2021. június 29., 14:30

Az AstraZeneca és a Pfizer keveréke "erős immunválaszt vált ki"

Az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina dózisainak keverése "erős immunválaszt vált ki" a koronavírussal szemben egy új kutatás szerint.

Fotó: TASR/AP

A kutatásban a Pfizer után adott AstraZeneca vagy az AstraZeneca után beadott Pfizer vakcina egyaránt magas koncentrációjú antitestválaszt váltott ki a páciensekben, ha a két dózis bedása között négy hét telt el.
Az eredmények nyomán lehetőség nyílik a nagyobb rugalmasságra, az oltakozóknak nem kell az először beadott vakcinára várniuk, hanem a másikat is megkaphatják második oltásként, ha az hamarabb áll rendelkezésre.

A kutatást ellenőrző Matthew Snape oxfordi professzor kiemelte, hogy a négy hét különbséggel adott két különböző oltás olyan immunválaszt váltott ki, amely "meghaladja az AstraZeneca-vakcina standard ütemterve szerint meghatározott küszöbértéket".

Az Oxfordi Egyetem által végzett Com-COV kutatásból az is kiderült, hogy a vakcinák beadásának sorrendje is számít. Az AstraZeneca után beadott Pfizer erősebb antitestválaszt és T-sejt-választ váltott ki, mint a Pfizer után beadott AstraZeneca. Ugyanakkor mindkét verzió erősebb antitestválaszt váltott ki, mint a magas hatékonyságú, standard két dózisú AstraZeneca-oltás.

A legmagasabb antitestválaszt a két dózisban beadott Pfizer-vakcina váltotta ki, a legmagasabb T-sejt-választ pedig az AstraZenecát követő Pfizer-kombináció. A T-sejtek fontos szerepet játszanak az antitesttermelésben és annak fenntartásában.

Ezek az eredmények felbecsülhetetlen értékű útmutatást jelentenek a vegyes adagolás alkalmazásához, azonban az itt vizsgált négyhetes intervallum rövidebb, mint a 8-12 hetes ütemezés, amelyet az AstraZeneca adagolásánál a leggyakrabban alkalmaznak"

- magyarázta Snape. Mint hozzáfűzte: "a hosszabb intervallum köztudottan jobb immunválaszt eredményez és a 12 hetes intervallumra vonatkozó eredmények rövidesen rendelkezésre állnak". A Com-COV-tanulmány célja az volt, hogy felmérje a két dózisban adott, különböző vakcinák alkalmazásának megvalósíthatóságát. A kutatást a Lancet folyóirat online kiadásában publikálták.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.