A Monarchia tengeri kapuja
„Elvarázsolt a tenger, megöl, megijeszt, meghat, olykor nevetésre késztet, máskor eltűnik, tónak álcázza magát, vagy vihart támaszt, hajókat nyel el, vagy gazdaggá tesz, de válaszokat nem ad, bölcs szelíd, hatalmas, kiszámíthatatlan. És főleg magához szólít. A tenger hív” – írja Alessandro Baricco Tengeróceán c. könyvében. Az adriai tengermelléken leginkább Triesztben, Fiumében, Abbáziában és Pólában érezhetjük otthon magunkat mi, monarchista lelkű magyarok. Az alig 650 kilométerre fekvő, ma Olaszországhoz tartozó ékszerdoboz gyakorlatilag Budapest tengeri unokatestvérének tekinthető.
Trieszt több mint fél évezreden keresztül (1382–1918) volt a Monarchia tengeri kapuja. Emiatt utcáin sétálva könnyen elbizonytalanodhat az ember, hogy valóban Triesztben jár-e, nem pedig Budapesten vagy Bécsben...
Az építészeten és a hangulaton túlmenően is több szálon kötődik történelmünk az egykori Illíria e szegletéhez. A város feletti doberdói fennsíkon, az Isonzó folyó mentén zajlott ugyanis az első világháború egyik legvéresebb hadieseménye, ahol több mint másfél millió ember vesztette életét. Mi, magyarok 100 ezer honfitársunk véráldozatával különösen érzékenyen viszonyulunk a 12 tragikus ütközethez. Olyannyira beleégett ez a veszteség a magyar néplélekbe, hogy számos művészt megihletett, írót, költőt, festőt, muzsikust.
Gondoljunk csak bele, alig van olyan nótázás, amelyben ne hangozna el a „Kimegyek a doberdói nagy hegyre” című sirató. Alig van ugyanis olyan magyar család a Kárpát-medencében, amelyet ne érintett volna közvetlenül vagy közvetve az első világháború és Doberdó.
A magyar zarándokhellyé vált emlékművek és a kápolna méltón őrzik a magyar vitézség helytállásnak emlékét, amire az olaszok is mindmáig elismerően tekintenek.
Különös kapcsolat, de ehhez a szomorú eseményhez kötődik a világegyetem egyik legfrappánsabb találmánya, a forró gőzzel működő eszpresszó kávéfőző gép, amelyet egy földink ötlött ki, miután a frontról nem hazafelé vette az irányt, hanem Triesztben telepedett le. Illy Ferenc 1892-ben szőletett Temesváron.
A város egyébként bővelkedik a jobbnál jobb helyekben, nem véletlen, hogy a Sacher Cafe is itt nyitotta meg első „külföldi” kávézóját, de a múlt varázsába csöppenhetünk a főtéren lévő 175 éves Cafe degli Specchi meglátogatása alkalmával is. Innen könnyen rálátunk a tenger csodálatos békéjére, miközben kiköt egy, a Titanictól sokkal nagyobb óceánjáró monstrum.
Trieszt tengere több mint elbűvölő. Szikrázó, azúrkék kristályvíz, fölé magasodó hegyoldallal, a város mellett a tengerbe nyúló Miramare-kastéllyal a világ egyik legfestőibb látványát nyújtja.
Az impozáns lak Habsburg Miksa főherceghez, a Monarchia hadiflottájának a főparancsnokához kötődik. 1864-ben őt kérték fel Mexikó császárának, de három évvel később letaszították a trónról és kivégezték. Szerintem jobban járt volna, ha marad a trieszti idillben…
Mindezzel együtt, a történelmi korok eleganciáját hirdető épületekkel és a hamisítatlan olasz dolce vita hangulatával Trieszt egyszerűen utánozhatatlan. Sok szép helye van földünknek, sok olyan, ahol különösen megérinthet a hely szelleme, de a múltnak és a szépségnek ez a kombinációja, ami itt koncentrálódik, talán csak Fiumében és Abbáziában érhető tetten.
Megjelent a MAGYAR7 15-16. duplaszámában.
