2026. április 22., 14:40

A filléres repülőjegy, és ami mögötte van

Az elmúlt napokban sokan nem hittek a szemüknek, mikor a Ryanair honlapján böngésztek. A fapados légitársaság szinte hihetetlennek tűnt repülőjegy-ajánlatokat dobott piacra, melyek limitált ideig voltak elérhetőek, így nem kis szerencse kellett ahhoz, hogy valaki elcsípjen egy-egy jó ajánlatot.

Ryanair
Képünk illusztráció
Fotó: TASR / AP

Az iráni háború miatt csökkennek a kerozinkészletek, így annak ára emelkedésnek indult, ami a repülőjegy-árakra is hatással lehet. Sokan ezért is lepődtek meg, hogy ilyen nehéz időkben az ír légitársaság filléres regjegyeket kínál.

Az időjárás ugyan még nem alkalmas a nyaralásra, aki viszont most látogatott volna el a horvát tengerpartra, az már két euróból megtehette, a Ryanair ugyanis ennyiért kínálta a Zadarba szóló repülőjegyeket. De Pozsonyból Máltára is már öt euró alatt eljuthattunk, bár ezekre a jegyekre pár perc alatt lecsaptak.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az ilyen árak nem egyszerű akciók, érdemesebb alaposabban mögéjük nézni.

A fapados légitársaságok üzleti modellje régóta arra épül, hogy az alapjegy ára gyakran csak csali, a valódi bevétel a kiegészítő szolgáltatásokból érkezik.

Poggyász, ülőhelyválasztás, elsőbbségi beszállás, ezek együtt már jóval magasabb végösszeget eredményeznek, így ezek a szinte ingyenes jegyek csupán első ránézésre tűnnek bombaüzletnek. Az ilyen pár eurós repjegyek esetében általában többről van szó mint egyszerű marketingről.

Nehéz időszakon megy keresztül az ír légitársaság, így ezzel az akciókkal talán a keresletük fellendülését célozták meg. Ennek fényében már nem is olyan ellentmondásos, hogy a kerozinhiány időszakában dobnak be ilyen ajánlatokat, az emberek utazási kedve ugyanis csökkeni kezdett, így valamivel fenn kell tartani az érdeklődésüket.

Egy-egy extrém olcsó jegy nemcsak az adott járatot tölti fel, hanem általános figyelmet generál a légitársaság iránt. Az emberek beszélnek róla, megosztják, és végül olyanok is foglalnak, akik eredetileg nem terveztek utazást.

Emellett stratégiai szempont is lehet a háttérben. A Ryanair és a Wizz Air között folyamatos a versengés, így időnként valamilyen újdonsággal kell előállniuk, hogy felhívják magukra a figyelmet. Az említett két légitársaság fogalmazhatunk úgy, hogy a pozsonyi reptérért verseng, melyben jelen állás szerint még mindig a Wizz Air áll jobban.

A filléres repülőjegyek ötlete egyébként elsődlegesen nem a Ryanairhez köthető, a Wizz Air már korábban hirdetett egy eurós jegyeket Pozsony és Németország között, tehát a magyarországi székhelyű légitársaság ebben is az írek előtt jár.

A versengés mellett azonban a Ryanair talán azt is el akarta érni, hogy ne félig üres repülőgépek szálljanak fel, így ugyanis veszteségesek lesznek a járatok. Az üres gépek üzemeltetési költségei épp olyan magasak, mint egy teli járaté, a mostani nehéz időkben pedig ez hatványozottan igaz. A cél az, hogy a járatok kihasználtsága minél magasabb legyen, még akkor is, ha ez rövid távon alacsony bevételt jelent.

De vajon várhatóak hasonló ajánlatok a közeljövőben? Valószínűleg igen, de nem folyamatosan. Az ilyen ajánlatokat elsősorban a szezonon kívüli időszakban dobják be, ahogy pedig közeledünk a nyárhoz, a filléres jegyek teljesen eltűnhetnek. Az ilyen extrém árak jellemzően kampányszerűen jelennek meg, új útvonalak bevezetésekor, szezonon kívüli időszakokban, vagy amikor a foglalási adatok elmaradnak a várakozástól.

Szeretnénk azonban újfent hangsúlyozni, hogy ugyan kihagyhatatlan ajánlatnak tűnnek, érdemes azonban jobban a dolgok mögé nézni. Hiába hirdetnek pár euróért Horvátországba járatot, a kiegészítő szolgáltatásokat beleszámolva már nem tűnik olyan kecsegtetőnek az ajánlat. Természetesen ezt az apró betűs részben tüntetik fel, máskülönben az emberek figyelme nem akadna meg a “bombaajánlaton”.

A pár eurós repülőjegyekre tehát ne úgy tekintsünk, mint egy egyszeri, kihagyhatatlan lehetőségre, egytől egyig jól kiszámított üzleti döntések. A verseny egyre kiélezettebb a légitársaságok között, így időről időre újdonságokkal kell előállniuk, ha versenyben akarnak maradni. A Ryanair most ezt a lapot húzta elő, amivel ugyan némi figyelmet el tudott érni, hosszabb távon azonban aligha hozhat jelentősebb fellendülést.

Megosztás
Címkék