A magyarországi rutének útja 1918–1919-ben
A magyar haza nem magyar népei a nagy háború utolsó szakaszában különbözőképpen viselkedtek. Az Északkeleti-Kárpátok alatt lakó rutének azonban most sem adták hűtlenségük jelét, mint ahogy a történelem folyamán mindig hűségesek voltak az őket befogadó magyar államhoz. Ezt a népcsoportot már Rákóczi is a gens fidelissima, a leghűségesebb népfaj néven emlegette.
Megállapíthatjuk, hogy a rutén etnikum nem rendelkezett saját nemzeti identitástudattal. Bizonyos szervezeti keretet csupán a görögkatolikus egyház jelentett számukra, amelynek lelkészei voltak a nép egyedüli hivatott vezetői és befolyásolói. A magyarországi rutén görögkatolikus papság azonban – néhány ritka kivételtől eltekintve – szinte teljesen mentes volt mindenféle pánszláv eszmeiségtől.
Ezt bizonyította a rutének lakta vármegyék lakosságának magatartása az 1914 szeptembere és 1915 áprilisa közötti orosz betörések alatt. A rutén katonák helytállása a különböző harctereken szintén példás volt. A pánszláv, illetve ortodox szkizmatikus agitáció a rutének között szinte teljesen eredménytelennek bizonyult.
Mivel a rutén népet Magyarországon nem lehetett befogni a nemzet- és hazaellenes célok szekerébe, akkor az USA-ba kivándoroltakat látszott legkézenfekvőbbnek megkörnyékezni. Az emigráns cseh politikusok ügynökei kezdettől fogva számoltak is egy ilyen propagandával.
A háború kitörése a magyarországi származású amerikai ruténeket egyáltalán nem hangolta az óhaza ellen. Az Oroszországból, valamint a Galíciából és Bukovinából származó ukránok között azonban 1915-től már tapasztalhatóak voltak bizonyos Monarchia-ellenes tendenciák. Egy ilyen szeparatista nézeteket valló csoportosulás 1915. november 28-án Pittsburgh-ben megalakította az amerikai ukránok első politikai egyesületét, a Narodna Obranát (Nemzeti Védelem). Az egyesület kimondott célja kezdetben még csupán az USA-ban élő valamennyi ukrán – illetve rutén – egy táborba való tömörítése volt. Az egyesület elnökévé Nyikolaj Pacsuta lapszerkesztőt választották. Törekvéseik népszerűsítője a Svet (Világ) címen megjelenő ortodox eszmeiségű lap lett. Pacsuta híven követte a cseh emigráció utasításait, és minden vonatkozásban igyekezett lazítani a magyarországi származású rutének vonzódását az óhazához. Tény viszont, hogy a Narodna Obranát a ruténeknek csak elenyésző töredéke támogatta, a ruténlakta területek kiválására a történelmi magyar hazából ekkor még csak nagyon kevesen gondoltak.
Az 1917. július 13-án New Yorkban megrendezett kongresszusukon az egyesület hívei már nyíltan kimondták a galíciai ukrán és a magyarországi ruténlakta – az ő szóhasználatukban: kárpátorosz – területek kiválását a Monarchiából, amelyek autonóm egységként csatlakoznának a polgári demokratikus Oroszországhoz.
Az oroszországi novemberi bolsevik fordulat azonban a Narodna Obrana russzofil koncepciójának szertefoszlását is jelentette. Ezután egy időre az ukrán koncepció vált uralkodóvá, amelynek értelmében a Monarchiából kiszakadó ukrán, valamint rutén területek nem Oroszországgal, hanem az ugyancsak függetlenné váló Ukrajnával egyesülnének.
A vázolt nagyukrán koncepció azonban nem bizonyult tartósnak. Az egyesület vezetősége 1918 elején már nyíltan a cseh politikai emigráció célkitűzéseit tette magáévá. A Narodna Obrana vezetői először az amerikai Szlovák Ligával folytattak tárgyalásokat, majd 1918 májusában a Csehszlovák Nemzeti Tanácshoz is megtalálták az utat. Az egyesület egyik vezetőségi tagja, a galíciai származású Petr Hatalák 1918. május 30-án Pittsburghben a Csehszlovák Nemzeti Tanácshoz címzett emlékeztetőt nyújtott át T. G. Masaryknak, amelyben felajánlotta a Monarchia ukrán, valamint rutén területeinek csatlakozását a háború után létrehozandó csehszlovák államhoz.
A Narodna Obrana memoranduma a továbbiakban leszögezte, hogy mind a galíciai ukrán, mind pedig a magyarországi rutén nép – az emlékeztető a két népet egységesen a kárpátorosz elnevezéssel illette – óhajtja az egyesülést a létrehozandó csehszlovák állammal, de természetesen a teljes politikai és gazdasági autonómia tiszteletben tartásával.
A Narodna Obrana ismertetett eljárása, valamint Hatalák memorandumának tartalma nagy felzúdulást váltott ki a magyarországi származású amerikai rutének táborában. Ezek többsége, de leginkább a görögkatolikus papság, egyformán idegenkedett a Narodna Obranának mind a russzofil, mind pedig a cseh orientációjú politikájától. E tábor képviselői 1918. július 13-án Homesteadben ellenszervezetet hoztak létre Amerikanska Narodna Rada Uhro-Rusínov néven, amelynek vezetősége a magyarországi rutének egyedüli legitim képviseletének nyilvánította önmagát. Az említett rutén csúcsszerv elnöke Nyikolaj Csopej görögkatolikus pap lett. A Rada direktóriuma mindjárt a megalakulás után úgy döntött, hogy a Narodna Obrana május 30-ai Hatalák-féle memorandumának ellensúlyozásául új emlékeztetőt dolgoz ki, amelyet egyenesen az USA elnökéhez, Wilsonhoz fognak beterjeszteni.
A Narodna Rada tervezett memorandumának kidolgozására azonban sajnálatos módon csak 1918 szeptemberében került sor, amikor az felvette a kapcsolatot Grigorij Zsatkovics pittsburghi ügyvéddel.
Zsatkovics magyarországi rutén kivándoroltak amerikai születésű leszármazottja volt, aki már amerikai állampolgársággal rendelkezett. 1918 szeptemberéig nem vett részt semmilyen rutén vagy ukrán politikai szervezkedésben, ekkor azonban elvállalta a memorandum megszerkesztését, amelyet a Rada 1918. október 1-jén hagyott jóvá Scrantonban tartott ülésén. A fő célkitűzés természetesen a magyarországi rutén nép önrendelkezési jogának érvényesítése volt.
1. A magyarországi rutén területeket a békekonferencia ismerje el szuverén, senkitől sem függő államnak.
2. Amennyiben ez lehetetlennek bizonyulna, a magyarországi, galíciai és bukovinai rutének számára közös, független államot hozzanak létre.
3. Amennyiben ez sem volna lehetséges, akkor kapjanak autonómiát Magyarország, vagy valamelyik másik állam keretében.
Az 1918. október 1-jén jóváhagyott memorandum tehát még egy szóval sem utalt a ruténok csatlakozására a tervezett csehszlovák államhoz – bár azt a harmadik alternatív megoldás alkalmazásánál nem is zárta ki –, sőt az a Magyarország keretében biztosítandó autonómiát is elfogadható megoldásnak tartotta.
A Rada elnöke, Nyikolaj Csopej sajnos nem vállalkozott az említett memorandum beterjesztésére, így azzal annak kidolgozója, Grigorij Zsatkovics utazott fel Washingtonba, ahol 1918. október 21-én átnyújtotta Wilson elnöknek. Az elnök azonban elvetette a megoldási lehetőségeket, a magyarországi rutén területek teljes állami függetlenségét nem tartotta reális követelésnek, a galíciai és bukovinai ukránokkal való egyesülést is elutasította, és a Magyarország keretében biztosítandó autonóm jogállással sem értett egyet.
Rövidesen két megbeszélésre is sor került közöttük, először 1918. október 23-án, majd október 25-én. Masaryk azonban csakis azzal a feltétellel vállalta a Rada szóvivőjével az együttműködést, ha az vállalja a magyarországi rutén területek becsatlakoztatását a csehszlovák államba. Az 1918. október 25-i megbeszélésen Masaryk megígérte Zsatkovicsnak, hogy a Csehszlovákiába becsatolandó „rutén tartomány” – amelynek határait úgymond a ruténség számára kedvezően fogják megállapítani – széles körű autonómiát fog élvezni.
A Rada elnöksége 1918. november 12-i scrantoni ülésén jóváhagyta ugyan Zsatkovics Masarykkal kötött megállapodását, de csak azzal a megszorítással, hogy a magyarországi rutén területek nem autonóm, hanem föderatív alapon csatlakoznak a csehszlovák államhoz.
– szögezte le a Rada csatlakozást kimondó határozata. Az értekezlet résztvevői a továbbiakban a létrehozandó „rutén állam” területi kiterjedését is meghatározták. Az elfogadott határozat értelmében Ung, Bereg, Máramaros, Ugocsa, Sáros, Szepes, Zemplén, Abaúj-Torna, Gömör és Kishont, valamint Borsod vármegyék területét igényelte a Csehszlovákiával föderatív alapon egyesülő „rutén állam” számára.
A rutének sorsa azonban végül is nem az Amerikába kivándorolt rutén vezetők elképzelései, és már végképpen nem a Zsatkovics–Masaryk-egyezményben foglaltak szerint alakult. Kárpátalja külső határait a békekonferencia határozta meg, Szlovákia felé eső belső tartományi határait pedig a prágai hatalmi politika. Az országrész autonómiájának biztosításáról pedig szó sem lehetett, sőt Kárpátalja Prága számára csak egy gyarmati jelleget öltő tartománnyá vált.
