Az elfeledett nép a Šar-hegység mélyén
A Balkán tele van egzotikumokkal. Persze ezeket a kincseket nem a turisták által látogatott adriai partszakaszon fogod megtalálni, hanem mélyen benn a félsziget belsejében. Külön öröm számomra, bizonyos régiókat saját szememmel láthattam és ezen írásom rövid summázata egy ilyen régiót fog elhozni az olvasó számára. Benne olyan néppel, akiről kötve hiszem, hogy mindenki hallott.
Ők lesznek a goránok, akik a Šar-hegység délnyugati peremén, Koszovó, Albánia és Észak-Macedónia határvidékén élik elzárt világukban a mindennapjaikat. Az ő történetük fog következni.
Nevük a “gora” szóból következtethető le. Gora egy történeti–földrajzi és néprajzi régió a Balkánon, elsősorban Dél-Koszovóban, a mai Dragash/Dragaš község területén, amely átnyúlik Északkelet-Albániába, illetve kulturális és nyelvi értelemben kapcsolódik az észak-macedóniai területekhez is. A név maga szláv eredetű, jelentése „hegy” vagy „hegység”. Ezért nevezik a közösséget goránoknak, vagyis nagyjából „hegyvidékieknek”. Délszláv nyelvű, muszlim közösség az övék, ahol saját beszédüket gyakran našinski, illetve našenski néven nevezik. A szó jelentése: „a mi nyelvünk”, „a mi beszédünk”.
A goráni beszéd a délszláv nyelvi tér különleges peremvidéki változata. A délkeleti szerb, illetve torlaki nyelvjárások és a nyugati macedón nyelvjárások között helyezkedik el. Nyelvük évszázados érintkezések nyomát őrzi. Török, albán és aromán eredetű szavak szintén bekerültek a szókincsükbe. A nyelvészek besorolása sem teljesen egységes, ami nem meglepő egy olyan vidéken, ahol három nagy nyelvi világ találkozik. A goráni beszéd elsősorban otthon, a faluközösségben és a hétköznapi életben maradt fenn.
Gora története a középkorig vezethető vissza. A térség településeinek nevei már 14. századi forrásokban megjelennek, a vidék pedig a Prizren környéki középkori államok világához tartozott. A lakosság keresztény volt és a helyi egyházi szervezet hosszú időn át fontos szerepet játszott a közösség életében. Az oszmán hódítás után ez a világ lassan megváltozott. A goránok ősei fokozatosan tértek át az iszlámra. Az oszmán összeírások tanúsága szerint Gora iszlamizációja a 15–16. században kifejezetten lassú folyamat volt. Ebben szerepet játszott a helyi klérus szervezeti ereje, a hegyvidéki társadalom sajátossága és a térség viszonylagos zártsága.
A folyamat végére mégis létrejött az a sajátos kulturális helyzet, amely a goránokat ma is megkülönbözteti, azaz egy szláv nyelvű, muszlim közösség a Balkán egyik legösszetettebb határvidékén.
A hegyvidéki környezet sokáig meghatározta a mindennapokat. A falvak elsősorban önellátó gazdálkodásra, állattartásra és a környező vidékekkel folytatott kereskedelemre támaszkodtak. A hegyek azonban nem tudtak elegendő megélhetést biztosítani mindenki számára. A gorán férfiak már régebben gyakran útra keltek, munkát vállaltak más településeken, majd később egyre távolabbi városokban. A migráció nem a modern kor találmánya lett, hanem fokozatosan a közösség életének részévé vált. Aki elment, gyakran nem szakadt el teljesen a falujától. Hazatért ünnepekre, esküvőkre, családi alkalmakra, majd ismét útnak indult.
A goráni kultúrában ezért különös jelentősége van a családnak, a rokonságnak és a faluközösségnek. A hagyományos esküvők, a közös ünnepek, a népzene és a helyi ételek nem puszta folklórelemek voltak. A közösség önazonosságának mindennapi formái közé tartoztak. A goráni konyha maga is a határvidéki kultúra része. A délszláv, oszmán és albán hatások rakódtak egymásra. A kenyér, a péksütemények, a húsos és tésztás ételek a megszokott és az ünnepi élethez egyaránt hozzátartoztak.
A 20. században Gora sorsa ismét nagyobb politikai változásokhoz igazodott. A korábbi egységes hegyvidéki térség államhatárok közé került. 1923-ban Gora területét megosztották Albánia és a Jugoszláv Királyság között, a második világháború után pedig további falvak kerültek a jugoszláv Macedóniához. Azok a határok, amelyek korábban elsősorban politikai vonalak voltak a térképen, idővel szokványos valósággá váltak. Jugoszlávia mégis lehetőséget adott arra, a goráni helyi identitás fennmaradjon. Az 1991-es népszámlálásban a régió lakosságának több mint fele goráni nemzetiségűként határozta meg magát és jelentős részük saját beszédét vallotta anyanyelvének.
A jugoszláv állam felbomlása azonban új korszakot hozott. A goránok több különböző nemzeti és politikai identitás között találták magukat. Részük önálló goráni identitását hangsúlyozza, mások bosnyák, szerb, macedón vagy bolgár kötődést vallanak. A kérdés nem pusztán arról szól, milyen nevet írnak a népszámlálási rubrikába. A nyelv, az iskola, az állami intézmények és az egyházi-vallási kötődés mind befolyásolják, hogyan határozza meg magát az egyén.
Ebben a helyzetben a našinski különös jelentőséget kapott. Mert miközben a hivatalos életben más nyelvek kerültek előtérbe, a saját beszéd megmaradt a családban és a közösségi életben. Egy idős goráni és egy fiatalabb családtag között ez nem szimpla nyelvi kérdés. A beszédhez emlékek, helyek, családi történetek és egész életforma kapcsolódik.
A közösség fennmaradását ma már leginkább a kivándorlás nehezíti. A hegyvidéki településekről sokan a nagyobb városokba vagy külföldre költöznek. A fiatalabb generációk számára a szerb, az albán, a macedón vagy más nagyobb nyelvek használata több lehetőséget jelent az oktatásban és a munkában. A saját nyelv így fokozatosan visszaszorulhat az otthoni, családi használatba. Anno, mikor mi a régiójukban jártuk falvaikat, akkor csak öregekkel és fiatalokkal találkoztunk. A munkaképes férfiak és nők, szinte mindegyike országon kívül, legtöbbje Németországban vállal munkát.
Eme népcsoport története közben egy nagyobb balkáni igazságra is rávilágít. A Balkán népeit nem lehet mindig tiszta nemzeti kategóriákba rendezni. A vallás, a nyelv és az identitás évszázadokon keresztül külön utakon járhatott. Egy közösség lehetett muszlim, miközben nyelvében megőrizte szláv örökségét, valamint élhetett oszmán uralom alatt anélkül, hogy teljesen feladta volna korábbi kulturális világát.
A goránok története nem egy elveszett nép története. Bár fogynak és asszimilálódnak, köszönhetően a globalizmus identitástalan csápjainak, de lakhelyüknek zártsága garantálhatja fennmaradásukat. A sors mit tartogat számukra? Azt szerintem ők sem tudják. Valamiben azonban biztosak lehetünk, Csak a Balkán!
Folytatjuk innen, tervezetten két hét múlva. De kikkel, az legyen egyenlőre a jövő titka, addig mindenki menjen a Balkánra.
