A francia kisasszony esete a tanársegédekkel
Fabinyi Rudolf (1849–1920) a magyarországi szerves kémia egyik jelentős képviselője volt, az első magyar nyelven megjelenő, a saját költségén indított kémiai folyóirat, a Vegytani Lapok alapítója, a Magyar Kémikusok Egyesületének első elnöke. A Felvidéken, Jolsván született és 1919 őszéig a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Vegytani Intézetének professzora volt. A „kincses várost” végül a román megszállás miatt kellett elhagynia, miután a tudományegyetemen megszüntették a magyar nyelven folyó oktatást.
Oktatóként elvárta, hogy a hallgatók jegyzeteljenek, maga nem is akart tankönyvet írni. Az előadások anyagát egyik munkatársa, Ruzitska Béla (1867–1942) – Ruzitska György (1786–1869) kiváló zeneszerző, zongoraművész és zenepedagógus unokája – jegyezte le és adta ki. Róla el kell mondani, hogy a kolozsvári egyetem bezárása után a Marianum Leánynevelő intézetben tanított, és amikor Kolozsvár ismét Magyarország része lett, 1940-ben ő lett Fabinyi egykori intézetének a vezetője. Még idős korában is túrázott, de a Gyilkos-tónál egy szakadékba zuhant és életét vesztette.
Fabinyival kapcsolatban még el kell mondani, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1891-ben levelező, 1915-ben rendes tagjának választotta. Akadémiai székfoglalóját Stereochemiai tanulmányok címen tartotta. Tudományos eredményei közül említsük meg az új festőanyagok kutatását, vagy azt a tüzelőanyag-cellát, amely az űrhajózásban használt technológia egyik „előfutára” volt. Új módszert dolgozott ki a szerves vegyületek fizikai állandói (a forráspont és a fagyáspont) változásával kapcsolatos molekulasúly-meghatározására.
Fabinyi felesége és három fia is a kolozsvári Házsongárdi temetőben alussza örök álmát, őt viszont Budapesten temették el, noha eredetileg ő is szerettei mellett képzelte el végső nyughelyé. Az akkori zűrzavaros viszonyok miatt azonban földi maradványait nem szállíthatták Kolozsvárra.
Az általa vezetett intézet a Lechner Károly (1850–1922) professzor vezette elmekórtani intézet szomszédságában volt, és az akkori állapotokra jellemzően mindkét professzor és valamennyi tanársegédje is az intézetben lakott.
Fabinyi gyermekei mellett egy francia kisasszonyt tartott nevelőnőként. A professzor szakácsnője, aki nem volt éppen divatmodell szépségű, meglehetősen irigy volt a nevelő kisasszonyra, aki határozottan csinos, sőt, mint utólag kiderült kacér is volt. Arra viszont nem gondolt, hogy minden lépését árgus szemek figyelik.
A szakácsnő kileste, hogy a kisasszony, miután lefektette aludni a professzor úr gyermekeit, átosont a szomszédos intézetbe, feltehetően valamelyik tanársegédhez. Erről a szakácsnő – a dolgot erősen kiszínezve – Fabinyi professzornak is „beszámolt”, aki úgy gondolta, hogy a tényállást tisztáznia kell Lechner professzorral is, és ha van rá mód, akkor vessen véget ezeknek a „légyottoknak”.
A két akadémikus egyébként jó viszonyban volt egymással, így Lechner is úgy gondolta, hogy nem lenne szerencsés, ha egy ilyen affér beárnyékolná a kapcsolatukat. Ezért berendelte a tanársegédjeit és jelezte nekik, hogy miféle panasz érkezett. Mint kifejtette: nem kíván ügyet csinálni az esetből, sőt fegyelmi eljárást sem indít, viszont elvárja, hogy a „ludas” másnap délig helyezze el a felmondását az íróasztalán. Amikor következő nap délután bement a dolgozószobájába az asztalán négy borítékot talált a tanársegédek felmondásával. Ez nemcsak meglepte, hanem gondolkodóba is ejtette. Felkereste Fabinyit, akinek elmondta, hogy egy tanársegéd nélkül még ellenne valahogy, de négyet már semmiképp nem tudna nélkülözni. Fabinyi megértette, így aztán a francia kisasszonynak mondott fel.
Megjelent a Magyar7 2026/22.számában.
