A gróf esete a komondorral
Gróf Festetics György (1755–1819) a magyar gazdaság- és oktatástörténet jeles alakja volt. A nevéhez fűződik a Keszthelyen 1797-ben alapított gazdasági iskola (a Georgikon), amelyet sokan Európa első felsőfokú agrárképző intézményének is tartanak. 51 éves fennállása során közel száz tanára volt, ezek fele maga is a Georgikon hallgatójaként szerezte szakismereteit.
Festetics kapcsán ritkán emlegetik, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István (1791–1860) anyai nagybátyja volt, és 18 év katonáskodás után azért hagyta ott a hadsereget, mert a bécsi udvar nem fogadta el a beadványát. Ebben azt kérvényezte, hogy a magyar ezredekben a katonák felettesei magyar tisztek legyenek és a vezénylés nyelve is a magyar legyen. 1791-től haláláig gazdasága fejlesztésével foglalkozott, de gondja volt a magyar kultúra és irodalom támogatására is. Keszthelyen rendszeresen megfordultak a kor jeles költői, írói, akik felolvasásokat tartottak és különböző kérdésekről folytattak eszmecserét, sőt korábbi vitáikat is itt rendezték el. Ilyen alkalmakkor mindig egy fát is elültettek és idővel egész „költői fasor” jött létre.
A gróf nagyvonalúságát jellemzi a következő eset. Valamilyen nagy összejövetel volt Keszthelyen, ahová Csokonai Vitéz Mihály is ellátogatott, de sehol nem talált magának szállást, ezért a kocsma bormérőrekeszében fektették le.
Másnap a kastély kertjében sétálva az egyik asztalra ráfirkantotta: „Festetics! itt voltam, mint árva poéta gyalog csak: / Ám de mezítláb is szívesen itt vagyok én”, majd aláírta a nevét is. Festetics gróf korán kelő ember lévén ugyancsak járta a kertet és persze felfedezte az írást is. Rögtön keresni kezdte a költőt, de senki sem tudott róla. Amikor a kocsmárosnál érdeklődött, akkor derült ki, hol is töltötte az éjszakát. A költő éppen a csizmáját akarta felhúzni, amikor Festetics rátalált. Úgy mezítláb maga mellé ültette a kocsijába és a kastélyba hajtatott, ahol a saját szobáját osztotta meg a poétával.
A következő történetet még évtizedekkel később is mesélték, mivel ezt Vas Gereben egyik gyűjteményében is megörökítette. Volt Festetics grófnak egy Vadnay nevű jószágigazgatója, annak meg egy termetes komondora.
Ez az állat senkit nem harapott meg, de igazi pásztorkutyaként bárkinek a ruháját úgy megragadta, hogy azt csak a gazdája parancsára engedte el. Egy alkalommal Festetics grófnak valami fontos ötlete támadt és ezt sürgősen meg szerette volna beszélni a jószágigazgatóval. Már késő este volt, ezért nem hívatta magához, hanem személyesen sietett át hozzá, de az udvaron a komondor útját állta, elkapta a bársony zekéjét és a grófnak egészen az óljáig vele kellett mennie, de még ott sem engedte el, hanem reggelig őrizte. Mint Vas Gereben megjegyzi: „Kár volt neki az éji látogatásra indulni, így csak a kutyával diskurálhatott.” Hiába kiáltozott segítségért is, a házban már mindenki az igazak álmát aludta. A cselédek csak reggel vették észre az ól előtt tébláboló Festeticset, azonnal utasították a kutyát, hogy engedje szabadon. Addigra odaérkezett Vadnay is, aki dühösen az egyik huszárjához szólt: „Lőjétek agyon a kutyát!” De erre nem került sor, mert Festetics megálljt parancsolt és ezt mondta: „Ha minden gazdatisztem ilyen lelkiismeretesen teljesítené a kötelességét, az volna nekem jó (…) Megtörténhet, hogy máskor is eljönnék magához késő éjjel, ha fontos megbeszélni valóm lenne, ezért arra kérem, hogy ne kelljen az embernek egész hosszú éjszakán át a puszta földön kínlódnia, tétessen legalább a kutyaól mellé egy derékaljat!” Ezen aztán jót nevettek és a dolog el volt intézve.
Megjelent a Magyar7 2024/7.számában.
