Az első magyar léggömb megalkotója
A francia Montgolfier fivérek sikeres hőlégballonos kísérlete 1783. június 5-én, majd Jacques Charles és Nicolas-Louis Robert 1783. december 1-jén végrehajtott hidrogénballonos repülése lázba hozta nemcsak Franciaországot, hanem egész Európát, és természetesen a hír Magyarországra is eljutott. A budai piarista kollégium tanára, Száblik István 1784 folyamán több kísérletet is végzett hidrogénnel töltött – kis méretű – léggömbökkel.
Az 1784. augusztus 22-i kísérletről a Magyar Hírmondó így tudósított: „T. Száblik István Úr Piárista és Természeti tudományok tanítója (botsátá fel) Pesten egy Ökör hólyagokból készült, veres festékkel megtzifrrázott, és gyantával békent ’repülő gollyobist’. Ennek oldalára fel van jegyezve, hogy ha valaki megtalálná, vinné vissza Pestre egy bizonyos helyre. Alól függettek róla négy aranyos rojtok és egy kis hajócska. (…) Két óra után meg telvén a golyóbis levegővel, felbocsájttaték és napkelet felé emelkedvén, sok nézők nagy tapsolási közt mindeneknek szemek elől láthatatlan magasságokban elméne. Ezen felyül nevezett Úr ezen szárny nélkül repülő gollyobisnak már harmadszori szerentsés fel-botsáttatásával megmutatta azt, hogy valami a Frantzia és más idegeny Nemzetek köztt lehetséges, a Magyarok köztt sem lehetetlen az.”
A tudósító nemzeti büszkesége a teljesítménnyel kapcsolatban talán egy kicsit túlzó volt, de ezek a próbálkozások vitathatatlanul előrevetítették, hogy Magyarországon is elindulhat az európai műszaki fejlődéshez való felzárkózás. Viszont érdekes a kegyesrendi tanár személye is.
Száblik 1746. május 6-án született Kunszentmártonban és a keresztségben a Gábor nevet kapta. A privigyei piarista rendházba kerülve 16 évesen vette fel a Stephanus a Sancta Julianna nevet és ettől fogva Istvánként szerepel a dokumentumokban. Tanulmányait befejezve és felszentelését követően különböző piarista gimnáziumokban tanított és nevezetes léggömbkísérleteit Pesten végezte, ahol történelmet és hittant tanított, de hamarosan lehetővé tették számára a fizika oktatását is.
1784–1790-ben a szegedi piarista gimnázium igazgatójaként tevékenykedett. Téglásy Imre a róla szóló tanulmányában megállapítja, hogy „Száblik személyes sorsa, tudósi, tanári karrierje azonban később nem emelkedik olyan magasra, mint léggömbjei. Öt évig ugyan még a szegedi gimnázium élén áll, de nem hajlandó végrehajtani II. József németesítést szorgalmazó tanügyi rendeleteit, ezért a Helytartótanács 1790. január 13-án állásától megfosztotta.”
A „kalapos király” azonban egy hónappal később meghalt (ez nem keltett túl nagy megrendülést Magyarországon, sőt, egyfajta reménnyel töltötte el a nemzetet, hogy végre magyarként szabadon lélegezhet), ezért a korábban a hatalomból kiszorított megyék visszakövetelték régi jogaikat.
Csongrád vármegye 1790. évi áprilisi közgyűlésén szinte üdvrivalgás fogadta Száblikot, akit méltatlanul üldözött áldozatnak tartottak és visszahelyeztették a szegedi gimnázium igazgatói székébe. Száblik első intézkedéseinek egyike volt a német nyelv oktatásának az eltörlése. A Helytartótanács azonban ezt nem tolerálhatta és ismét leváltotta őt, sőt poroszlókkal vitették el egyenesen a nyitrai piarista rendházba. Innen ismét különböző középiskolákba került, de az a vágya, hogy egyetemen oktathassa a fizikát, nem teljesült. Életének utolsó éveiben – 1809-től 1816. május 12-én bekövetkezett haláláig – a kalocsai szeminárium „vicerectora” volt.
A léggömbbel végzett kísérletei egyébként dicsőítő versekre ihlettek nemegy poétát, bár azt sem hallgathatjuk el, hogy akadtak kritikus hangok is, mint például Vályi-Nagy Ferencé, aki Óda a levegő hajóihoz című költeményében szinte istenkísértésnek tekintette a léggömb felröpítését.
Megjelent a Magyar7 2024/6.számában.
