig – a külföldi munkavállalóknak, akiknek a száma első hallásra talán nem is tűnik olyan nagynak, az összlakossághoz mért számarányuk azonban jelentős. A legújabb becslések szerint a népesség mintegy 27 százaléka, több mint 2 millió 400 ezer ember – azaz nagyjából minden negyedik svájci – külföldi származású. Az újkori bevándorlóknak köszönhetően a tavalyi évben 1,6 százalék volt a népességnövekedés az előző évben mért adatokhoz képest, ami nagyrészt a nagyszámú ukrán bevándorlónak köszönhető, nélkülük – a statisztikai adatok szerint – csak egy százalék lett volna a népességnövekedés.
A külföldi bevándorlók közt jelentős számban vannak magyarok is, a legtöbben Zürichben és Genfben, illetve a fővárosban, Bernben élnek. Több 1956-ban kivándorolt magyar is él még közöttük, akiket a „fiatalabbak” ma is tisztelettel emlegetnek. Az ’56-os magyar menekültek befogadásában Svájc egyébként az élen járt, az ország ugyanis területe nagyságához és lakossága számához képest a legtöbb menekülő magyart fogadta be annak idején, olyannyira, hogy az ’56-os magyarok megsegítése a svájci kollektív emlékezet részévé vált.
Az idők azonban változnak, az új bevándorlók ma már nagyrészt a jobb megélhetés reményében költöznek ide, de a magyarságukat – legalábbis egy részük – igyekszik megtartani. Egyesületeik, szervezeteik, például a Baseli Magyar Egyesület, a Baseli Magyar Protenstáns Gyülekezet, a Berni Széchenyi Kör vagy a Zürichi Magyar Egyesület megtartják a magyar nemzeti ünnepeket.
Idén Bázelben tartották a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett trianoni közös megemlékezést, egy igazán patinás helyen, a híres Münstersaal dísztermében, amelyen Dunajszky Géza felvidéki magyar író, közéleti személyiség tartotta Magyar kisebbségi sors a Felvidéken címmel a díszbeszédet.
Az író másnap Zürichben, a Magyar Szent István Misszió termében a Svájci Magyarház Alapítvány, a Svájci Magyar Munkavállalók Szövetsége és a Zürichi Magyar Egyesület szervezésében mutatta be a Felszántott tömegsírok című hiánypótló történelmi dokumentumkönyvét, illetve a nemrégiben megjelent elfeledett felvidéki íróról, Babos Lászlóról szóló Történelemóra címmel megjelent könyvet. Szerzője, František Pláteník azt mutatja be, milyen következményekkel járt, ha a szocialista Csehszlovákiában valaki a hivatalostól eltérő véleményt fogalmazott meg az 1956-os eseményekről.
A bázeli megemlékezések egyik motorja évek óta Meszlényi Mária, aki köszöntőbeszédében elmondta, Trianon ugyan tragédia számukra, de az a lényeg, „hogy itt vagyunk, élünk, a magyar nemzet megmaradt, és több mint ezer kilométerre Magyarországtól most is együtt tudunk ünnepelni”.
Dunajszky Gézát a bázeli közönségnek az 55 éve Zürichben élő, naszvadi származású B. Szabó Péter mutatta be, akinek magának is jelentős érdemei vannak a kisebbségvédelem terén, s akinek meghívására az előadó ideérkezett.
A megemlékezésen részt vett Nógrádi-Barkaszi Zsófia, a berni magyar nagykövetség elsőbeosztottja, nagykövet-helyettes is. Az eseményt dr. Nyírő Sebestyén zongoraművész, zenetörténész és Tarnai Katalin énekművész előadása, valamint Csipkés Attila, Meszlényi Róbert és Verebes Csaba szavalatai tették még emlékezetesebbé.
Dunajszky Géza előadásaiban a Trianonban ránk kényszerített békediktátum következményeire és a nemzeti összetartozás napjának fontosságára hívta fel a figyelmet. Előadásának egyik svájci vonatkozású színfoltja volt az a kutatásai során előkerült és a nagyközönség számára eddig ismeretlen információ, amely egy zürichi találkozó részleteit és annak következményeit ecseteli.
– mondta Dunajszky Géza, aki szerint a találkozót Štefl őrnagy, a francia idegenlégió cseh származású tisztje kezdeményezte és résztvevői: Štefl barátja, dr. Rudolf Maxa, Párizsban élő fogorvos, Milan Rastislav Štefánik szlovák származású francia tábornok, csillagász, repülőtiszt, Tomáš Garrigue Masaryk cseh politikus és Edvard Beneš voltak, aki akkor a párizsi Sorbonne egyetem szlavisztikai tanszékén tanított.
Mint mondta, dr. Karel Pergler, az amerikai pénzgyűjtés kezdeményezője 6,5 millió USA dollárt helyezett el korábban a Svájci Nemzeti Bank számláján T. G. Masaryk nevére.
– ecsetelte Dunajszky Géza a svájci magyaroknak, majd hozzátette, a felek találkozóján aztán kiderült, hogy a hír nem kacsa, hanem nagyon is igaz. Štefánik tábornok, aki a teremben kirobbant vita után a leghamarabb nyugodott le, így reagált: „Egy idegen országban vagyunk, nem fogunk itt vitatkozni. Az ügyet majd Masaryk köztársasági elnök jelenlétében bíróság előtt tisztázzuk, hogy ki hol és hogyan dolgozott az országunk érdekében, és hogyan gazdálkodott a felszabadításra szánt adományokkal” – idézte az előkerült információk alapján a tábornokot Dunajszky Géza.
A találkozó nemcsak a résztvevő személyek számára, hanem számunkra is – a történelemkönyvekből már ismert – tragikus következményekkel járt. A háború után a csehszlovák gazdaság pedig a hitelező francia bankok kezébe került, és a második világháború kirobbanásáig az ő érdekeiket szolgálta.
– A Trianon előtti és utáni történelmi eseményeket, sem az idő kerekét visszaforgatni és a magyar nemzet sorsát jobbra változtatni nem lehet. A közép-európai nemzetek megbékélését csak egy erős nemzeti összefogással tudjuk kedvező irányba kormányozni.
– zárta emlékező beszédét Dunajszky Géza.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/24. számában.
