A nyár legmisztikusabb éjjele: Szent Iván-éji népszokások, babonák, hiedelmek

A Szent Iván-éj hagyományköre a nyári napfordulóhoz kapcsolódik, amely június 20-21. környékére esik, de a keresztény hagyomány szerint Keresztelő Szent János (Iván) ünnepéhez igazították, ezért június 24-én tartják.

A néphit szerint ezen a varázslatos éjszakán bármi megtörténhet, ilyenkor a kívánságok valóra válhatnak és varázslatos dolgok történhetnek.

A magyar nyelvben Szent Iván-éj néven rögzült a nyár eleji jeles nap, melynek oka, hogy az Iván név a régi magyar „Jovános", "Ivános” alakból származik, illetve a János név szláv formájából. A magyar szokások szerint régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. Június 24-e mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jeles nap.

A keresztény hagyomány ezen a napon Keresztelő Szent Jánosra emlékszik. Keresztelő Szent Jánost a magyar néphagyományban a honfoglalás utáni bizánci kapcsolatainkból eredően Szent Ivánnak nevezik.

A Szent Iván-naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek a magyar nyelvterületre.

Szent Iván éjjelének népszokásai Európa-szerte többnyire a tűzhöz kapcsolódnak, ami az élet és a világosság győzelmét szimbolizálta a halál és a sötétség felett. A nyári napforduló tűzünnepét szinte minden ősi nép ismerte, és babonás tisztelettel élte meg.

A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt.

Szent Iván-éji tűzgyújtás, lobogózás

A Szent Iván-éji tűzugrás szokásának legszebb változatait Kodály Zoltán gyűjtötte a 20. század elején Zoboralján.

A nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását – népies nevén lobogózást, egész éjszaka, főleg a Zoboralján Szent Iván-napi dalok éneklése kísérte.

Az e napon gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, termékenységvarázsló hatású, elősegíti a jó termést.

Az ünnep előestéjén a falvak fiatalsága szabályos négyzet alakban tüzet rakott, amely a négy égtájat, évszakot jelképezte. Mint ahogyan ezt a Nyitra megyei dalszöveg is megörökítette.

A tüzet szalmából, zsúpkévéből és gallyakból gyújtották, és illatos növényeket és virágokat füstöltek rajta, melyet később a gyógyításhoz is felhasználtak.

A gazdálkodók gazt égettek, azt tartva, hogy akkor tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés.

Az Ipoly menti Ipolyvecén a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, a tűz átugrálása előtt és utána leheveredtek a kenderföld szélén. Itt a kendertermékenység-varázslás volt a cél.

Egyes helyeken  a mező szélén gyújtottak tüzet és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Másutt nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében. 

Nagyhinden (Nyitrai járás) úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll.   

Tardoskedden (Érsekújvári járás) a dögtől és a ködtől vélték így megóvni a határt.

Bocsárlapujtőn (Nógrád vármegye) égő zsúpkévével szaladgáltak a lányok, miközben mondogatták,

A nyárközépi tűz különféle maradványait kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tartsa a kártevőket.

A félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől.  

Az elszenesedett kisebb gallyakat előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására.

Az égő üszköt hazavitték, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék.

A tűzgyújtás szertartása

A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg.

A csallóközi leírások szerint a tűzrevaló összeszedése a legények feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun Egyházgellén, minden házhoz bekiabáltak.

A Csallóközben, Egyházgellén (Dunaszerdahelyi járás) a máglyára tették az előző évi aratókoszorút, egy leány háromszor körüljárta, vízzel „megszentelte”, majd egy legény háromszor körbefutotta égő fáklyával és azután gyújtotta meg. Nagybodakon (Dunaszerdahelyi járás) szűzlánynak kellett „megszentelnie” a tüzet.

A Szent Iván-napi tűz egészségvarázsló szerepe

A Szent Iván-napi szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célja volt.

Úgy hitték, aki átugorja a Szent Iván napján gyújtott tüzet, az egészséges lesz.

Szent Iván  éjjelén élt a népszokás, hogy tűzugrálás közben ezt kiáltották:

Úgy tartották, az ezen az éjszakán szakajtott gyógynövények különleges gyógyító hatással rendelkeznek. A tűz körül álló asszonyok illatos növényeket füstöltek, amelyet később fürdők készítésénél felhasználtak.

Az almát is a tűzbe vetették, mondván, aki eszik belőle, nem betegszik meg.

Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére.

A tűz körül a gyermektelen asszonyok cseresznyét fogyasztottak, mivel a néphit szerint ez elősegítette a gyermekáldást.

Menyhén, Gímesen (Nyitrai járás) virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek.

Tardoskedden (Érsekújvári járás) a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen.

Vajkán (Dunaszerdahelyi járás) vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát "mellfájás" ellen.

Különleges erővel bírt Szent Iván éjjelének harmatja is. A mezőkről gyűjtött harmatot életvíznek tartották: az ezzel való mosdás eleink szerint meggyógyította a szembetegségeket.

A lányok úgy hitték, ez a harmat megőrzi fiatalságukat és szépségüket.

A pogány hagyomány szerint éjjel, a lányok koszorúkat dobtak a vízre, és különböző jóslásokat végeztek.

Szent Iván-napi halottkultusz

Szent Iván napja összefügg ősi halottkultuszokkal is.

Baranya vármegyében a sírokra is tettek a sült almából. Csongrád vármegyében úgy tartották, hogy a tűzbe dobott alma ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

Az Ormánságban élt az a hiedelem, hogy amelyik anyának meghalt kisgyermeke van, Szent Iván-nap előtt nem szabad almát ennie, mert megeszi a mennyországban lévő gyermeke aranyalmáját.

Mivel Keresztelő Szent János a kereszteletlenül meghalt gyermekek égi pártfogója, gyümölcsöt szórtak a tűzbe, táplálékul a kis halottak lelkének.

Úgy tartották, ezen a napon a mennyországban Keresztelő Szent János gyümölcsöt, mannát osztogat a gyermekeknek. Akinek az anyja idelenn már evett, annak ezt mondja: te nem kapsz, a te részedet megette anyád! 

Szent Iván-napi szerelmi varázslatok

Számos szerelmi varázslat, szerelmi kötés és jóslás is fűződik e naphoz.

A tűzugrásnak tisztító és termékenységfokozó hatást is tulajdonítottak, és jósoltak belőle a férjhezmenetelre vonatkozóan is például ki kivel ugrik párban, ki ér előtte földet.

A tűz átugrása közben párosító és kiházasító dalokat énekeltek. E dalok sokszor véget nem érőnek tűntek, innen származik a szólás:

A szalmából megrakott tűz felett a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki ugorja át a legszebben.

Aki a legmagasabban ugorta át a tüzet, az egy éven belül férjhez ment.

Mihálygergén (Nógrád vármegye) a búzavirágból font koszorút, mellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.

A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy.

A hagyomány szerint, ha egy fiú és egy lány Szent Iván éjszakáján együtt ugrotta át a tüzet, akkor belőlük egy pár lett.

A szerelmesek közösen vagy külön-külön is átugráltak a lángok felett, hogy elűzzék a rosszat.

Úgy tartották, ha a szerelmesek ezen az éjjelen átugrották kézen fogva a máglyát, akkor örökre együtt maradtak.

A hagyomány szerint Szent Iván éjszakáján a tüzet kézen fogva átugró pároknak a tűz termékenységet hozott.

A lány a kiszemelt legény gatyamadzagjának megszerzésével és elégetésével is magához láncolhatta választottját.

Szatmár megyében úgy tartották, ha a leány az inge alsó részén átszűrt tejjel sütött kenyeret ad a legénynek, az elszakíthatatlan lesz tőle.

Göcsejben ugyanezen okból a hónaljszőrön átszűrt bort kellett a legénnyel itatni.

Ugyancsak Szatmárban a legény kisujjából vért cseppentett a borba, és ha ezt megitatta a kiszemelt lánnyal, a hódítás már gyerekjáték volt.

Abaúj-Torna vármegyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.

Volt ahol szintén ezen az éjjelen a tüzet átugorva barátnők vagy barátok fogadtak egymásnak örök barátságot.

Úgy tartották, hogy Szent Iván-éj és környéke volt a legalkalmasabb a házasságok megkötésére.

Cetlire írt rossz dolgokat is elűzött az ünnep. Olyan dolgokat írtak fel, amelytől meg akartak szabadulni, például szegénység vagy rossz gondolatok. A tűzbe dobva mindez a múlté lett.

Ugyanígy fordítva: pozitív gondolatokat és életcélokat tartottak a lángok fölé, hogy valósággá váljanak.

Az ajtóra kötött mezeivirág-koszorúról  úgy tartották, megvédi a házat a tűztől és elűzi a boszorkányokat és a kísérteteket.

Megfüstölték a kutakat és forrásokat, hogy a kígyók és ártó lények mérgétől megtisztuljanak. Ezzel igazából a fényt akarták megóvni, hiszen a hiedelmek férgei, sárkányai a sötétséget jelképezték, melyek ellopják a fényt.

Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös máglyáról származott.

A táskai hiedelem szerint a szentiváni almába nem volt szabad kést vágni, mert akkor elveri a jég a határt.

A néphit úgy tartotta, hogy Szent Ivánkor virágzik a páfrány. Az aranyosan pompázó virág kárász életű, elhervad és elenyészik. Aki viszont rálel a pillanatra, amikor kitárulkozik, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket.

A páfrány virágát láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint lehetetlen megszerezni, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre.

Karcagon (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) és Kéthelyen Somogy vármegye) a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt.

A tűzugráson kívül Európa-szerte fáklyákat is gyújtottak, továbbá szokás volt a tüzes karika eregetése, a tűzcsóválás is.