Döntő csaták: Khairóneia
A görög poliszok folyamatos testvérharcait a tőlük északra élő, velük ugyan rokonságban lévő, de thrák és illír elemekkel is keveredő makedónok remekül kihasználták. A makedónok fokozatosan vándoroltak egyre lejjebb a Balkán-félsziget hegyes vidékén, fő megélhetési forrásuk a juh és a kecske tenyésztése volt. Télen a síkságon, nyáron a hegyi legelőkön tartották az állatokat. Ez az életforma megedzette a férfiakat, ezek a fegyveresek alkották a makedón társadalom gerincét. Amint arról Arisztotelész is megemlékezett, a makedónoknál, aki még nem ölt ellenséget, annak vastag kötelet kellett hordania a derekán. A Kr.e. 7. század elején történt, hogy a makedón vezértörzs felett átvette az uralmat egy görög telepes csoport, az argoszi származású Perdikkasz vezetésével. Ő lett az első makedón király.
A Makedón állam fokozatosan növelte területét, a görög-perzsa háborúk idején még a perzsákkal is szövetkezett, klasszikus hintapolitikát folytatva. Ezek után egy ideig belső problémákkal kellett megküzdeniük, ennek is köszönhetően egy új, jobban védhető fővárost alapítottak, Pellát. A város a hellén káosz közepette a művészek menedéke lett. A kiszámíthatatlanság és a káosz egészen a IV. század közepéig, II. Philipposz trónra lépéséig tartott. Az addig eltelt időkben szinte alig volt király, aki természetes halált halt volna.
Az új király először birtokon belül tett rendet, majd a külső veszélyekkel kezdett foglalkozni. Hadserege fejlesztésébe fogott, hogy legveszélyesebb ellenfelükkel a dardánokkal leszámoljon. A dardánok állama a mai Koszovó területén jött létre a Kr. e. 5. század végén. Hatalmuk csúcsán már a Makedón állam létét veszélyeztették. A katonailag nagyon képzett Philipposz, a korszak egyik legnagyobb hadvezérének, stratégájának, Théba szülöttének Epameinóndasznak volt a tanítványa. Ahogy Plutarkhosz írta róla: „Ez volt az a Philipposz, aki később háborút viselt a görögök ellen, hogy megfossza őket szabadságuktól. Akkor, mint fiatal fiú Thébaiban lakott Pammenésznél. Úgy látszik, ezért utánozta buzgón Epameinóndaszt, s tanult tőle hadviselést és hadvezetést.”
A makedón hadsereget megerősítette, a fizikai fáradtság elviselésére és fegyelemre szoktatta csapatait. Elérte, hogy katonái napi 25 kilométer is képesek legyenek megtenni.
Hadserege alapjává a gyalogságot tette, egy majd hatméteres lándzsával, a szariszával látta el őket. Sikerült is legyőznie a dardánokat, kihasználva a dardán sereg gyenge szárnyait. Erőfölényt alakított ki a makedón sereg jobbszárnyán, és ezzel az ellenség baloldala felől felőrölte őket. A csata után feleségül vette legyőzött ellenfele lányát, majd gyorsan még egy-két politikailag jól jövedelmező házasságot kötött. Makedónia ezzel elég erőssé vált ahhoz, hogy a hellén világ vezető hatalma legyen.
Hellász poliszai nem voltak egységesek a makedón kérdésben, volt aki Philipposzban látta a görögök megmentőjét, aki majd megszerzi Perzsia mesés gazdagságát. Voltak azonban olyanok, akik gyűlölték Philipposzt és az ő makedónjait. Közéjük tartozott a kor híres szónoka Démoszthenész.
Ő pont fordítva gondolkodott, elsőként le kell győzni a barbár északi rokonokat, majd utána megindulni Perzsia ellen. Érzéseit a király iránt jól kifejezi az alábbi történet. Tíz fős görög küldöttség érkezett Philipposz udvarába, a király elhalmozta figyelmességével őket, kivéve Démoszthenészt. Amikor a küldöttség két tagja dicsérte a makedón uralkodó szónoki képességeit, kinézetét és ivászati tehetségét, Démoszthenész hozzáfűzte:
A dardán háború után Philipposz továbbfejlesztette seregét. A fő erő a makedón nemesekből álló nehézlovasság lett, ők voltak a hetairoszok, vagyis a király társai. A 2-3 ezer fős seregrész bronzpáncélt és sisakot viselt, kard és lándzsa volt a fegyverük. Eredetileg csak a király közvetlen kíséretét nevezték hetairosznak, de Nagy Sándor korától már az egész nehézlovasságot. A gyalogság a már említett phalanx-ban küzdött. A szabad lakosok soraiból kerültek ki, akik nem arisztokraták voltak, illetve zsoldosokból. Az elit alakulatuk a pezetairoszok voltak, a király gyalogos társai. Bőrvértet, kis kerek pajzsot, lábvértet viseltek. Fegyvereik rövid kard és a hatméteres lándzsa, a híres szarisza. Emellett különféle segédcsapatok is szolgálatban voltak: közepes és könnyű fegyverzetű lovasok, az úgynevezett hüpaszpisztészek, a pajzshordozók, illetve a dárdavetők és az íjászok.
Démoszthenész híres Philippikáiban igyekezett hangulatot kelteni a makedón király ellen.
Bár annak is tudatában volt, hogy a makedón uralkodó a hadviselés művészetében már a poliszok előtt járt. „Mindennek tudatában és számbavételével a háborút mindenáron távol kell tartani saját földünktől. Nem szabad magunkat a spártaiak ellen a régi jó időkben vívott háború emlékeivel álomba ringatni. Tetteinkben és előkészületeinkben mindenekelőtt azt kell szem előtt tartani, hogy ő saját országából ki ne tudjon mozdulni, és ne kényszeríthessen bennünket nyílt összeütközésre.”
Felemás sikerrel járt, Kr.e. 339-ben Athén és Thébai makedónellenes szövetséget kötött, de a nyílt csatát nem tudták elkerülni.
A döntő összecsapásra 338. augusztus 22-én került sor a boiótiai Khairóneiánál. A szövetséges poliszok körülbelül 35 ezer hoplitával rendelkeztek, Philipposz mintegy 30 ezer gyalogos katonát vezetett csatába, emellett a makedónok 2000 lovasa is várta parancsait. Epameinóndasz tanítása beérett, illetve a makedón gyalogos és lovas csapatok együttműködése győzelmet hozott Philipposznak.
Balszárnyukat a 18 éves Alexandrosz, Philipposz fia vezette, a jobbszárnyat maga a király irányította.
Alexandroszra várt a feladat, hogy eldöntse az ütközet kimenetelét, itt csoportosult a makedón lovasság is. Velük szemben állt a szövetséges csapatok jobbszárnya, soraikban a thébai szent osztag katonái. Ezek a válogatott emberek békeidőben is együtt voltak, gyakorlatoztak. Sokan úgy vélik, hogy a barátságnál is több fűzte őket egymáshoz, ez is emelte harcértéküket, odaadásukat egymás iránt. Ez az alakulat és a jobbszárny kapta a feladatot a csata eldöntésére.
A balszárnyon Philipposszal szemben Athén 10 ezer hoplitája állt fel. A poliszok arcvonala három kilométer hosszan nyúlt el, és nyolc sor mélységű phalanxból állt.
Philipposz sikere azon állt vagy bukott, hogy sikerül-e a makedónoknak széttördelni a velük szemben álló szilárd gyalogos hadrendet. Ha ez nem történik meg, akkor Alexandrosz lovassága nem tudja áttörni az ellenséges arcvonalat. Az utókor bölcsességével mondhatjuk – sikerült.
A támadást a makedón gyalogság kezdte. Mikor a két phalanx összeért, Philipposz a jobbszárnyával hátrálni kezdett, maga után csalva az athéniakat. A poliszok hadrendje felbomlott, mert eközben a makedón balszárny egyre hátrább szorította a thébaiakat. A derékhadban pedig a makedón gyalogosok elvágták egymástól a görög balszárnyat és a centrumot.
A poliszok hadrendje teljesen felbomlott. Alexandrosz lovasságával végleg felmorzsolta a thébai szent osztagot is.
A makedón győzelem teljes volt. Mivel Philipposz szemei előtt is Perzsia elfoglalása lebegett már, a diadalt követően nem használta ki a lehetőséget a poliszok leigázására, hanem kedvező feltételekkel békét ajánlott. Ezt azonban már apja halála miatt Alexandrosz, azaz Nagy Sándor vitte véghez.
