2020. július 12., 16:58

Újdonságok a felvidéki Mária Rádióban

Bő fél éve sugározza a Komáromban szerkesztett magyar nyelvű, egész napos műsorát első saját hazai antennáján a felvidéki Mária Rádió. A Jókai utca 6. szám alatt székelő rádió tevékenységéről és a koronavírus-járvány okozta gondjairól világi elnökével, Szabó Zsolttal beszélgettünk.

2019. december 16. óta műszaki, személyi és anyagi szempontból is zökkenőmentes az FM 90,5-ös frekvencián, Rozsnyóról sugárzott adás? Mi jelenti a legnagyobb kihívást? Időközben újabb frekvenciával gazdagodtak.

A rozsnyói frekvencia megszerzése és sikeres elindítása nagyon fontos mérföldkő nemcsak a Mária Rádió Mirjam, hanem az egész felvidéki magyarság életében, hiszen 24 órán keresztül sugárzunk saját készítésű műsorokat magyar nyelven. Hála Istennek,

ez év májusában megszereztük a második frekvenciánkat is. Az érsekújvári vételkörzet FM 94,6-os frekvenciája elér Észak-Komáromig.

Két fő kihívást emelnék ki: az egyik a személyi feltételek biztosítása, a másik anyagi jellegű. Az első Lépes Lóránt atya magyarországi és felvidéki műsorigazgató jóvoltából már megoldódott: kis létszámú, lelkes csapatot kovácsolt össze. Rádiónk fő anyagi forrását az adományok jelentik. Ennek kapcsán még van némi hiányérzetünk, de bízom benne, hogy egyre többen átérzik rádiónk támogatásának a fontosságát.

Tervezik-e további frekvenciák megszerzését?

A terveink között szerepel két újabb fontos dél-szlovákiai frekvencia megszerzése. A közös terveink, álmaink megvalósításához azonban elengedhetetlen a komoly felvidéki összefogás.

A rozsnyói vételkörzetben sugárzott 24 órás adás megegyezik az interneten elérhetővel, amely a honlapjukon és a Facebook-oldalukon is követhető. A regionális adásuk mely vételkörzetekben, mikortól meddig hallgatható? A rozsnyói FM 90,5-ös frekvencián 24 órában vagyunk hallhatóak saját készítésű műsorokkal, s így lesz ez augusztustól Érsekújvárban, az FM 94,6 frekvencián is. Pillanatnyilag Komáromban az FM 88,30-on naponta 12.00 és 16.00 óra között, a telkibányai vételkörzetben pedig az FM 100,6-on 16.00 és 20.00 óra között hallgatható a stúdiónkban készített hanganyag.

Mennyire nehezítette meg a rádió fenntartását, működését a koronavírus-járvány? Csökkent-e a javarészt legveszélyeztetettebb csoportba tartozó, közel 130 önkéntesük aktivitása és az adományok nagysága? Miután a Szlovák Püspöki Konferencia ideiglenesen felfüggesztette a szentmisék nyilvános celebrálását, rádiójuk a komáromi katolikus plébániával együtt növelte az élő miseközvetítések számát. Hogyan fogadta a hallgatóság e lelki táplálékot?

A járvány következményei természetesen minket is érintettek. Az önkéntesek létszámát átmenetileg szinte a nullára csökkentettük.

A karantén idején, érthető okokból, az adományozók száma és a támogatásuk összege is nagyon lecsökkent. Ehelyett mégis azt hangsúlyoznám ki, hogy ez az időszak is bebizonyította, elszánt, összetartó, lelkes csapat vagyunk,

minden helyzetben számíthatunk egymásra, ami példaértékű. A közösségi hálón általunk naponta közvetített szentmisék nagyon sok embernek nyújtottak lelki támaszt. Ezt bizonyítja a Facebook-oldalunk megnövekedett látogatottsága és a nekünk címzett sok-sok köszönetnyilvánítás is.

A vészhelyzetben is sikerült eljuttatniuk a rádiósok által szerkesztett, közel kétezer magazinjukat és a támogatási csekkeket az országszerte élő hallgatókhoz?

Az áprilisi és a júniusi magazinunkat biztonsági okokból egyidejűleg, az említett csekkekkel együtt csak pár nappal ezelőtt tudtuk eljuttatni az olvasókhoz. Persze, ezt anyagilag megéreztük, de örülünk a hűséges hallgatóinknak, olvasóinknak és támogatóinknak, akik a nehéz időkben sem feledkeztek meg rólunk.

mária rádió

Saját műsorokkal, zarándoklatok szervezésével és más módon készülnek a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

A 2020 szeptemberére tervezett kongresszust a járvány miatt egy évvel később tartják meg Budapesten. Természetesen mi is bekapcsolódunk, elsősorban az eseménysorozat közvetítésébe.

Korábban ugyanis a magyarországi Mária Rádiótól kaptunk felkérést, hogy a helyszíni közvetítésekben vegyünk részt. Több műsorunk is foglalkozik a kongresszusra való lelki felkészüléssel, előadások hangzanak el a rádiónkban. Kapcsolatban vagyunk a kongresszus szervezőivel, akik gyakran megszólalnak a Mária Rádióban. Kucsera Mária Valéria nővér és Mózes Endre, a Marianum Egyházi Iskolaközpont pedagógusa például tanúságtevő műsort készít a szentségimádásról. A magyarországi Mária Rádió pedig egy 100 részes műsort állított össze, amelyben bemutatja a Kárpát-medence keresztény értékeit.

Akik év közben szeretnék anyagilag segíteni a rádió működését, hová utalhatják át az adományukat?

A Mária Rádió Mirjam számlaszáma: SK69 0900 0000 0050 2511 3346, amelyre bárki bármilyen módon eljuttathatja az adományát.

Az ezzel kapcsolatos további részletek megtalálhatók a honlapunkon. Támogatásukat előre is köszönjük! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden kedves munkatársunknak, önkéntesünknek és támogatónknak az odaadásáért, segítségnyújtásáért! Isten áldja a kedves olvasókat és hallgatókat is!             

Megjelent a Magyar7 2020/28. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.