Sport és istenhit
Az év két legnagyobb eseménye számomra a tokiói olimpia és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus volt. A kettő kapcsolatáról egy szeptemberi, a Magyar Sporttudományi Társaság által szervezett „Hit/Vallás-Sport” elnevezésű konferencián elmélkedtem, ahol e témában jártas beszélgetőtársakkal is eszmét cserélhettem.
A hit és a sport kapcsolatának kérdése mindig foglalkoztatott. Először a kettő összefüggéseiről Kósa Ferenc a Küldetés című filmjének bemutatója után gondolkoztam el alaposabban. A Balczó András öttusázóról szóló mozi akkoriban sok kritikát kapott, hiszen a visszarendeződés időszakában az alkotás a hit kérdését is boncolgatta. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, hitemet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád majd nekem az Úr, amaz igaz bíró” – idéz a híres sportoló Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből.
Ha már futás, akkor folytassuk egy másik mozgóképpel. Hugh Hudson Tűzszekerek című Oscar-díjas filmjének egyik főszereplője, Eric, az Isten dicsőségére fut, s hite segíti győzelemre. Körültekintve a világban, az angolszász országokban a sportklubok alapításánál fontos szerepet játszottak az egyházak, így például a Manchester United-et hagyományosan katolikus csapatnak, a Manchester City-t ma is protestánsnak tartják. Az Egyesült Államokban sok egyesületet támogatnak egyházi közösségek. A témának jelentős irodalma is van, itt említhetem Shirl J. Hoffmann Sport és vallás című, 1992-ben saját kiadásban megjelent kötetét. Dél-Amerikában és Olaszországban is természetes, hogy a plébániák csapatot tartanak fenn.
A XX. század igazi hívő-sportoló példaképeket is hozott nekünk. II. Szent János Pál kedves sportja a síelés volt, pápává választása után a Vatikánban pedig kis uszodát építettek számára.
A sport-hit kérdésében így fogalmazott: „Az Egyháznak szüksége van a sportra, és a sportnak is szüksége van az Egyházra”. Ezt a markáns álláspontját az egyházfő számos intézkedéssel is megerősítette, így például 2004-ben létrehozta a Laikusok Pápai Tanácsán belül az „Egyház és sport” szekciót. Ferenc pápa focirajongása is közismert, amit a vitatott tartalmú A két pápa című mozi kissé ki is karikíroz, amikor Benedek pápával közösen néznek végig egy meccset.
Németh Norbert a római Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora, diplomata, egyházi tanácsos egyben kiváló sportoló is, s tagja az Athletica Vaticana csapatnak is. Napját futással kezdi, a testmozgás egyben időt ad elmélkedésre is. Hitvallása szerint minden erőfeszítés felesleges Isten nélkül: a Teremtőtől kapott ajándékért köszönettel tartozunk. Az ép test kihat a lélekre, az egészség a test, a szellem és a lélek eredője. E sorban a testet a sport, a szellemet a tudomány, a lelket a hit képviselheti. A sport az önfegyelmezés eszköze, s benne a hitünk lehet a legnagyobb támaszunk, hiszen nemcsak sikerek várnak ránk, de a kudarcból is fel kell tudnunk állni. Belső tartásunk segíthet átvészelni a nehéz időket, a csapatszellem segíti a lemaradókat. Megfogalmazása szerint a sportnyelv is disztingvál, „ellenfelet”, s nem „ellenséget” hirdet, a „találkozó” és nem az „összecsapás” áll az előtérben. A szurkolótábor felelőssége is nagy. A „lelkesítés” szó értelmezése: „lelket önt belé”, engedélyezett teljesítményfokozóként működik.
Fabiny Tamás evangélikus püspökkel még a Duna Televízió hőskorában dolgoztam együtt. Azóta sem szakadt el a képszerű fogalmazástól, így kérésemre egy szokatlan gondolatsort vázolt. Hasonlatai először apokrifnek hatottak, de végiggondolva, szóképeit nagyon kifejezőnek találtam.
A püspök Sándor Pál Régi idők focija című filmjének mottóját vette alapul, hogy kell egy csapat.
– Példaértékű, ahogy Minarik, a mosodás a maguk élethelyzetéből hívja el leendő csapata tagjait. Az egyik a gangos házból egy füttyjelre indul el, a másik a teniszpályát hagyja ott, a harmadik szerelmétől válik el a közös célért.
A középhátvéd a gőzfürdőből, a balfedezet a nyilvánosházból érkezik, a cirkuszi erőművész lesz a balhátvéd, s még sorolhatnám. Kicsit rímel arra, amikor Jézus a tanítványait – szintén mindegyiket a maga mikrovilágából – a civil munkájából, a vámszedő pulttól, a halászháló mellől, a családjától hívja el. „Kövessetek engem, mert szükség van rátok, s egy csapatot fogunk alkotni” – sugallja az Úr. Igen, csapatot, de nem egy világverő csoda-teamet szervezett. Egyszerű, csetlő-botló, gyenge, bűnös embereket szólított meg, nem azért gondolt rájuk, mert kiválóak. Viszont azért lettek nagyszerű teljesítményre képesek, mert Jézus hívta őket. Péter, mint csapatkapitány viselte a karszalagot, de sokszor könnyelműsködött, s egyszer súlyosan hibázott a kakasviadal során. Zebedeus I. és Zebedeus II., más néven Jakab és János, sokszor szabálytalankodott, s nem tudta magát türtőztetni. Simon, a zélóta, a túlbuzgó, hajlamos volt a keménykedő játékra, s Júdás súlyos bundaügybe keveredett, ezért örökös eltiltás várt rá.
Így alakult ki a tizenegy fős csapat. A történet tanulsága: ma sem arra kell törekednünk, hogy mindenképpen kiválóak legyünk, hanem arra, hogy Jézushoz tartozzunk – mondta Fabinyi Tamás evangélikus püspök hozzáfűzve, hogy a kell egy csapat! jelmondat metaforaként napjaink egyházi, társadalmi és közösségi életére is vonatkozhat, a széthúzás helyett egy közösséget kell alkotnunk.
Radnóti Zoltán rabbi a sporthoz fűződő zsidó hagyományokat és a szokások változását foglalta össze.
– A sportra sokat adó hellenisztikus kultúrával összehasonlítva a testmozgás ellentétben állt a zsidó nép hagyományaival, a szellem kultúráját hirdető Tórával. A XII. századi híres zsidó orvos-filozófus, Maimonidész szerint a test a lelki teljesség eszköze, amit meg kell őrizni, nehogy megsérüljön, és ezáltal nehezítse az ember istenszeretetét. Ebben fontos szerepet tulajdonít a testmozgásnak is: „Amíg az ember sokat fáradozik és fárad… egyetlen betegség sem éri el, és ereje megerősödik”. Korát megelőzve ír a labdajátékokról: „A gimnasztika jó mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak, ám van, ami jobb, mint a gimnasztika: a labdajáték, mert az a játékban lehetővé teszi az összes szerv mozgását”. A rabbinikus zsidó vallásjog nyitottságát jelzi, hogy például veszélyhelyzetben, mint az üldöztetés és a vírusjárvány, évezredes tórai törvények változtak meg. A sport területén is e rugalmasság érzékelhető. Dávid és Ávráhám Sztáv rabbik például a fizikai erőnlétet is lelki szintre emelték, azaz összekötötték a testet, a lelket és a Teremtőt, s hitet tettek amellett, hogy szombaton is lehessen sportolni: „Valamikor régen a szombat a pihenés napja volt, ma azonban… a szabadságélmény része a testmozgás”. Radnóti rabbi e szavakkal fejezte be mondanivalóját: „A gyerekek megtanulhatják a kölcsönös lemondás fontosságát, támogatni fogják egymást, és megtanulhatják, hogy az életben, akárcsak a pályán – néha vesztesek és néha nyertesek.”
Mohay Bencével az MTVA-nál ismerkedtem meg, a kiváló újságíró egy évtizede dolgozik műsorvezetőként a közmédiában. – A hit és a sport kapcsolata nagyon sok embert foglalkoztat, de sokan magánügynek tekintik, és látható jeleit nem a sportpályán nyilvánítják ki. A hívő sportolókkal ritkán kerül e téma szóba. Talán az interjúk a legoldottabbak, a sportolók Istennek köszönik meg eredményüket, vagy utalnak egy felülről jövő segítségre. De talán még ennél is őszintébb a sportoló belső átélése, amit nem is feltétlenül mutat ki különböző gesztusokkal. Tokióból az úszást és a birkózást közvetítettem, s a birkózók között – a keresztények mellett – nagyon sok a muszlim vallású. Előfordult, hogy verseny előtt a résztvevők fohászkodtak, keresztvetéssel, vagy kelet felé térdeléssel, meghajlással köszönték meg a sikerüket. Rióban, az olimpiai falu templomában mindig volt betérő – jegyezte meg a sportriporter.
Úgy tűnik, az ökumené itt megvalósult. A teljes emberi életnek része mind a hit, mind pedig a sport: mindkettő jellemformáló. A teljesítményorientált világunkban viszont a fair play sokszor háttérbe szorul, pedig e nélkül az eredmény is keserű lehet. Emlékezzünk arra, amikor Wichmann Tamás, a kenukirály – az akkor hullámvölgyben lévő jugoszláv riválisának – Matija Ljubeknek nyújtott segítséget, aki aztán a belgrádi világbajnokságon le is győzte mesterét. E páratlan gesztusért Wichmann 1978-ban megkapta az UNESCO által alapított nemzetközi Fair Play-díjat.
A nemrégiben elhunyt legendás sportoló cselekedetére gondolva Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember szavai csengenek fülemben: „A siker azt jelenti, amikor tapsolnak az emberek, a dicsőség pedig, amikor tapsolnak az angyalok.”
Megjelent a Magyar7 2021/50.számában.
