2020. május 4., 20:33

A tünetek jelentkezése utáni első héten a legnagyobb a fertőzés továbbadásának a veszélye

Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség tüneteinek megjelenése utáni első héten a legnagyobb a veszélye a fertőzés továbbadásának egy új kutatás szerint.

Fertőzés intenzitása
Illusztráció
Fotó: Dzson Hon Kjun

Az amerikai orvosszövetség lapjában, a JAMA Internal Medicine belgyógyászati szakfolyóiratban közölt tanulmányban a tajvani hivatalos Covid-19 kutatócsoport eredményeit mutatták be.

A tudósok az első száz tajvani igazolt fertőzött és velük közeli kapcsolatban álló 2761 ember adatait gyűjtötték össze január 15. és március 18. között, legkésőbb április elejéig kísérték figyelemmel a pácienseket, hogy meghatározzák, mennyire fertőz a vírus a tünetek jelentkezése előtt és közvetlenül utána.

Az eredmények azt mutatták, hogy a megfertőződés aránya magasabb volt azok között, akik az azonosított betegekkel a tünetek jelentkezése utáni öt napon belül találkoztak, mint azok között, akik ennél később. Azok is kockázatnak voltak kitéve, akik csak a tünetek előtt érintkeztek a későbbi igazolt betegek valamelyikével - írta a tanulmány.

A megfertőződés aránya magasabb volt az egészségügyben dolgozók családtagjai vagy ismerősei körében, valamint a negyvenévesnél idősebbek között - derült ki a kutatásból.

A kutatás egyik szerzője, Cseng Hao-jüan a napi járványügyi sajtótájékoztatón elmondta, eredményeik hasonlóak a más kontinenseken végzett kutatásokéval, noha ott más adathalmazokból dolgoztak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.