A felvidéki kelet metropoliszától egész Fülekig
Fut az idő előlünk és néha kapkodjuk fejünket, miért rohan ennyire. Nincs ellenszer ellene, így rajtunk múlik, évek múltán lesz e mire visszatekinteni. Tervezetten életünk nagy része még hátra van, de az eddig megismert régiókból szép listát lehetne csettinteni. A napokban lesz hét éve, hol az egykor még magyaroktól hangos Kassán pihentünk meg egy hosszú körútra felfűzve. Bizony, ez a hetes szám még gombócból is sok lenne, de nincs mit tenni, maradnak az emlékek, fotók és a vágy, hátha még fogunk Márai városában lábtangót járni.
Hosszú utat tettünk meg a jelenleg Ukrajnához tartozó Lviv (Lwów, Lemberg) városától. Bártfa érintésével leharcolt állapotban a tervekhez később, de legalább biztonságban megérkeztünk Kassára. Gyors bejelentkezés a szállásra és mentünk is ki a Főtérre.
Este volt és vasárnap, sőt az idő is eléggé lehűlt, így háromtagú csapatunkat nem lepődött meg azon, hogy pár éhes fiatalon kívül, akik a helyi gyors büfében vártak sorra, alig volt valaki a téren. A legnagyobb show-t a Szent Erzsébet-dóm vitte el. Gótikus pompájában gyönyörűen kivilágítva magasodott az épületek közé. Hazánk legszebb gótikus katedrálisa és egyben a legkeletebbre fekvő nyugati típusú katedrális.
A dóm északi hajója alatt egy kripta lett felépítve. Rákóczi fejedelmünk itt álmodja örök szabadságharcát. Mi azon az estén nem harcolni, csak szimplán enni akartunk. Le is gurítottunk egy jó pofa cseh sört, hozzá benyomva pár szlovák specialitást is.
Másnap korábban keltünk, hogy legyen időnk mindenre. Kijelentkezés a szállásról, majd ismét megindultunk a Főtér felé. Reggel már a rend őrei is buzgón végezték feladatukat. Csak úgy fotózták a lejárt parkoló jeggyel rendelkező autókat, sőt valaki papucsot is kapott négykerekűjére. A főtér a reggeli órákban nagyon szép arcát mutatta. Körbejártuk nyugodt tempóban az óvárost, mivel az előző este kiszemelt kávézó csak tíz után nyitott.
A kávézó eléggé előkelő helynek nézett ki, de az árak barátságosak voltak. Miközben kedvenc “feketénket” fogyasztottuk megterveztük aznapi célpontjainkat. Zárásként pár klasszikus szuvenír (hűtőmágnes, zászló, képeslap) beszerzése, majd uzsgyi tovább.
Kassát dél környékén hagytuk magunk után. Innen egyenes út vezetett hazáig, de mivel időnk engedte így beterveztünk pár várat hazafelé. Krasznahorka büszke várát nem kell senkinek sem bemutatni. Igazi szimbólum a felvidéki magyarság körében.
Pár éve rendesen megtépázta egy tűzvész. Azóta is restaurálják. Nem lehet látogatni, de mi azért felsétáltunk hozzá, ahonnan csodás tájkép tárult elénk. Senki nem volt ott, csak az idillbe egy toy-toy wc rondított bele, amit a vár mellé tettek. Kellemes fél óra után száguldottunk tovább Somoskő felé. Sok szépet hallottunk róla, egy kis kitérőt kellett csak megtenni érte. Előtte csillapítottuk étvágyunkat egy nagyon jó útszéli étteremben. A bácsi ízes palóc tájszólással beszélt és a kaja is nagyon finom volt, valamint meglepően olcsó is, öt eurót fizettünk fejenként, ami egy jó kis húsleves illetve egy finom kis szegedi káposztáért nem is sok.
Miután megérkeztünk a Somoskői vár alá, akkor tudatosult bennünk, egy kemény huszonöt perces emelkedő vár még ránk. Ha már ott voltunk nem adtuk fel. A rögtönzött turisztika meghozta gyümölcsét. Elképesztően gyönyörű tájkép tárult elénk. A nap szépen sütött, az idő tökéletes volt. Ide érdemes lesz a jövőben visszatérni. Visszafelé Fülek vára nem volt messze, bár a nyitvatartási időről már lecsúsztunk. Ettől függetlenül a vár alatt leparkoltunk és volt lehetőségünk pár képet csinálni.
A mi szerencsénk az volt mind a három vár esetében, hogy nem volt ott senki, a parkoló üresen állt, emberek sehol, így a magunk urai voltunk. Kivétel Fülek vára volt, ahol a helyi kisebbségiek nyomatták a dáridót, de amúgy is azt vettük észre, a déli régiókban eléggé magas arányban képviseltetik magukat a roma közösségek.
Fülek után nem maradt más hátra, a tartalmas és kalandokkal teli körutazásunk után mindenki biztonságban landoljon az otthoni bejárat elé.
