Döntő csaták: Küzdelem a jégen
A 13-ik században a széthúzó orosz fejedelemségeknek nem pusztán a mongol hódítással, hanem a kelet felé előrenyomuló Német Lovagrend támadásával is szembe kellett nézniük. Ebben az időszakban a Baltikum egyfajta köztes terület volt a nyugati keresztény világ és a keleti ortodoxia között. Az orosz fejedelmek pusztán kereskedni akartak az itt élő pogány népekkel, nem pedig megtéríteni őket. A lovagrendek azonban úgy vélték előbb a pogányokat kell megtéríteni, majd következhet az ortodox nyáj visszaterelése is.
A Német Lovagrend 1191-ben alakult meg a Szentföldön, Akkón ostroma idején. A fehér köpenyt és rajta fekete keresztet viselő lovagok fokozatosan kiszorultak a Közel-Keletről. A 13-ik század elején már egyre több birtokuk volt Európában. Erdélyben is letelepedtek, de II. András királyunk észlelve önállósodási terveiket még időben elkergette őket a Magyar Királyság területéről. Ezek után II. Frigyes német-római császár a pogány poroszok pacifikálását és megtérítését adta nekik feladatukul. Az 1226-os rimini bullában Frigyes garantálta a Német Lovagrend jogát a meghódítandó porosz területekre, és egyenrangúnak ismerte el a lovagrendet a többi német fejedelemséggel és hercegséggel. 1233-ban leigázták a poroszokat és Marienburg székhellyel szuverén államot hoztak létre. A teuton lovagok Poroszországot önálló államként kormányozták, több települést is létesítettek például Königsberget, azaz mai Kalinyingrádot. Ezek után a Kardtestvérek rendjével közösen elfoglalták a mai lett és litván állam területét, északról pedig a dánok nyomultak előre a pogány észtek nagy bánatára.
A német és dán vitézek következő célpontja Novgorod lett.
A mai Oroszország európai részén, a 13. század közepére a kisebb-nagyobb orosz fejedelemségek rettenetesen kimerültek a mongolok elleni, kilátástalannak tűnő harcokban. Batu kán lovasai letarolták a vidéket, az életben maradottak kénytelenek voltak elfogadni vazallusi állapotukat. Legkevésbé talán a novgorodiak életét változtatta meg a mongol támadás, lévén a földrajzilag is elég messze voltak tőlük, de adót még ők is fizettek nekik. Novgorod kereskedőváros volt, melynek vezetőit a várost irányító legfőbb testület, a vecse választotta meg. A 12. századra már kiépült egy arisztokratikus köztársaság, melyet kereskedők és bojárok vezettek. Ők ellensúlyozták a fejedelem hatalmát, akit idővel már csak háborús veszélykor választottak meg, de nem volt szabad a városban laknia.
1240-ben a svédek elérkezettnek látták az időt, hogy újabb területekkel gyarapodjanak kelet felé, a mongol betöréstől meggyengült orosz városok kárára.
A Néva folyó torkolatánál Alekszander novgorodi fejedelem legyőzte a támadókat, ezzel elnyerve a „Nyevszkij”, vagyis névai jelzőt. A győzelem azonban nem hozott megnyugvást, a dánok és a lovagrendiek támadása ugyanis jóval nagyobb veszélyt jelentett. Novgorod helyzetét tovább nehezítette, hogy Alekszander összerúgta a port a város vezetésével, akik száműzték őt a trónjáról, majd a diadalmasan előretörő lovagok láttán aztán gyorsan visszahívták, hogy mentse meg a várost. Ő szinte azonnal sikereket ért el, visszafoglalta az elveszett területek jelentős részét.
A német lovagoknak sikerült Nyevszkij diadalmenetét megállítani, aki visszavonulásba kezdett, majd miután átkelt a befagyott Csúd-tavon (a mai észt-orosz határon), a tó keleti partján állást foglalt, hogy felvegye a harcot üldözőivel.
Körülbelül 5000 emberét úgy állította fel, hogy középre kerültek a gyalogosok, a két szárnyra pedig a lovasok. Rájuk várt a feladat, hogy 1242. április 5-én a Csúd-tó jegén legyőzzék a fele akkora, ám képzettebb keresztes sereget. Érdemes megjegyezni, hogy Alekszandert mongol segédcsapatok is támogatták. Az orosz gyalogosok, hosszú lándzsával és bárddal, valamint kerek északi stílusú vagy csepp alakú normann pajzzsal volt felfegyverezve. Testüket lemezvért borította, fejüket csúcsos sisak védelmezte. A német lovagok rohama félelmetes, csatákat eldöntő támadás volt, de csak akkor, ha megvolt a kellő lendülete, amint kifulladt a roham, a támadás elakadt. Ilyenkor előkerültek a kézifegyverek, a hosszú kardok, buzogányok, harci csákányok és jött a közelharc, a párviadalok sora.
A csata során a lovagok rohamát az orosz gyalogság felfogta, miközben az orosz lovasok elrendezték a dán lovasságot.
A kipcsak lovasíjászok a dánok jobb oldaláról támadtak, amit nem védett pajzs és sikerült szétszórniuk a dánokat. A derékhadban álló észt gyalogosok már a csata elején jobbnak látták, ha kereket oldanak, és nem halnak meg az új uraik, a dánok kedvéért. Az orosz gyalogság vonalai behorpadtak a rájuk támadó lovagi seregtől, de nem szakadtak szét, így a roham lendülete kifulladt, két oldalról pedig az orosz lovasság körbe fogta a lovagokat, kampókkal rántva le lovaikról a német és dán vitézeket.
Irtózatos kézi tusa kezdődött, amiben a Gerhard von Malberg teuton és Andreas von Felben livóniai mester vezette lovagrend jelentős veszteségeket szenvedett.
Több száz lovag maradt holtan a csatatéren, az oroszok pedig a tó nyugati partjáig üldözték az ellenséget. „A testvérek lobogói hamarosan az íjászok sűrűjében repültek, kardok hasították darabokra a sisakokat. Mindkét oldalról sokan hanyatlottak holtan a földre. Majd a testvérek seregét teljesen körbevették, az oroszoknak annyi katonájuk volt, hogy minden német lovagra 60 jutott. A testvérek jól küzdöttek, ám végül levágták őket” – tudósított a livóniai rend krónikása a csatáról.
A győzelemnek köszönhetően nem kellett további nyugati támadástól tartania Novgorodnak. Alekszandert pedig 1547-ben az ortodox egyház szentjévé avatták. Oroszország történelme legnagyobb győzelmei között tartja számon a csúd-tavi jégcsatát, melynek a második világháború idején jelentős szerepe volt a németellenes szovjet propagandában is. 1938-ban mutatták be a Jégmezők lovagja című filmet Szergej Mihajlovics Eisenstein rendezésében, amelynek Szergej Prokofjev szerezte a zenéjét. A film egyik ikonikus jelenete a lovagok alatt beszakadó jég. Előfordulhatott ugyan ilyen, de ez nem volt általános, mert a tó vize elég sekély, sőt, a krónikák sem számoltak be hasonló jelenetekről.
