2020. március 22., 15:37

A pozsonyi kórházat felháborította a celebnő viselkedése

Az „instagram-sztárok” és celebnők életét is „megkeseríti” a koronavírus. Ebben a válságos időszakban szinte senki sem kíváncsi már a magamutogatásukra, ezért egyesek új stratégiát vetettek be. Karitatív tevékenység leple alatt igyekeznek tovább folytatni mindennapi kényszeres lájkvadász rutinjaikat, és ezzel is növelni követőik számát.

Ám amíg a jólét időszakában úsztak, mint hal a vízben, hisz minden kedvezett pökhendi, hencegő és nagyzoló életmódjuknak, addig

a koronavírus-járvány válságos heteiben partra vetett halként vergődnek és szinte kuncsorognak egy kis figyelemért.

Ma már ugyanis szinte senki sem kíváncsi ezekre az önimádó és magamutogató nőkre, és a világ (VÉGRE valahára) a hétköznapi hősöket ünnepli. Többek között azokat a nőket, akik orvosként, kórházi ápolóként, rendőrként, bolti eladóként vagy takarítónőként keserves bérekért és többórás fárasztó műszakokban igyekeznek segíteni és jobbá tenni számunkra ezeket a nehéz időszakokat.

Azokat az embereket, akik többezer lájk és követő nélkül is készséggel segítenek másokon, nem kérnek és nem várnak ezért semmit.

Méregdrága védőmaszkok a szlovákoknak

Nyilván nehezen viselik a figyelem hiányát azok az instagram-sztárok és celebnők, akik számára mindeddig természetes volt a napi önbizalom-tuning és tökéletes életük visszaigazolása a külvilágtól.

Kétségkívül igencsak hiányozhat nekik a hétköznapi emberek csodálata és irigysége. Olyannyira, hogy egy igazi kuriózum történet kerekedett ebből Szlovákiában.

Az ország egyik ismert „instagram királynője” karitatív akciónak álcázva próbálta felkelteni az ember figyelmét és mások nyomorán meggazdagodni.

Természetesen mindezt olyan fényes aranypapírba csomagolta, hogy itt valami komoly értékek közvetítése zajlik.

Ám akit eddig csupán meztelenkedéséről és alpárságáról ismertünk, annak esetében igen nehéz elhinni, hogy most hirtelen nemeslelkű jótündérré változik. Így történt ez az egykori playmate és reality show szereplő Zuzana Plačková esetében is, aki nem rég azzal akart „segíteni” a rászoruló szlovákokon, hogy hatszoros áron kínálta közösségi oldalán a szájmaszkokat. A szájmaszkok borsos árát Plačková azzal magyarázta, hogy igazán minőségi darabokról van szó.

Amikor egyesek szemére hányták, hogy még ebben a nehéz időszakban is csak az üzletre gondolt, az influencer-hölgy kifakadt, hogy milyen gonoszak az ember, hisz ő csak segít propagálni a maszkok vásárlását és használatát. Emellett kijelentette, hogy az elkészült szájmaszkok egy részét a daganatos gyermekek számára fogja elajándékozni. Hoppá!  

Plačková védőmaszk-propagáló akciója már csak azért is volt röhejes, mert március elején még egy dubai luxus nyaralásról posztolt bikiniben, ahol kinevette és birkáknak nevezte azokat a szlovákokat, akik a koronavírus miatt rettegnek.

Dubaiban egyáltalán nem oldják a koronavírust. Ha nem figyelném az instagrammot, nem is tudnám, hogy létezik. Tehát megint csak birkák vagyunk mindenben. Egy sima náthába évente több ember hal bele, mint a koronavírusba

– írta március elején Plačková, aki a terjedő koronavírus-járvány idején sem riadt vissza az utazgatásoktól. Ellenben most a felelőségteljes hozzáállásról papol.

Jótékonykodás szigorúan csak kamerák előtt

A történet itt még korántsem ér véget.

A magamutogatás tetőfoka volt, amikor Plačková felkerekedett, hogy az elkészült szájmaszkokat személyesen elvigye a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetébe. Tette ezt annak ellenére, hogy jelenleg szigorú látogatási tilalom van a kórházakban.

A pozsonyi gyermekkórházat teljesen felháborította az „instagram-sztár” viselkedése. A kórház szerint túl megy minden határon az, ha valaki daganatos gyermekeket használ fel PR célokra.

Mint később kiderült, Plačkovát egyik ismerőse juttatta be a kórház területére, az épületbe azonban már nem engedték be. Ennek ellenére „karitatív kirándulását” nem felejtette el fotókkal is dokumentálni Instagram oldalán.

A pozsonyi gyermekkórház a történtekkel kapcsolatban egy nyilatkozatott is közétett közösségi oldalán, melyben elítéli Plačková viselkedését.

Sajnálatos módon még ezekben a nehéz időszakokban is a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetének olyan helyzeteket kell oldania, amelyek véleményünk szerint túlmennek egy bizonyos határon. Egy ismert híresség, annak érdekében, hogy megtisztítsa nevét az egyik napilapban megjelent negatív cikk után, szó szerint felhasználta erre a daganatos gyermekeket, és sajnos munkatársaink egy részét is

– írta a kórház.

Az intézmény kiemelte, hogy az említett hölgy illetéktelenül került a kórház területére, figyelmen kívül hagyva a bejárási tilalmat. Ezzel pedig veszélyeztette a betegeket.

Ez az igen kemény időszak megmutatja, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekre nem lehet felkészülni. Ugyanis mindig akadnak olyan egyének, akik képesek veszélyeztetni mások egészségét csak azért, hogy magukat mutogathassák és propagálhassák

– olvasható a pozsonyi kórház nyilatkozatában.

Plačková ezután Instagram oldalán fakadt ki, persze folytak patakokban a könnyek is. Természetesen nem értette, miért volt vele ennyire elutasító a kórház. Hisz ő csak segíteni akart, mert imádja a gyerekeket.

Állítása szerint ő csak pár percre akart bemenni, leadni a doboz szájmaszkot, és ment is volna haza. Mindezt egy olyan épületbe, ahová jelenleg a beteg gyermekek szüleit még a folyosóra sem engedik be! Plačková azóta eltávolított minden ezzel kapcsolatos posztját az internetről.

Konklúzió

A történelem során számtalan alkalommal mutatták meg a nők erejüket és nemes lelkület a válságos évek idején.

Az első és második világháború alatt számos arisztokrata származású nő önkéntes egészségügyi nővérként szolgált. Éjt-nappal segítettek a kórházakban, ápolták a betegeket. A többi nővel karöltve kezükbe vették a kötőtűt és fülvédőt, érmelegítőt, vesevédőt készítettek és küldték ki a lövészárkokban fagyoskodó katonáknak. Emellett jótékonykodtak, gyermekek számára kórházakat, iskolákat, árvaházakat emeltettek, segítették az elesetteket, szegényeket és rászorulókat.

Mindezt ingyen! 

Nos, ez volt az igazi segítség és jótékonykodás. Nem pedig az, amikor az otthon kényelmes melegéből mások kétkezimunkáját aggatom magamra és ebből akarok hasznot húzni. Bízzunk abban, hogy ez a nagyon nehéz időszak legalább abból a szempontból lesz „jó”, hogy elkezdjük észrevenni és értékelni az igazi hősöket és az igazi Nőket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.