2020. október 22., 09:23

Rendkívüli MARIATHON

A Mária Rádiónak az idei évben komoly kihívásokkal kellett megküzdenie, ugyanakkor példátlan mértékű fejlődésre is nyílt lehetőségük. A járvány és az ehhez kapcsolódó intézkedések okozta nehézségek ellenére sikerült további sugárzási jogot szerezniük Szlovákia területén. Szeptemberben megkezdték a sugárzást az érsekújvári FM 94,6 – os frekvencián is, amely a rozsnyói FM 90,5-ös frekvenciával együtt most már a második, saját, teljesen önálló antennájuk.

Most, hogy ismét korlátozták a szentmisék látogatását, újra megkezdték az élő szentmisék közvetítését  a rádió közösségi oldalán, a hét minden napján, 15:00-kor.

Sajnos a korlátozások nagy mértékben befolyásolják az önkéntesek tevékenységét, így ezen feladatok nagy része is a kis létszámú stábra hárul.

Október 22 - én és 23 – án egy rendkívüli MARIATHON keretein belül szeretnék buzdítani a kedves hallgatókat és olvasókat, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a rádió működéséhez és fejlődéséhez.

Ez idő alatt számos élő műsorral jelentkeznek majd, melyben megszólalnak az önkéntesek, a támogatók, de az alkalmazottak és a rádió vezetői is.

Október 22 - én és 23 – án reggel 7:00 től este 21:00 várják a hívásokat az adományvonalra, amely a következő: 035/ 7 72 72 72.

A Mária Rádió Mirjam fenntartása elképzelhetetlen a hallgatók összefogása nélkül és ezekben az időkben kiemelten szüksége van rádiónknak a hallgatói család támogatására. Jelenleg a Mária Rádio Mirjam az egyetlen rádió Szlovákiában, amely napi 24 órás, magyar nyelvű, önálló műsort sugároz. A további részletekért hallgassák a rádió műsorát Érsekújvárban az FM 94,6-os, Rozsnyón az FM 90,5-ös, Komáromban az FM 88,3-as, Telkibányán az FM 100,6-os, valamint interneten a  www.mariaradi.sk oldalon keresztül.

A befolyt támogatásokat a rozsnyói és érsekújvári adók működési költségeinek fedezésére fordítják.

Támogatási lehetőségek:
Amennyiben támogatni szeretné tevékenységüket, ezt több féle úton is megteheti:
Postai csekk – Csekket igényelhet rádiónk bármelyik elérhetőségén, valamint az ingyenes magazin mellé is kérésre csomagolunk. Kérjük a csekken tüntesse fel: „MARIATHON” („správa pre adresáta”)
Banki utalás - Adományaikat a következő számlaszámra küldhetik: SK69 0900 0000 0050 2511 3346 Mária Rádio Mirjam, občianske združenie, Jókaiho 6., 945 01 BIC: GIBASKBX, Bank megjelölése: SLOVENSKÁ SPORITEĽŇ A.S.   Kérjük az utalásnál megjegyzésként tüntesse fel: „MARIATHON”
Személyesen – A Rádió épületében: Jókaiho 6., 945 01 Komárno.

Isten fizesse meg anyagi áldozataikat!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.