2025. június 18., 19:25

A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát

A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.

alvás, alvó nő
Fotó: Pixabay

A tanulmány szerint azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14 százalékkal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb, azoknál, akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, ekkor a halálozási kockázat már 34 százalékkal magasabb – a napi 7–8 órát alvókhoz képest. A Semmelweis Egyetem kutatása több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozta fel a rövid és a hosszú alvásidőt vizsgáló csoportokban – összesen 79 nemzetközi publikáció elemzésével. Az eredmények jelentős nemi különbségeket is feltártak:

a férfiaknál a 7 óránál kevesebb alvás 16 százalékkal, míg a 8 óránál több 36 százalékkal növelte a mortalitási kockázatot.

A nőknél a rövid alvásidő 14 százalékkal, míg a hosszú 44 százalékkal emelte a halálozás esélyét. A tanulmány szerint a különbségek mögött hormonális, viselkedésbeli vagy szív- és érrendszeri tényezők is állhatnak, bár a pontos okok egyelőre nem ismertek.

A tanulmányból kiderül, hogy a leggyakoribb alvászavar a krónikus álmatlanság vagy inszomnia.

Korábbi kutatások szerint a világ népességének egyharmada legalább egyszer megtapasztalja az álmatlanságot élete során, és körülbelül 10 százalék szenved krónikus inszomniában. A szerzők a tanulmányban figyelmeztetnek arra, hogy alváshiány egyre komolyabb globális népegészségügyi problémát jelent. Világszerte milliók alszanak túl keveset a megnövekedett munkateher, a digitális eszközök rendszeres használata vagy a gyakori stressz következtében. Különösen veszélyeztetettek a váltott műszakban dolgozók és azok, akik rendszertelen időbeosztásban élnek.

A tartós alváshiány nemcsak a halálozással, hanem számos egészségügyi problémával is összefüggésbe hozható, például az elhízással, a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegségekkel és az immunrendszer gyengülésével.

Társadalmi szintű alvásepidémiáról beszélhetünk, idézi a publikáció Purebl Györgyöt, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóját, a tanulmány társszerzője.

Annak ellenére, hogy az egészségtudatosság nőtt, a viselkedésünk az elmúlt évtizedben alig változott. A képernyő előtt töltött idő, az ebből adódó folyamatos kékfény-expozíció, az állandó rendelkezésre állás és a biológiai ritmusunk felborulása negatívan hat az egészségünkre

- tette hozzá az igazgató.

A kutatók egy másik tanulmányban az alvásidő és a stroke gyakorisága, illetve a stroke-hoz köthető halálesetek közötti összefüggéseket vizsgálták.

Azok, akik éjszakánként 5–6 órát aludtak, 29 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek stroke-ot, és esetükben 12 százalékkal nőtt a stroke-hoz kapcsolódó mortalitás kockázata.

Azoknál, akik 8–9 óránál többet aludtak, a stroke kialakulásának esélye 46 százalékkal, a halálozásé pedig 45 százalékkal volt magasabb.

A stroke továbbra is az egyik fő halálok világszerte, mely gyakran vezet tartós rokkantsághoz is

– idézi a tanulmány Győrffy Balázst, a Semmelweis Egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetőjét, a két tanulmány szerzőjét.

Az életmódbeli tényezők, mint az alvás, módosíthatók – így ezek beazonosítása fontos népegészségügyi lehetőséget kínál. Az alvásidőt figyelembe kellene venni a stroke-megelőzési stratégiákban, ha csökkenteni akarjuk az egészségügyi ellátórendszerek terhelését és javítani szeretnénk a lakosság egészségi állapotát.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente 15 millió embert érint a stroke. Közülük ötmillióan belehalnak, további ötmillióan pedig maradandó károsodást szenvednek, például beszéd- vagy látásvesztés, bénulás vagy kognitív zavarok formájában.

A legtöbb eset megelőzhető lenne a vérnyomás megfelelő szabályozásával és a dohányzás elkerülésével.

A szakértők szerint érdemes következetes alvási rutint kialakítani, korlátozni a képernyőhasználatot és az erős fényeket lefekvés előtt, valamint sötét, hűvös és csendes környezetet biztosítani a hálószobában. Az alkohol teljes kerülése, a koffein mértékletes fogyasztása, valamint a rendszeres testmozgás szintén hozzájárulhatnak a pihentető alváshoz. A meta-elemzések a hosszú távú kutatási projekt, a Semmelweis Study keretében készültek.

A program a Semmelweis Egyetem dolgozóinak követésével vizsgálja, hogy az életmódbeli tényező, például az alvás, hogyan befolyásolják az egészséget.

A kutatás célja, hogy ne csak az intézményi egészségfejlesztést támogassa, hanem hozzájáruljon általános népegészségügyi ajánlások kidolgozásához is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.