2022. szeptember 18., 12:24

Bukor Ádám, az aranybajnok

Az év elején rákbetegséget diagnosztizáltak a fiatal úszólegendánál, Bukor Ádámnál. A betegségen is úgy küzdötte át magát, mint ahogy világbajnokságokat nyer: határozottan, gyorsan és jó lendülettel. A fiatal úszóbajnokkal az élet tanításairól, elszántságról, alázatról beszélgettünk. Arról, hogyan lehet feldolgozni, ha valaki a dobogó legfelső fokáról a kórházi ágyba kerül. 

Bukor Ádám
Fotó: Májer Csaba József

A mátyusföldi Vágsellye uszodájában több bajnok uszonyos úszó felnevelkedett az elmúlt években. Sajnos mára már az uszoda is bezárt, a klub sem a régi, a tehetséges fiatalok azonban megállíthatatlanul haladnak előre. Bukor Ádám a sportág tündöklő csillaga, interjúnkra vidáman, lazán érkezik. Lendülete és személyiségének vibráló lüktetése magával ragadó. A sok nevetés mögül azonban kiérezni, ez a fiú nem csak azt tudja, milyen érzés fent lenni a csillogó magaslatokban, megtanult már zuhanni is.

Kisgyermekkorodtól úszol. Ebben mekkora szerepet játszott a család?

Már ötévesen úsztam, mikor betöltöttem a hatot beírattak az uszonyos úszó klubba. Egy „funkciógyermek” vagyok (nevet), az édesapám már hároméves koromban eldöntötte, hogy ez a gyerek egyszer még világbajnok lesz. Nyilván akkor még fogalma sem volt arról, hogy ezt az álmot az úszás váltja majd valóra. Egyébként családi vonás, hogy ragaszkodunk a természethez, a vízhez, jól érezzük magunkat a természetben. Büszke vagyok arra, hogy érződik ez a különleges kapocs a Földanya és köztünk. Vízimádó, nyári gyereknek tartom magam, bár januári vagyok. Azt szeretem, ha ragyog a nap és a víz közelében vagyunk. Egyébként a kitartásomra figyelt fel apu. Kiskoromban rengeteget jártunk sétálni, és feltűnt a szüleimnek, hogy kilométereket képes vagyok megtenni. Apu ebből gondolta, hogy jó alapom lesz valamilyen sporthoz. Mikor fürdeni jártunk, akkor vették észre, hogy a víz és én különleges kapcsolatban vagyunk egymással.

A vágsellyei úszóklubba kerültél, amely többeteket elindított a pályán.

Régebben a legjobb klub volt az országban. Elszomorít és rosszul is esik, hogy szinte teljesen leépült, a mélypont az volt, amikor még az uszodát is bezárták. Pedig nagyon jó és erős közösség volt a vágsellyei uszonyos úszók klubja, rengeteg magyarral a környező falvakból. Gyermekként azért is szerettem oda járni, mert imádtam a közösséget. Persze, elvégeztük a kötelező úszásfeladatokat, de a leginkább játszani szerettünk az úszás után. Sokszor ott maradtunk az uszodában edzések után és játszottunk, szórakoztunk a medencében vagy annak a partján. A szüleink nem bírtak minket onnan elrángatni. Hú, milyen idegesek szoktak lenni…

Bukor Ádám
Fotó:  Majer Csaba József

Te is kétnyelvű közegből indultál. Győrben nyilván elég magyarnak lenni, de a versenyeken azért találkozol a többnyelvűséggel.

Értem, mire gondolsz. Én az uszodában tanultam meg igazán szlovákul meg a lakótelepi srácoktól. Egyébként magyar óvodába, iskolákba jártam. Alapvetően az uszoda adta meg azt a szlovák tudást, amiből a mai napig élek. Emlékszem, amikor „ugrálóköteleztünk” az edzésen, és számolni kellett, de én nem tudtam a számokat szlovákul. Magyarul beszéltünk és mutogattunk a szlovák edzőnek, vagy épp fordított valaki, aki már tudott annyira szlovákul. Ebből teljes természetességgel alakult ki a kétnyelvűség. Azt gondolom, nekünk ez itt egy hatalmas előny. Úgy látom, pont azért, mert kisebbségiek vagyunk, és megszoktuk a kétnyelvű közeget, másként működik az agyunk. Például egy-egy világversenyen sokkal gyorsabban akklimatizálódom, mint az, aki egynyelvű közegből érkezik. Nekem nem okoz gondot nyelveket, kódokat váltogatni. Nyilván személyiségfüggő is az egész, de ebből kifolyólag is nyitottabbnak érzem magam. Használjuk az agyunkat, más nyelvekben gondolkodunk, így gyorsabban kapcsolunk. Persze, ez az én szubjektív véleményem.

Térjünk vissza oda, hogy „funkcionális” gyerekként indultál. Nyilván a szülői álmok kemény akarattal is párosultak és az életedben jelen van a szigor és a rend. Főleg, amikor arra szükség van.

Na, igen. Későn kelő típus vagyok, de amikor kell, beilleszkedem a rendszerbe. Most már Győrben élek, de apu jár ki utánam. A reggeli edzés háromnegyed hatkor kezdődik, délután is edzés van, valamint ott az iskola. Egyébként van olyan, amikor az edzőknél betelik a pohár, mert eleve nem erényem a pontosság. Petrov Árpi tíz évig Svájcban élt, ahol minden óramű pontossággal működik, aztán meg jön Bukor Ádám, aki mindig késik. Egyszer mondta, hogy „na Ádám, még egy késés, és holnaptól nem kell edzésre jönnöd”. Akkor eljött a világvége, megijedtem, hogy tényleg komolyan gondolja. Elhatároztam, hogy mégis elmegyek edzeni, és időben odaérek. De megint elaludtam, negyedórám van beérni az uszodába, és én még ágyban vagyok! Lélekszakadva rohantam, de észrevettem, hogy olyan csendes, sötét volt a város. Kezdett gyanús lenni a dolog, és képzeld el, hogy hajnali háromnegyed egy volt. Annyira stresszben voltam, hogy csak a percmutatóra néztem rá, arra, hogy hány óra van, egyszer sem. Ott álltam a zárt uszoda előtt és nem tudtam, mi legyen. Teljesen groteszk helyzet volt. Alapjában véve, amikor szükség van rá, és készülünk egy-egy szezonra, akkor össze tudom „rakni” magam. Az apai szigornak megvan a belém nevelt hatása, és vannak még céljaim.

A versengés célja a győzelem. Te pedig többszörös világbajnok vagy.

Volt 4-5 „aranyévem”. Úgy álltam a versenyekhez, hogy én ezt meg fogom nyerni, és meg is nyertem. Világcsúcsot is úsztam. Most van az az időszak, amikor tudatosítom, hogy felkerülni a csúcsra nehéz, de ott maradni az igazi küzdelem. Jött egy jó nagy esés. Görögország volt az első versenyem, ahol nem nyertem aranyat. Akkor már ötszörös világbajnok voltam…

Kudarcként élted meg?

Akkor igen. És fokozta, amikor láttam az embereken is, hogy ők is annak élik meg. Máshogy viszonyultak hozzám, megdöbbentek azon, hogy nem lettem aranyérmes. Ott tapasztaltam meg először a sport negatív hatását. Milyen az, amikor elfordulnak az emberek, ha már nem vagyok a csúcson.

Bukor Ádám
Fotó:  Majer Csaba József

Pedig ezüstérmes lettél, az is előkelő hely.

Hú, és tavaly Oroszországban a vb-n „csak” harmadik lettem négyszáz méteren! Képzeld el, hogy jönnek az emberek gratulálni, és elfordítják a pillantásukat, amikor a szemedbe kellene nézni! De meg kell ezt is élni és tapasztalni. Nem akarnak rosszat, csak ők sem tudták kezelni a helyzetet. Én meg úgy voltam ezzel, hogy ilyen a sport, megyünk tovább. A terhet igazából az emberek rakják rád ilyenkor az elvárásaikkal. A Világjátékok után jöttem rá, hogy én nem szeretek veszíteni, de nem vagyok „aranymániás” sem. A vb-n szerzett aranyak azért jólestek a lelkemnek. A Világjátékok hangulata élményt jelentett, boldoggá tettek az ottani különleges baráti és emberi kapcsolatok. Tudod, meg kell tudni érteni, milyen érzés, amikor az aranynak örülsz, és milyen, amikor valami másnak. Az „aranykorszakomban” már nem is igazán éreztem az értékét az aranyéremnek. Már nem izgultam a versenyek előtt, és képzeld el, hogy unalmassá vált a versenyzés, már nem volt motiváció, húzóerő. Ez rossz volt. De most ott tartok, hogy felnőttem. Megéltem mindent, amit a sport adhatott – a stresszelős felfelé menetelést, az aranykorszakot, és azt is, amikor letaszítanak a „trónról”. Innentől kezdve nem nagyon érhet meglepetés. Persze, ki tudja, mit hoz a jövő. Úgy érzem, számomra egy új korszak indul, és kíváncsian várom a következő versenyeket. Októberben lenne egy Világkupa döntő Lengyelországban. Szeptember végén fogok tudni elkezdeni újra úszni. Oda azért megyek majd, hogy versenyezzek, és jól érezzem magam, találkozzak ismerősökkel, barátokkal.

Utózöngéjét éled egy komoly betegségnek. Rákot diagnosztizáltak nálad az év elején. Bizonyára sok mindent megváltoztatott ez a helyzet.

Most már tudok határokat húzni, és nemet mondani. Nem vagyok egy „elszállt” típus, de már úgy érzem, nem feltétlenül érdemes azzal foglalkozni, ki mit gondol rólam. Most kezd kialakulni az egészséges önbecsülésem. 

Bennünket is megdöbbentett a hír…

Már novemberben nem voltam rendben, folyton lebetegedtem. Már többet nem úsztam, mint úsztam. Elkezdtünk aggódni, majd járni az orvosokhoz. Ehhez senki nem volt hozzászokva a családban. Decembertől kezdve már komoly problémáim voltak, és érdekes módon, mindenhol azt mondták, hogy rendben vagyok. Heteken át gyógyszereken éltem. Már eljutottam arra a szintre, hogy nekem, aki soha nem szedtem gyógyszert, nem jártam orvoshoz, egy fióknyi orvosságom volt. És akkor pár hónap múlva jönnek a Világjátékok! Mikor a megfelelő orvoshoz kerültem, azonnal megmondta, hogy rákom van. Arra kellett várni, hogy áttétes, vagy nem áttétes. Hétfőn szólt az orvos, hogy mi van, és szerdán már műtöttek is. Szerencsére nem voltak áttétek, de megfigyelés alatt állok. Jó hír, hogy folyamatosan javulnak az eredményeim.

Mi zajlott le benned, mikor közölték a diagnózist?

Sokkot kaptam. Ez olyan sokk, amit nem tudsz kezelni. Nem tudod, mit kéne csinálnod, nem érted, hogy kellene reagálnod. Lekerülsz a nullára, leállnak az agytekervények, és nem tudod, merre indulj tovább. Utólag már örülök annak, hogy mindent egyszerre rám ömlesztettek, nem kerteltek az orvosok.

Viszont gyors kezelést kaptál.

Ezt bizony senki nem akarta elhinni. Jó volt, hogy nem volt idő gondolkodni, ösztönből kellett cselekedni. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy most itt ülhetünk egy kávé mellett. Azért kellett jó egy hónap, mire igazából elkezdtem feldolgozni, ami történt. Ha nem kaptam volna gyorsan ellátást, simán belebolondultam volna. Igazából akkor fogtam fel, hogy mi van, amikor „az” már nem volt. Örülök annak, hogy nyitottam a világ felé, és tudok beszélni is erről a betegségről. Ez jelzés a sorstársaknak is, hogy nincsenek egyedül. Nehéz időszak volt, és nagyon boldog voltam, hogy utána már jól sikerültek a versenyek. Most pedig a távlati céljaimmal foglalkozom.

A galántai származású 23 éves Bukor Ádám nyolcszoros világbajnok, többszörös Európa-bajnok és világcsúcstartó. 2017 óta Magyarország színeiben versenyez, Győrben él és tanul. 2019 decemberétől a Győri Búvár Sportegyesület és a Győri Úszó Sport Egyesület igazolt versenyzője, az utóbbinál Petrov Árpád edzi. Bukor Ádám többször megkapta az Év Sportolója Díjat is. Az idén a birminghami Világjátékokon bronzérmet szerzett, a kolumbiai Caliban világbajnokságot nyert, egyéni felszíni uszonyos úszásban és váltóban is. Első és legkitartóbb szurkolója és edzője saját édesapja, Jakoda Tibor volt.

 Megjelent a Magyar7 hetilap 37. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.