A boldogfai keresztelőmedence
A Szenc melletti Boldogfa román kori temploma a középkori építészet ékes példája. A vidéki környezetbe helyezett román és gótikus elemekben gazdag szakrális építmény számtalan olyan részletet rejt, és egyben mutat is a látogatónak, amelyért érdemes felkeresni építészetünknek ezt a gyöngyszemét.
A felettük való kitartó elmélkedés vagy akárcsak a könyvekben való kutatás számtalan apró történelmi és vallástörténeti részletre derít fényt, ami bőven kárpótolja a kíváncsi embert a ráfordított időért és munkáért. Ha kitartóan faggatjuk a múltat, választ kaphatunk arra, miként kerülhetett a római légió századosának sírfeliratát rejtő kőlap a templom falába, mit jelentenek falba épített állatfigurák, mi volt a feladatuk a rézsűablakoknak, mi a magyarázatuk az ajtó kőkeretében látható vájatoknak… Mondom, a kitartó érdeklődés jutalma az lesz, hogy választ kapunk, vagy találunk kérdéseinkre.
A relief egy balját felemelő alakot, valószínűleg az áldást osztó Krisztust ábrázolja. Egyes vélemények szerint a páratlan emlék, amelyhez formailag hasonlót tájainkon nem ismerünk, nem is keresztelőmedence, hanem a szenteltvíz tárolására szolgáló tartály, edény volt.
A keresztelőmedencéket a 12. századtól – amikor általánossá vált a gyerekek megkeresztelése – kezdték gyakrabban és már bent a templomban használni. Addig ugyanis az alámerülést, a vízzel történő leöntést alkalmazták, gyakran a szabadban, templomok, vallási épületek mellett épített nagyobb medencékben. A víz a bűntől való megtisztulást jelképezte.
Megjelent a MAGYAR7 1-2. számában.
