1848: a törvényes forradalom
Az 1848–49-es sorsfordító évek eseményeinek egyik fontos helyszíne Pozsony volt. Igaz ugyan, hogy a nagy néptömegeket mozgató forradalmi események, így a március 15-i is már az ország igazi központjában, Pest-Budán történtek, de a forradalmi követelések érvényre juttatása a reformkori küzdelmek – melyek betetőzése volt maga a forradalom – helyszínén, Pozsonyban történt.
Deák István történész találó kifejezésével Magyarországon 1848-ban „törvényes forradalom” zajlott, mivel a forradalom vívmányait a történetesen együtt ülő utolsó rendi országgyűlés Pozsonyban azonnal törvénybe iktatta. Ebben rejlik a magyar 1848 egyik sajátossága.
Az 1847 novemberében megnyitott utolsó rendi országgyűlésre várt ezeknek a forradalmi törvényeknek a megalkotása.
A törvényalkotás a rendi országgyűlésen az alábbi módon zajlott: Először mindkét táblán megvitatták azokat a kérdéseket, melyekről törvényt akartak alkotni. A megvitatás után egy felirati javaslatot készítettek, amelyben minden lényeges kérdést szövegszerűen rögzítettek. Ezt a felirati javaslatot mindkét táblának jóvá kellett hagynia, s csak ezután terjesztették a király elé. Ha a király is jóváhagyta, akkor paragrafusokba foglalták a törvény szövegét. Ezután a király szentesítette a törvényeket, majd a törvények a kihirdetéssel léptek érvénybe.
Az alsótáblán, ahol az ellenzék volt túlsúlyban, az ügyrendi kérdések megvitatása után, február második felében az 1847-ben már megfogalmazott Ellenzéki Nyilatkozatban ismertetett kérdésekről folyt a vita. Ebben a vitában fordulópontot jelentett március 2-a, volt, amikor Kossuth Lajos az alsótáblán arra szólított, hogy:
Másnap „roppant számú hallgatóság, fulladásig tömött karzatok” előtt hangzott el Kossuth rendkívül radikális beszéde egy olyan felirati javaslatot terjesztve elő, mely a feudális viszonyok teljes megszüntetését s a polgári demokratikus rendszer kialakítását irányozta elő, mely kétségkívül a „törvényes forradalom” kezdetét jelenti: „És most minden további motiváció nélkül felírást indítványozok Őfelségéhez, melynek tartalma az eszmékre nézve a következő: Elhatároztuk, hogy a közös teherviselés alapján a nép közterheiben…osztozni fogunk. Elhatároztuk, hogy az úrbéri viszonyokbóli kibontakozást kármentesítéssel összekötve eszközöljük, s ezáltal a nép és a nemesség közti érdekeket kiegyenlítve hazánk boldogságának gyarapításával felséged trónját megerősítjük. A királyi városok és szabad kerületek közigazgatási és politikai rendezését halaszthatatlan tárgynak tekintjük, s a népnek politikai jogokban illő részesítésére az időt elérkezettnek véljük. De arról is meg vagyunk győződve, hogy alkotmányos életünk kifejtésére s nemzetünk szellemi és anyagi javára hozandó törvényeink csak azáltal nyerhetnek életet és valóságot, hogy végrehajtásukkal minden idegen avatkozástól független nemzeti kormány leszen megbízva, mely a többség alkotmányos elvének legyen felelős kifolyása. Ezeket Felségeddel egyetértve az országgyűlésen szerencsésen megoldani elhatározott komoly szándékunk.”
Március 15-én – amikor a pesti forradalom zajlott – indult el Pozsonyból a felirati javaslattal az országgyűlési küldöttség. A küldöttséget a hajóállomáson már a forradalmi Bécs fogadta, s némi vonakodás után, főleg a pesti forradalom hírére a feliratot a király, illetve az udvar is jóváhagyta. A Pozsonyba 17-én visszaérkező küldöttséget lelkesen üdvözölte a Zöldfa előtt összegyűlt nép, melynek erkélyéről Kossuth Lajos tartott lelkesítő beszédet, és mutatta be Batthyány Lajost (egyébként Pozsony szülöttét), a leendő miniszterelnököt: „Íme itt azon férfiú, kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata a nemzet felelős minisztériumának első alkotójává és elnökévé kinevezett. Azt gondolom, hogy az ő személyisége, az ő élete, az ő lelke biztosítják a nemzetet, miszerint az, aminek ennek következtében történnie kell – magyar földön, magyar lélek által, magyar kezekkel –, kevés napok alatt végre lesz hajtva.”
Valójában egy törvénycsomagról van szó, amelynek egyes, számokkal ellátott törvénycikkelyeit ugyan folyamatosan, három hét alatt alkottak meg és fogadtak el, de szentesítésükre egységesen április 11-én került sor, szintén Pozsonyban, a Prímáspalota tükörtermében.
1. Az első egységet azok a törvények alkotják, amelyek a feudális állam jogintézményeit szüntetik meg, s ezzel az ország népességének nagy részét, elsősorban a jobbágyparaszti rétegeket „emelik be az alkotmány sáncaiba”, teszik az állam polgáraivá.
VIII. tc. A közös teherviselésről – a törvény megszüntette a nemesi adómentességet, a nemesség legfontosabb kiváltságát, mely évszázadokon keresztül a gazdasági fejlődés kerékkötője volt.
IX. tc. Az úrbér alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok, robot, dézsma, és pénzbeli fizetések megszüntetéséről – ez a törvény tulajdonképpen a jobbágyfelszabadítás törvénye. A jobbágyok ezzel a törvénnyel az általuk művelt föld tulajdonosai lettek. A törvény hiányossága viszont, hogy nem rendelkezett az irtásföldekről és a szőlőföldekről, s ez, különösen a szlovákok lakta vidékeken elégedetlenségekhez vezetett.
A X. tc. Az összesítésről, legelőelkülönözésről és faizásról, a XI. tc. Az úriszék eltörléséről, a XII. tc. Az úrbéri magánúri javadalmak státusadóssággá leendő átváltoztatásáról, a XIII. tc. A papi tized megszüntetéséről, a XIV. tc. A hitelintézetekről – ez az öt törvény azokat az ügyeket rendezi, amelyek a jobbágyfelszabadítást kimondó törvényből erednek, tehát szól a földesurak kárpótlásáról, melyet az állam vállalt magára hitelintézetek segítségével, az úriszék eltörlésével pedig a volt jobbágyok bíróság előtti polgári egyenjogúságát valósítja meg.
A XV. tc. Az ősiség eltörléséről – ez a törvény eltörölte a feudális társadalom egyik legrégibb törvényét, melyet már Széchenyi is ostorozott Hitel című művében, mint a mezőgazdaság modernizálásának egyik akadályát.
2. A második egységet a polgári Magyarországot, tehát a Magyar Királyságnak, mint alkotmányos monarchiának az államszervezetét megvalósító törvények alkotják.
III. tc. A független magyar minisztérium alakításáról – ez a törvény rendelkezett a magyar kormány (korabeli szóhasználattal minisztérium) felállításáról. Ez sarkalatos törvény volt, ugyanis így a Magyar Királyságban a végrehajtó hatalom önálló intézmény kezébe került.
A király részvétele a végrehajtó hatalomban csak a magyar kormányon keresztül érvényesült. Hét miniszteri osztályt hoztak létre (Belügy, Országos pénzügy, Közmunka és közlekedés, Földművelés, Ipar és kereskedelem, Vallás és közoktatás, Igazságszolgáltatás, Honvédelem). A külügyeket a „király személye körüli” miniszter látta el. A miniszterek személyes felelősséggel tartoztak, elsősorban a parlamentnek.
IV. tc. Az országgyűlés évenkénti üléseiről – ez a törvény az országgyűlés hatáskörét, jogait és működését szabályozta. Meghagyta ugyan az országgyűlés összehívásának a jogát az uralkodónál, de az évenkénti összehívásra kötelezte is, s berekeszteni csak az előző évi zárszámadás és az új évre vonatkozó költségvetés elfogadása után volt módja.
V. tc. Az országgyűlési követek népképviselet alapján választásáról – ez a választási törvény a korabeli Európában érvényes hasonló törvényeknél bizonyos értelemben még demokratikusabbnak is mondható. A választójogot ugyan vagyoni cenzushoz kötötte, de ez akkor még Angliában is így volt. Ez alól kivételt jelentettek: „Jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, lelkészek, községi jegyzők, iskolatanítók”. Ennek értelmében a felnőtt férfi népesség 5 %-a volt választásra jogosult, ami európai viszonylatban is jelentős volt. A törvény alapján az országot választókörzetekre osztották, így minden többségi szavazással megválasztott képviselő a körzetét képviselte. A júniusi választásokat már ennek a törvénynek az alapján rendezték meg.
A 3. egységet a közigazgatási törvények jelentették, ezekből több is volt.
XVI. tc. A megyei hatóság ideiglenes gyakorlásáról; XVII. tc. A megyei tisztválasztásról; XXIII. tc. A szabad királyi városokról; XXIV. tc. A községi választásokra nézve; XXV. tc. A jász-kun területekről; XXVI. tc. A hajdú-kerületekről; XXVII. tc. Fiume és Baccari szabadkereskedelmi területekről; XXVIII. tc. A nádori méltósághoz kötött hivatalokról; XXIX. tc. Az ország közhivatalnokairól. Ezeknek a törvényeknek a célja egy egységes polgári közigazgatás bevezetése volt. Ezek közül néhány csupán a korábbi feudális kiváltságokkal rendelkező régiók rendes közigazgatásba való bevezetését szolgálta. Ezeknek a törvényeknek a végrehajtása lett volna az igazi próba, erre azonban a bekövetkező események – a szabadságharc – miatt szinte nem is volt lehetőség.
A 4. egységet az állampolgárok politikai jogait biztosító törvények jelentették.
XVIII. tc. Sajtótörvény – a nyomtatott kiadványok előzetes vizsgálat, vagyis cenzúra nélküli megjelentetését szabályozza. Ennek a törvénynek már a megalkotása is nehéz volt. Az országgyűlés rögtön a jobbágyfelszabadító törvények után kezdte tárgyalni. A Szemere Bertalan kidolgozta törvényjavaslatot, módosítással ugyan, de március 20-án elfogadta az alsótábla. Ezt a törvényjavaslatot egy március 22-én tartott pesti tüntetésen nyilvánosan elégették, mint elfogadásra alkalmatlant. Így Deák Ferenc és Szalay László teljesen átdolgozta, leszállította a rendkívül magas kauciót, és a sajtóvétségek büntetésén is változtatott. Így született meg az a törvény, amely a korabeli Európa legliberálisabb sajtószabályozása volt.
XIX. tc. A magyar egyetemről – a törvény az egyetemet szabaddá tette a helyi hatóságoktól, a hallgatók számára pedig szabad tanárválasztást engedélyezett.
XX. tc. A vallás dolgában – a törvény kimondta a bevett felekezetek, azaz a katolikusok, evangélikusok, reformátusok, unitáriusok és az ortodoxok „egyenlőségét és viszonosságát”. Előírta, hogy a felekezetek egyházi és oktatási tevékenységét az állam finanszírozza.
XXXI. tc. A színházakról – a törvény a színházak, az előadásra kerülő darabok esetében is eltörölte a cenzúrát.
Az 5. egységet államjogi törvényeknek is nevezhetnénk.
VI. tc. Partium visszacsatolásáról; VII. tc. Magyarország és Erdély egyesítéséről – ez a két törvény azoknak a reformkori törekvéseknek a törvénybe iktatása, amelyek célja a Magyar Királyság területének helyreállítása volt. A Partium visszacsatolása megtörtént, de az Erdéllyel való uniónak a teljes végrehajtását a bekövetkező forradalmi események nem tették lehetővé.
XXI. tc. A nemzeti színről és az ország címeréről – a törvény rögzíti mindkét felségjelvény használatának szabályait. Érdekessége, hogy engedélyezi a „kapcsolt részeknek, hogy saját színeiket és címerüket is használhassák”.
XXII. tc. A nemzeti őrseregről – a megalakuló magyar kormánynak a végrehajtó hatalom gyakorlásához szüksége volt karhatalmi testületre, ezt töltötte be a törvény alapján létrehozott Nemzetőrség. Megszervezése azért lett fontos, mert később ez lett az alapbázisa a felállítandó magyar hadseregnek, a honvédségnek.
Ha a március 15-i pesti forradalomnak emblematikus szövege a 12 pont volt, akkor elmondhatjuk, hogy a pozsonyi törvényes forradalom esetében ugyanezt az áprilisi törvények jelentik.
A kettő között persze, tudjuk, genetikai összefüggés van: a március 3-i felirati javaslat támogatására született meg a 12 pont, az áprilisi törvények pedig ugyanennek a törvénybe öntött megvalósulása. Igazi jelentőségükről csak megismételhetjük azt a megfogalmazást, ami a pozsonyi országgyűlés épületére helyezett táblán volt olvasható:
„Magyarország fő- és nemesi rendjei a népszabadság eszméjétől föllelkesülve, e történelmi nevezetességű palota tanácskozási termeiben alkották meg a halhatatlan emlékű nagy művüket, az 1848-iki Törvényeket és azokkal a modern magyar államot. Örök dicsőség és a fölszabadított népmilliók hálája emlékükre.”
Megjelent a Magyar7 2022/10. számában.
