Pislákoló fények a temetőkben
„Nagy magyar télben picike tüzek…” – villan be az idézet, ahogy egy héttel a mindenszenteki megemlékezés és a reformáció egyházi ünnepe előtt végignézünk a temetőkön. Az emberek csendben, szomorúan, de rugalmasan alkalmazkodtak ahhoz a kijelentéshez, hogy október 24-től, szombattól a kijárási tilalom miatt nagy valószínűséggel az országos tesztelés első fázisának végéig nem jutnak ki a temetőkbe elhunyt szeretteik sírjához és a pénteki nap folyamán korai mindenszenteket rögtönöztek.
Szinte egyszerre mozdult meg az országban mindenki október 23-án, pénteken, mikor a déli órákra nyilvánvalóvá vált, hogy szombattól a kijárási tilalom értelmében már a temetőkbe sem lehet kilátogatni.
Némely községek bezárják a temetők kapuit, máshol a temetőszolgáknak kell felügyelniük arra, hogy a kijárási tilalom alatt senki ne mehessen be a sírkertbe.
A mindenszentek emléknapja előtt szokás a temetőkben díszítgetni, friss virágokkal pompásabbá tenni a sírokat, hogy az ünnepkor csendben és áhítattal emlékezzen a keresztény világ az elhunyt lelkekre.
Mindenkinek nyilvánvaló, hogy az elhunyt szerettekre nem kizárólag halottak napján kell emlékezni, de az embernek lelki szükséglete van a kegyeletre, és arra az érzésre, hogy október végén ünnepszerűen is ellátogasson halottaihoz, gyertyát gyújtson és családi körben emlékezzen.
Az emberek azonban a koronavírus járvány miatt elrendelt kijárási tilalom ellenére sem adták fel a mindenszenteket, október 23-án mintegy rögtönzött megmozdulás keretén belül szinte népvándorlás indult meg a temetők felé. Itt-ott elhangzott viccesen, hogy szombattól majd hajnali egy és öt között járnak a temetőbe az emberek, de mindenki érezte a helyzet komolyságát.
A fiatalabb generációk tagjai telefonon hívták idős rokonaikat, hogy tudassák velük, szombattól nem érdemes azzal próbálkozni, hogy a temetőben sírokat díszítgessünk, az elkészített, gondosan nevelgetett krizantémokat elhelyezzük halottaink sírján.
– mondja egy fiatal nő az alsószeli temetőben péntek késő délután. Közben az emberek hatalmas krizantémokat, gyertyákat, mécseseket cipelve szállingóznak a temetőbe. Mindenki csendben rendezgeti a sírokat, senki nem háborog, fegyelmezetten, módszeresen olvadnak bele a temető csendjébe. A szájmaszk már természetes viselet. Régi ismerősök jönnek, mennek, csak a szemük mosolygását látni, ahogy a maszk alatt egy-egy rég nem látott rokont, barátot vélnek felfedezni. Meg, megállnak beszélgetni, természetesen szóba kerül a koronavírus is, de nincs lázadozás és kormánykáromlás, ezt a temetők áhítata nem engedi meg.
Ahogy esteledik, úgy gyúlnak ki a fények a temetőkben, kulcsolódnak imára a kezek, a mindenszenteknek már nincs ideje, csak tere az idén. Az emberek előrehozták a megemlékezést.
„Én már belenyugodtam abba, hogy idén nem jutok ki a temetőbe, tudom, hogy a papa így is velünk van minden nap, és tudja, hogy gondolunk rá. De aztán az unokám hívott, hogy inkább jöjjünk még ki gyorsan, pakoltunk és hoztuk a virágokat, elrendeztünk mindent. Szerintem a lehetőségekhez képest nagyon szépen feldíszítettük a sírt” – mondja a közel nyolcvanéves Annus néni a temetőben.
