A hervadó mosoly országa (III.)
Hasonlóan, mint Budapesten, először itt is a folyó jobb partján (Thonburi) volt a főváros. Amikor 1782-ben I. Ráma király a fővárost Thonburiból a Csaophraja bal partjára (Bangkok) költöztette, a Wat Pho szomszédságában megépítette a királyi palotát, és elrendelte a templom felújítását is.
A kolostor legszentebb épületét, a Phra Uboszotot (más néven bot) szintén I. Ráma király építtette 1791-ben. Ebben a templomban egy háromlépcsős, aranyból és kristályból készült talapzaton áll az a Buddha-szobor, amely még az Ajutthaja-korszakból származik. (Később IV. Ráma a szobor alá helyeztette I. Ráma hamvainak egy részét. IV. Ráma felvilágosult, nagy tudású költő és művész volt, akinek az uralkodása alatt békében és jólétben élt az ország.)
A bot körül az udvar négy sarkában egy-egy khmer stílusú torony (prang) áll. Ezek mindegyike négy-négy aranyozott őrzőistenség szobrát tartalmazza. Az elhagyatott öreg templomok Buddha-szobrait I. Ráma ide hozatta, és a komplexumot oktatóközponttá nevezte ki. Ezeket a szobrokat a botot körülölelő Phra Rabiang-kolostor kerengőfolyosóin ma is megtaláljuk. Sziám történelmének különböző szakaszaiból származó ülő vagy álló alkotások ezek, melyek az U-Thong-, a Szukothai- és az Ajutthaja-korszak művészetének gyöngyszemei.
A legjelentősebb fejlesztéseket III. Ráma király idején (1824–1851) hajtották végre a kolostorban, amikor 22 hektárra bővítették a templomegyüttest. Ma négy nagyobb, 91 kisebb csedi, két harangláb, több pavilon, 24 kisebb sziklakert, sőt még múzeum is található a komplexum területén.
A négy nagy csedit a négy csakri királynak szentelték, és Phra Maha Csedi Szi Rajakarnként ismeri a világ. Legrégibb a zöld mozaikcsempéből készült csedi, ezt még I. Ráma építtette. III. Ráma két tornyot is készíttetett; édesapjának a fehér színűt, magának pedig a sárga sztúpát. A kék színű csedi IV. Ráma hamvait őrzi.
Wat Pho legismertebb épülete a Viharn Phranorn. Csorfái (a tető tűszerű szarvai) szikrákat szórnak a napsütésben.
Ebben a szentélyben található a 46 méter hosszú, 15 méter magas fekvő Buddha szobra. Ezt a fekvő pózt sihasaiyának (fekvő oroszlán) nevezik.
A pavilont és a szobrot III. Ráma készíttette 1832-ben. Magát a szobrot téglából építették, bevakolták és arannyal borították. Nekem leginkább a talpa tetszett. Négy és fél méter hosszú, gyöngyházzal berakott, hihetetlenül gyönyörű művészi munkáról kellene számot adnom, de a lélegzetem is eláll, és elfogynak a szavaim, ha erre a csodára gondolok. Újra és újra megnézem, ha erre vet a sors. Mindkét talpon 108 miniatúra van, s ezek mind Buddhát jelképező intarziák, legyen az egy virág, fehér elefánt vagy tigris.
Természetesen a 108-as szám sem véletlen. A szobor túloldalán 108 bronzedény található, ezekbe illik némi aprót dobni a szerzeteseknek, hiszen ők az adakozásokból élnek. A buddhista mala (rózsafüzér) is 108 gyöngyszemet számlál. Ám nehogy azt higgyük, hogy a 108 egyszerű bűvös szám. Hosszasan lehetne sorolni misztikus jelentőségét és szimbolikáját, a szent helyek számától Buddha cselekedetein keresztül. Íme néhány különlegesség, ami bennünket is ámulatba ejt. A Föld és a Nap közötti távolság a Nap átmérőjének a 108-szorosa. Földünk átmérőjének 108-szorosa pedig pontosan a Nap átmérőjét adja. A Föld és a Hold közötti távolság a Hold átmérőjének 108-szorosa. Ezt vajon honnan tudták több száz évvel ezelőtt? Tovább ragozhatnám a szám jelentőségét, de akkor sohasem érnék az írásom végére.
Innen, a Wat Pho templomának sarkától száz méterre, a Thaiwang utca végéről szinte minden percben indul hajó a Csaophraja túlpartjára, Wat Arun templomához. Bőségesen megebédelek a folyó fölött lévő, fagerendákból összetákolt étterem teraszán. Közben bámulom a Csaophraja kaotikus forgatagát, és azon meditálok, hogyan lehetséges, hogy ez a rengeteg hajó és csónak nem ütközik egymásnak. A folyó sok-sok úszó étterem, csónak, személy- és teherszállító hajó fő útvonala, amelyek között a kompok hihetetlen fürgeséggel lavírozva vágnak át, kijátszva a számunkra átláthatatlan káosz zűrzavarát.
Alattam egy dzsunka köt ki éppen ahhoz a gerendához, amelynek a tetején ülök. Reggeli után megváltom a hajójegyet. Négy centbe kerül. Nem vágtak át, mert a pénztár ablakára is ki van írva. Ezt viccnek szántam, hiszen Thaiföldön soha nem csapnak be és nem lopnak meg. Számos alkalommal hagytam ott a kamerámat, pénztárcámat, értékeimet egy padon, vagy éppen a bérelt motorkerékpárom ülésén. Mindössze egyszer akarta meglovasítani valaki, aki csak oroszul tudott. Borongós az idő, amikor a túlpartra érek, én azonban boldog vagyok, mert amikor utoljára láttam a Hajnal templomát, teljesen körbe volt állványozva, ma azonban teljes pompájában ragyog, és a környéke is lenyűgözően gyönyörű.
Sziám eme gyönyörű temploma még abban az időben épült, mikor Ajutthaja volt a főváros. A XVII. század közepén már állt a templom, igaz, akkoriban még nem volt ilyen magas. Kevesen tudják, de ez az óriási prang több száz felfordított vizeskorsóra épült, hogy el ne süllyedjen a lápos talajon. Ajutthaja elfoglalása után ide, Thonburiba került a főváros, s a Hajnal temploma a királyi palotához tartozott. Rövid ideig ugyan, de ez a templom volt az otthona a Smaragd Buddhának is. Bejáratánál a Rámájanában szereplő két jaksza (démon), Szahasszateja (a fehér színű) és Taszakanth (a zöld színű) őrzi a templomot a rossz szellemektől. Bangkok legmagasabb vallási építménye a hindu Aruna (Hajnal) istennőről kapta nevét. Őt sokszor hajnali fénysugárként ábrázolják, s úgy érzem, most is itt van, hiszen a bejáratnál még vészjósló sötét felhők tornyosultak, ám csakhamar feltűnik az első fénysugár, ahogy a templomhoz érek.
A Hajnal temploma a Szent Meru-hegyet szimbolizálja, amely a buddhista és a hindu mitológia szerint az istenek lakóhelye. Sziám fővárosának a legmagasabb prangját (khmer stílusú torony) négy külső prang veszi körül. Ezeket a szélistennek, Phra Phainak szentelték. Alattuk ősi kínai szobrok pózolnak, feszülten figyelve a járókelőket, hátha elejtenek egy bűvös szót, amelytől újra megelevenedhetnek, és elmesélhetik, hogyan jutottak hajóballasztként ilyen távolra a hazájuktól. Éppen egy kínai turistacsoport bámul egy nagybajszú, kővé meredt apókát, de nem ismerik fel a köbüköregapjukat.
A központi prang tornyát krútok, más néven garudák (sasfejű, embertestű lények) tartják és őrzik, védelmezve a második terasz felett Indra istent, aki a torony mind a négy oldalán Eravanon (háromfejű elefánt, más néven Airavata) lovagol. A krút a királyi hatalom jelképe, így az az épület, amelyiken ezt látjuk, királyi intézmény. Akárcsak a mi hagyományainkban, a 3-as számnak itt is különös jelentősége van. Így a Wat Arunnak is három része van. Ezek a buddhista életvitel három fő jellemzőjét, az önzetlenséget, a szenvedést és a mulandóságot jelképezik. A Hajnal templomából lassan az éjszakába csöppenek. Hazaindulok, de mivel maradt még némi időm a fárasztó napból, visszafelé is benézek a Wat Phóba, hiszen egész napos jegyet vettem. Esti fényükben káprázatosak a sztúpák, a templomok és a szobrok.
Szállodai szobámba érve gyorsan elnyom az álom. Krútok, garudák, jakszák táncolnak körül, de nem törődöm velük, kimerülten, mélyen alszom. Talán álmomban is sejtem, hogy holnap egy még fárasztóbb nap következik.
Megjelent a Magyar7 2021/12.számában.
