Tizenegy éve hunyt el Regőczi István, az árvák segítője
Tizenegy évvel ezelőtt, február 28-án hunyt el Regőczi István katolikus pap, aki egész életét az árva gyerekek segítésének szentelte. Az atya több száz hadiárváról gondoskodott, Pesterzsébeten és Vácon gyermekotthont alapított, megjárta a rettegett Andrássy út 60. zárkáját, raboskodott a kistarcsai internálótáborban, mégis kitartott elhatározása mellett: akárhol szolgált, támasza maradt a nehéz sorsú embereknek.
A nevét viselő alapítvány jelenleg több mint 1300 olyan gyermeknek segít, aki édesanyját vagy édesapját a koronavírus-járvány miatt veszítette el. A katolikus pap és egyházi író 11 éve hunyt el, munkásságának hatása azonban ma is érzékelhető: 2021-ben Áder János akkori köztársasági elnök létrehozta a Regőczi Alapítványt, amely nehéz sorsú gyerekeket segít – ahogy Regőczi atya tette több mint hetven évvel ezelőtt. Ahogy a 20. század közepén a II. világháború, 2020-tól a koronavírus-járvány hagyott maga után csonka családokat.
– mondta Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az alapítvány névadója, Regőczi István maga is elszegényedett családban nőtt fel. Egyike volt annak a 60 ezer magyar gyereknek, akit az I. világháború után néhány hónapra nyugat-európai családoknál helyeztek el, hogy megerősödjenek, regenerálódjanak. Belgiumi jótevőivel megszerették egymást, így – mivel szülei nem tudták finanszírozni taníttatását – középiskolás korában gyalog visszament Belgiumba, ahol elvégezte tanulmányait, majd 1943 márciusában pappá szentelték.
Hiába marasztalták, Regőczi atya hazatért a háború sújtotta Magyarországra.
Azonnal munkához látott: pesterzsébeti káplánként árva gyerekekről gondoskodott, de a nyilasok elől bujkáló zsidó családoknak is menedéket adott.
1945-ben Vácra helyezték, ahol kápolnát alakított ki, majd a helyiek segítségével árvaház építésébe kezdett. Több mint 250 hadiárvát – vagy ahogy Regőczi atya nevezte őket: sasfiókát – fogadott be, akik nemcsak szállást, ételt és oktatást kaptak, hanem valódi otthonra találtak.
1949-ben azonban a gyermekotthont államosították, majd megszüntették, Regőczi Istvánt pedig néhány hónappal később letartóztatták. „Sasfiókái” ellátására Belgiumból is kapott adományokat, ezért azzal gyanúsították, hogy a belgáknak kémkedik. A rettegett Andrássy út 60. pincebörtönében tartották fogva.
– emlékezett később vissza az ott töltött hetekre.
Végül a kistarcsai internálótáborba hurcolták, ahol bírósági ítélet nélkül négy évig raboskodott. Szabadulása után is kitartott elhatározása mellett: gondoskodott a rászoruló gyerekekről.
Regőczi Istvánt a következő években újra és újra letartóztatták, hol belga kapcsolatairól, hol az 1956-os eseményekről vallatva őt – raboskodott a Markó utcai fegyházban, a Fő utcai fogházban és a gyűjtőfogházban is. Eltiltották az építkezéstől, a sasfiókáitól, és kitiltották Budapestről is.
Akárhol szolgált katolikus papként, templomokat, kápolnákat épített és újított fel a hívek segítségével. 1969-ben megvásárolta és felújította az akkor már 250 éve romos Kútvölgyi-kápolnát, édesanyja egykori házában pedig otthont alakított ki idős, beteg embereknek.
1989-ben a Fővárosi Gyermekvédő Otthon Aga utcai épületében állami jóváhagyással egy kis kápolnát rendezhetett be 150 állami gondozott fiatal számára.
Húsz évvel azután, hogy szabadult, visszatért a börtön falai közé: 87 éves koráig a váci fegyházban végzett börtönpasztorációs szolgálatot.
Regőczi István 97 éves korában, 2013. február 28-án hunyt el. Halála után négy évvel embermentő munkájáért a jeruzsálemi Jad Vasem a Világ Igaza címmel tüntette ki, Budapest XII. kerületében pedig tér viseli a nevét. „Regőczi atyában megtestesült mindaz a cselekvő szeretet, amely például szolgál mindannyiunknak. És ahogyan az ő személyes áldozatvállalása sem létezhetett a körülötte élők önzetlensége nélkül, úgy a mi alapítványunk sem” – mondta Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumi elnöke.