Az alvajárás
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás alapvető szükségletünk. Az alvást sok minden megzavarhatja, ilyen például az előző írásomban bemutatott nyugtalan láb szindróma. Érdekes módon azonban az alvajárás nem mindig zavarja meg a szervezetünket, hogy kialudja magát.
Az alvajárásról mindenki hallott. Shakespeare Macbethjében hallott róla, festményeken, filmekben látta. Ha elképzeljük magunkat vagy akár másokat alvajáróként, beleborzongunk. Az alvajárás valójában nem is olyan rémisztő, mint amilyennek elsőre tűnik, ám létezik hasonló kórkép, ami nagyon rosszat jelent. Hogy világos legyen, miről beszélek, először tekintsük át nagy vonalakban az alvás lefolyását.
Miután elalszunk, a lassú hullámú alvás szakasza következik. Az elnevezést onnan kapta, hogy az agyi elektromos hullámtevékenységre ekkor a lassabb hullámok jellemzőek. A lassú hullámú alvásnak három stádiumát szokták elkülöníteni, egyre mélyebb alvási szakaszokat jelölve. A legmélyebb stádiumhoz kapcsolódik sok alvászavar, például az alvajárás is. A legmélyebb stádium éjfél körül, esetleg kicsit utána alakul ki, nagyjából fél óráig tarthat.
Utána hirtelen átmegy az alvásunk egy REM-szakaszba. A REM egy angol betűszó, gyors szemmozgást jelent, ami tipikus kísérőjele ennek az alvási szakasznak. Ebben a szakaszban álmodjuk azokat az álmainkat, amelyekre később emlékezünk. Ezek az álmok valóságszerűek. Az alvás során hajnalban egyre több REM-szakasz alakul ki, egyre felületesebb lesz az alvásunk, majd felébredünk. A REM-szakaszokat különleges rövid epizódok követik, ezeket mikroébredéseknek hívjuk.
A REM-alvásnak fontos jellemzője, hogy az izomzat (eltekintve a légzőmozgásoktól) kikapcsolódik, leválasztódik a központi idegrendszerről. Ennek egy kézzelfogható következménye, hogy ha az álmainkban futunk, azt a testünk izmai nem követik le.
Az alvajárókban sem ez romlik el. Hiszen az alvajárás nem is a REM-szakaszokhoz kötődik, hanem a lassú hullámú alvás legmélyebb szakaszában fordul elő. Ilyenkor nincsenek teljesen „lekapcsolva” az izmaink. Az alvajárás okát mindezidáig nem ismerjük. Feltételezik, hogy az idegrendszeri érés valamilyen zavara lehet. Alátámasztja ezt, hogy kisgyermekkorban, főleg 3-6 évesek között jóval gyakoribb, mint a későbbi életszakaszokban. Ha egyszer-egyszer fordul elő, nem szükséges különösebb jelentőséget tulajdonítani neki. Jóindulatú, sok kisgyermeknél előforduló jelenség, idővel „kinövi” a gyermek. Akkor kell foglalkozni vele, ha rendszeresen jelentkezik. Leggyakrabban valamilyen pszichológiai problémát kell keresni, és ezt a gondot megoldani. A stresszes helyzetek mellett egyes epilepsziás betegségekhez is kapcsolódhat az alvajárás.
Az alvajárás önmagában nem feltétlenül zavarja meg az alvást, és ezért nem okoz fáradékonyságot, kialvatlanságot, nem emeli a hangulati vagy kognitív zavarok kockázatát, sem a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Az alvajáró a mozgása közben alszik. Nagyon gyakran azonban társul valamilyen más alvászavarral, például a nyugtalan láb szindrómával. Emiatt pedig előjönnek a kialvatlanság, a fáradékonyság és egyéb mentális problémák. Az alvajárás persze veszélyes lehet abban az értelemben, ha a mozgás során az illető lépcsőzik, esetleg autót vezetne vagy hasonlók, hiszen egyáltalán nem képes kontrollálni a folyamatokat. Ezek az esetek azért kirívó ritkaságszámba mennek. Az illető legtöbbször nem, vagy csak nagyon homályosan emlékszik az alvajárására.
Az alvajáráshoz sok szempontból hasonló a pavor nocturnus, magyarul az éjszakai felriadás. Gyermekekre jellemző. Ilyenkor hirtelen felsikolt, kiabál, sír, tág szemekkel felül az ágyban, csapkod. Csakúgy, mint az alvajárás, ez is a mély lassú hullámú alváshoz kapcsolódik, vagyis az éjszaka első harmadában fordul elő. A gyermeket nem lehet vigasztalni, nem is igényli azt.
Nehezen ébreszthető fel a tág szemek ellenére, amilyen hirtelen jött a felriadás, olyan hirtelen el is múlik. Alszik nyugodtan tovább, nem emlékszik rá, nem mondja, hogy rosszat álmodott volna. Az idegrendszer érésének tudjuk be a jelenséget. Hacsak nem fordul elő gyakran, ne foglalkozzunk vele, ne ébresszük fel, és ne kérdezősködjünk másnap róla a gyermekünknél. Hétéves kor felett azonban már illik odafigyelni. Törekedjünk a gyermeknek jó alváshigiénét biztosítani stabil napirenddel, esti meseolvasással, kellemes alvókörnyezettel. A délutáni alvás is segíthet.
A rémálmok a REM-szakaszokhoz köthetőek, és emlékszünk rájuk. A REM-szakaszok pedig hajnalban vagy az ébredéshez közel fordulnak elő.
A rémálmokból való felriadáskor a gyermek szintén sírhat, de már igényli a vigasztalást. Egy, az alvajáráshoz megtévesztésig hasonlító kórkép is kapcsolódik a REM-szakaszokhoz, ez a „REM alvási viselkedészavar”. A mozgatórendszer nincs leválasztva a központi idegrendszertől, ahogy kellene. Ha emlékszik az illető az álmára, az elbeszélése összhangban van azzal, amit a családtag tapasztalhatott az éjjel. Jellegzetesen idősebb korban fordul elő. Amíg nem ismerték az agyi hullámtevékenységeket, nem igazán tudták egyértelműen elkülöníteni az alvajárástól.
A REM alvási viselkedészavar vészjósló betegség. Előjele azoknak a neurodegeneratív betegségeknek, amelyek csoportjába a Parkinson-kór is tartozik. Évekkel, akár több mint egy évtizeddel is megelőzheti a neurodegeneratív betegség tipikus tüneteit. Figyeljünk rá oda, kérjünk szakorvosi segítséget, hátha még késleltethetjük az idegsejtek további károsodását, és a neurodegeneráció súlyos megnyilvánulását. Egyébként pedig mindenki igyekezzen kialudni magát. A kialvatlanság súlyos rizikófaktor. Jó hír, hogy a hétvégi pihenés már elegendő a kockázat kiküszöbölésére!
Megjelent a Magyar7 2022/30.számában.
