A „Kövér Ember” vészjósló üzenete
A második világháború végét 80 évvel ezelőtt két iszonyatos atombomba-támadás hozta el. A Hirosimára ledobott uránbombáról korábban már írtunk. Hogy a Little Boy (Kisfiú) néven elhíresült szerkezet mekkora pusztítást okozott, azt igazából csak másnap tudták felmérni, és az amerikaiak elképzelésével ellentétben a japán hadvezetést ez sem tudta rábírni, hogy elfogadja a potsdami ultimátumot a feltétel nélküli megadásra.
Különösen a fiatalabb katonatisztek és a fanatizált diákok voltak azok, akik a háború folytatását követelték, de a legfelső hadvezetésben is akadtak néhányan, akik annak árán is, hogy a megadást fontolgató Hirohito császárt eltávolítják a hatalomból elutasítják a nagyhatalmak követelését.
Ezt gömbölyded alakja nyomán ’Fat Man’-nek (Kövér Embernek) nevezték el és nagyon gyorsan kellett bevetésre alkalmassá tenni, mivel eredetileg több nappal későbbre tervezték a ledobását, de a meteorológiai előrejelzések rossz időt jósoltak, ezért Tibbets ezredes, aki a Hirosimára ledobott atombomba körüli műveleteket is irányította az augusztus 9-i dátumot jelölte meg. Ez nem kis feladatot jelentette az összeszerelő csapat számára, ugyanis ennek a bombának bonyolultabb volt a szerkezete, több időt vett igénybe az „üzembe helyezése”, ráadásul néhány órával a bevetés előtt Bernard J. O’Keefe (1920–1989) mérnök-fizikus, aki tengerész zászlósként szolgált Tinianon még egy utolsó szemlét tartott a szerelőcsarnokban és szerette volna elvégezni az utolsó csatlakozást. Mint később írta:
A kábel kiemeléséhez és megfordításához azonban majdnem az egész bombát szét kellett volna szedni és a csere elvégzése után ismét összerakni. Ez viszont több napos késést okozott volna, ezért – mint írja – „óvatosan eltávolítottam a konnektorok hátsó részét, és a forrasztópákával leválasztottam a vezetéket. Aztán visszaforrasztottam a két dugót a vezeték ellenkező végeihez”.
A B-29-es parancsnoka ezúttal nem Bock, hanem Charles W Sweeney (1919–2004) őrnagy volt, aki az eredetileg kijelölt célpont, a Kjúsú szigetén fekvő kikötőváros, Kokura felé vezette a gépet. Már a levegőben voltak, amikor kiderült, hogy nem tudnak átkapcsolni az üzemanyag-tartalékra, emiatt a lehető leggyorsabban kellett végrehajtani minden műveletet.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy a két kísérő gép közül az egyik nem érkezett meg. A kedvező légköri viszonyok is gyorsan megváltoztak és mire Kokura fölé érkeztek, már talaj menti köd és füst fedte el a célterületet.
A Fat Man 11 óra 2 perckor kb. 500 méteres magasságban robbant fel a város felett. Bár nagyobb erejű (22 ezer TNT) bombáról volt szó, pusztító hatását a várost övező hegyek csökkentették és kevesebb ember halt meg, mint Hirosimában, noha 1945 végéig az áldozatok száma 70 ezerre nőtt, a robbanást követő 5 év alatt újabb 70 ezer ember vesztette életét a sugárfertőzés következtében.
1945 szeptemberében egy amerikai tiszt levélben számolt be feleségének a Nagaszakiban látottakról:
Az amerikai légierő gépei közben hagyományos módon is támadták a japán városokat, de ezúttal elsősorban már röpiratokat szórtak milliószám, amelyek a harcok beszüntetésére szólították fel a tömegeket.
Tokióban volt néhány kétségbe esett akció, amellyel meg akarták akadályozni a háború befejezését és a megadást. A császár megbuktatására irányuló puccskísérlet meghiúsult, a vezetői rituális öngyilkosságot követtek el. A rádióban sem sikerült a háború folytatását sürgető nyilatkozatukat beolvasni, de azt sem tudták megakadályozni, hogy a császár lemezen rögzített beszédét, amelyben bejelentette az ország népének az ultimátum elfogadását valahogy megsemmisítsék.
Augusztus 15-én Japán népe először hallhatta a császár hangját a rádióban. Az uralkodó így kezdte mintegy 8 perces beszédét:
A császár bejelentése nyomán nagy elkeseredettség lett úrrá az embereken, sok ezren öngyilkosságot követtek el. Japán területén ezzel véget ért a háború. De japán katonák még harcoltak Mandzsúriában, ahová szovjet csapatok érkeztek, miután augusztus 8-án Moszkva hadat üzent Tokiónak. Kínában közel fél millió japán katona került hadifogságba. Ők sosem tértek vissza hazájukba.
Sztálin igyekezett minél nagyobb területeket elfoglalni és ekkor került a Kuril-szigetek közül is néhány szovjet fennhatóság alá. A terület hovatartozása azóta vita tárgya, jóllehet több alkalommal is folytak különböző szintű tárgyalások a rendezésről.
Japán számára a háború ténylegesen 1945. szeptember 2-án ért véget, amikor Douglas MacArthur amerikai tábornok, a csendes-óceáni erők főparancsnoka, illetve Sigemicu Mamoru japán külügyminiszter és Umezo Josigiru vezérkari főnök az USS Missouri amerikai hadihajó fedélzetén aláírta a fegyverletételi egyezményt.
