Kezdjünk el szeretni!
Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes fegyvere a szeretet, válasza a rosszra az ölelés, menedéke az imádság, vágya a béke, egyszerűsége a varázsa. Beszélgetésünkben arra kerestük a választ, miként szerethetünk jól családon belül, vagy miként szeressük jól felebarátunkat? Vajon hányféleképpen nyilvánulhat meg a szeretet és mi mindent bír el?
Csaba testvér, az év elején sokan sok mindent megfogadtak, többet sportolnak, jobban figyelnek az egészségükre, vagy megszabadulnak függőségeiktől, ám arról kevesebbet hallani, hogy mondjuk megfogadnák, ezután jobban szeretnek, vagy elmélyítik a hitüket. Miért van ez így?
Azért, mert talán úgy gondolják, hogy ők most is eléggé szeretnek. Hofi mondta, egy dolog van, amit Isten úgy el tudott osztani, hogy mindenki meg van elégedve vele, az pedig az ő esze, önmaga. Úgy gondolja, hogy neki annyi jóságot, bölcsességet adott az Isten, hogy talán másnak nem is adott annyit. Ezért nem is érezzük, mi kellene ahhoz, hogy változzunk, és akkor változik a világ is. Én a gyerekeket is mindig arra biztatom, hogy te változzál és akkor a környezeted is változik. Megkérdeztem tőlük, hogy megtanítsam-e őket arra, miként és miért mondjanak mindig igent, ha a nevelőnő, vagy édesanya kérnek valamit. A válasz minden esetben az, hogy persze, pap bácsi, igen. Na, akkor én elmondom, hogy az úgy van, hogy anyuka bármit kilencszer, tízszer kér, arra igent kell mondani. Ha ez megtörtént, a következő alkalommal az ő kérésükre is igen lesz a válasz. Tehát, én kell, hogy változzam, hogy változzon mások hozzáállása és a világ. Jó lenne ezt tudatosítani.
Hogyan tudja az ember megerősíteni a hitét? A lelkének melyik „fiókját” nyissa meg, hogy ez erősödjön?
Egy szakácskönyvről hogyan derül ki, hogy az egy jó szakácskönyv? Ha csak nézegetem, akkor biztos nem, de ha elkezdem a recepteket szépen elkészíteni, akkor annak a receptkönyvnek az értéke nőni fog a szememben. Ugyanezt gondolom az evangéliumról is. Nem elég csak olvasni, hanem mondjuk próbáljunk ki egy-egy történetet élőben. Lehet, hogy az eszem mást mond, de lám, ez a Saul milyen rossz fiú volt, kővel dobált, csúful beszélt, s ez az ember elindult, hogy ideológiai, politikai alapon gyilkosságokat szervezzen, mert hát nem csak ma vannak, akkor is voltak terroristák. Milyen szép viszont, hogy Jézus szembe megy vele és nem felrúgja, mint a bolondgombát, hanem beszélgetni kezd vele. Megkérdezi: ,,Saul, Saul, hát, miért üldözöl engem?” Tudjuk, a történet vége, hogy Saulból Szent Pál lesz, és élete végén megírja a gyönyörű szeretethimnuszát. Én azt gondolom, hogy körülötted és körülöttem is vannak Saulok, persze lehetne róluk rosszat mondani, bántani őket. Ezt az utat nagyon sokan járják, de próbáljuk meg inkább a párbeszédet.
Engem is sokan támadnak, ha valaki rossz színben tüntet fel, én rögtön felhívom és megkérdem, mi a gond, gyere el és beszéljük meg. Magyarázd el, hogy hol vétettem, mi a bűnöm? Nagyon sokszor úgy kezdi a másik, hogy bocsánatot kér, mert nem is úgy gondolta, csak a pillanat hevében mondta azt, amit. Megbeszéljük és nincs semmi probléma. Azt látom tehát, hogy az evangélium működik, mint egy receptes könyv, szóval ki lehet próbálni. A puding próbája az evés, az evangéliumé az, hogy megéljük és megtapasztaljuk, működik, jól működik. Hozzánk ugye utcagyerekeket hoznak, vagy családokból olyanokat, akik finoman fogalmazva csintalanok. Ott állok és nézem ezeket a gyerekeket, de ha elhiszem, hogy a világon vannak rossz és jó gyerekek, akkor zsákutcában vagyok, nem vagyok pedagógus. A kollégáknak is mindig azt mondom, hogy ez nem egy szépségverseny, nem kell előítélettel kezelni a gyerekeket azok alapján, amiket mondtak róluk. Nem pontozunk, mert az a gyerek a béka feneke alatt van éppen, hát akkor munkára fel, kezdjünk el szeretni! Ezt írja az evangélium is. Ha Jézus nem hitt volna bennünk, karácsony estéjén eljött volna közénk? Azért jött el, mert bízott bennünk.
Azt mondja, kezdjünk el szeretni. Hányféleképpen lehet szeretni? Hányféle megnyilatkozása van a szeretnek?
A focistáknak, sportolóknak azt mondják, ha nem fáj az edzés, nem is fejlődnek. Ha csak addig edz, amíg jólesik, akkor csak önmagát szórakoztatja. Ám, ha izomláza van, halad előre. Valahogy így van ez a szeretettel is. Ha csak addig szeretek, amíg nekem jólesik, amíg kellemes, az csak szórakozás. A keresztényi szeretet azt jelenti, hogy akkor is szeretem a másikat, amikor legszívesebben „megnyuvasztanám”. Az ilyen gyerekek megpróbálják az embert, megpiszkálnak, hogy beljebb is van szeretet benned, vagy csak a felszínen? Én azt hiszem, hogy igenis tudatosítanunk kell magunkban: kicsi vagy, huncut vagy, de mégiscsak az enyém vagy, nem? Hogy ezt érezze a férjed, a feleséged, és fontos, hogy ki is mutassuk. Élnék egy példával: elmentem egy családhoz, három gyerekük van, és az édesapával akartam beszélni. Később ért csak haza, én addig játszottam a gyerekekkel. Amikor megérkezett, köszönt a gyerekeinek és megkérdezte, kaptam-e kávét. Mondtam, hogy igen, de miért nem köszön a gyerekeinek rendesen? Mert azt nem úgy kell, ahogy tette. Ekkor odamentem, beledöngöltem a gyerekeket az ágyba, sikoltoztak, nevettek. Az lepett meg ugyanis, hogy a gyerekek nem rohantak hozzá, nem szöktek a nyakába. Mondtam neki, tudom, hogy egész nap értük dolgozik, hazahozza a pénzt, tehát egy mintaapuka, a gyereknek viszont az kell, hogy kaparják az ajtót, mikor ér már haza az apjuk, úgy kellene várniuk. Kellene, hogy hiányozzon nekik. Tehát én azt hiszem, hogy a szeretetet lehet pirulánként is adagolni, de minek spóroljunk vele? Merjük kimutatni a szeretetünket!
Egyre gyakrabban halljuk napjainkban, hogy rosszul szeretünk. Lehet-e rosszul szeretni, vagy hogyan kell jól szeretni?
Az irgalmatlan irgalom. Bekerült hozzánk jó húsz évvel ezelőtt két gyerek. Testvérek voltak, az idősebbik szépen leérettségizett, sikeres vállalkozó lett, a kisebbik viszont negyedikes lehetett, amikor elvitték őt haza vakációra, és már nem hozták vissza, otthon maradt. Pár év múlva megtudtam, hogy a gyerek kábítószerezett, börtönbe is került. Leültem az anyukával és kiderült, egy napot sem ment aztán iskolába, miután tőlünk eljött. Kérdem az asszonyt, hogy miért nem küldte iskolába a gyereket? Mondta, hogy nem tudott felkelni és sajnálta. Igazából az anyuka nagyon szerette a fiát, de a szülői szeretet azt is jelenti, hogy olyan vagy, mint egy edző, hogy megmozgatom ennek a kölyöknek az izmait, szellemi képességeit, meghajtom, Egy paraszt, ha szereti a földet, beleengedi az ásót keményen, másképp nem fog ott teremni semmi. A jó szeretet kiviszi a másikat a léte peremére és megmutatja, hogyan van tovább.
Erre is van egy történetem. Megjelent Déván a jóléti társadalom, kaptak iskolabuszt a gyerekek, hogy ne gyalogoljanak. Elmondtam, hogy én úgy emlékszem, a nap fénypontja pont az volt az én iskoláskoromban, mikor együtt mehettünk haza gyalog, ökörködhettünk az úton és most pont ezt vesszük el a gyerekektől. Két év múlva elromlott az iskolabusz úton hazafele, a gyerekek meg nem jöttek haza gyalog két és fél kilométert, merthogy az hosszú út. Na, gondoltam, a szemetek világát, felvetettem, hogy menjünk el a Hunyadi-kastélyba, oda, ahol Kapisztrán Szent János misézett, ahol Mátyás király elsőáldozó volt, én is tartok ott egy misét. Hozzátettem, hogy olyan „ciki” lenne busszal menni, hisz a Hunyadiak se azzal közlekedtek, menjünk gyalog. A gyerekek telefonon rögtön megnézték, hogy az tizenhat kilométer, mondtam, ne búsuljanak, tudok egy „rövidítőt”. Nem mondtam, hogy az huszonnégy kilométer. Elindultunk reggel nótaszóval, zászlóval, úgy ültek a templomban, mint az angyalok. A mise végén elmondtam, hogy látjátok, gyerekek, ti két és fél kilométert nem akartatok gyalog megtenni, most huszonnégyet mentetek le, tehát többre vagytok képesek, mint amit magatokról gondoltok, sokkal erősebbek, ügyesebbek vagytok. Jézus is így buzdította az apostolait. Úgy gondolom, akkor szeretlek én téged, ha belőled olyan dolgokat is kihozok, amit te magadról nem is gondoltál. Egy nagyobb, erősebb, értékesebb lénnyel ajándékozlak meg. Ez a legszebb ajándék, amit adhatsz a gyerekednek, de akár a népednek is.
A családon túl, a felebarátainkat hogyan szeressük jól?
Én úgy látom ezt a világot, hogy a gonosz lélek körbe jár és próbálja ellopni a hitünket, reményünket, egymás iránti bizalmunkat. Meg-megérint és akkor lelassulunk. Sok ilyen bizalomvesztett ember lődörög a világban. Akkor szeretek valakit jól, ha én meg úgy érintem meg a felebarátomat, hogy kezdjen bízni magában, családjában, népében, az emberiségben, a munkájában, a jövőjében, hogy igen, van remény. Ha Jézus Krisztus bízik bennünk, akkor ez a jézusi bizalom el kell töltse a szívünket. Nincs elveszett helyzet, csak ha én feladom. Az erdélyi magyarságnak van jövője? Hogyne lenne jövője. A Kárpát-medencei magyarságnak szerintem nagyszerű jövője van, és ezt a jövőt kell együtt megálmodni és valóra váltani. Gyerekeknek is szoktam mondani, hogy amikor imádkozunk, nem azért tesszük, hogy ne fájjon nagyon, amikor összedől ez a világ, hanem azt mondjuk, hogy jöjjön el a te diadalmas országod. Ne a világ végére készüljünk, hanem Isten diadalmas országát építsük. Amikor keresztelek, nem arra kenek fel senkit, hogy a világ siratója legyen, hanem arra, hogy legyen próféta, aki megszenteli a környezetét. Próféta az, aki látja a bajt, de meg tudja mutatni a tovább vezető utat is. Tehát én akkor szeretem jól a felebarátomat, ha ő mellettem kicsit erősebb lesz. Ha erőt, jókedvet, reményt, hitet nyer a velem való találkozásból.
Ezekre van szüksége a Kárpát-medencei magyarságnak is. Abban a receptes könyvben milyen „hozzávalók” szerepelnek?
Ha a gyerek nyafog a házi feladat miatt, akkor én nem írom meg helyette. Adok egy puszit a buksijára és elmondom, hogy a tanító néni okos, olyan feladatot ad, amitől te több leszel. Ez egy feladat, ezt meg kell oldani, nem hisztizni, gondolkozzál, lehetetlen feladatot nem adhat a tanító néni. Én úgy gondolom, az Isten is ad nekünk feladatot, kisebbet, nagyobbat. A gyereknek olyan nagy szájjal tudjuk mondani, hogy nem nyafogni, hanem koncentrálni! Mondjuk ezt magunknak is, van egy feladatod a családodban, a munkahelyeden, a társadalomban. Trianon egy nagy házi feladat, emellett lehet nyafogni, hogyan tovább, hogy nem oldom meg. Én viszont azt látom, hogy igenis vannak jó megoldások. Az életet tovább kell vinni, aztán az majd osztályoz, hogy hányast kapok a megoldásra, de az még mindig jobb, mint ha semmit nem csinálnék. Bármi történik körülötted, egy betegség, bármi, azt ne Isten csapásaként éljük meg, hanem úgy, hogy kaptunk egy újabb feladatot. Azt gondolom, az utolsó ítélet nem lesz más, mint hogy a jó Isten megmutatja, nézd fiam, én azt gondoltam, te ez leszel, ezt mind beléd raktam, de te lusta voltál, nem keltél fel. Ott volt az a lány, nem mertél egy csokor virágot vinni neki, nem kérted meg a kezét, nem lett gyereked. Majd akkor, amikor lehull a lepel mindenről és tudatosítjuk a sok elszalasztott lehetőséget, valahol az a pokol. Akkor már nem lehet mindent újracsinálni. Ezért merjünk, akarjunk, új év, új lehetőség, tegyük oda magunkat ezerrel. Neki kell állni, számba venni a problémákat és szép sorjában kipipálni, miután megoldottuk őket.
Ez lett volna a záró kérdésem, hogyan tudná arra buzdítani az embereket, hogy merjenek kockázatot vállalni, de előre megválaszolta…
A gyerekeknek is azt mondom mindig, hogy nézzenek tükörbe. Mindenki egy eredeti mennyei atyai alkotás, tehát biztos, hogy benne van apai-anyai ebben a műalkotásban. Egy eredeti Van Gogh vagy Rembrandt festmény, ha előkerülne valamelyik padlásról, mindenki odalenne. Lehetne azon akármennyi légypiszok és kosz, az attól egy eredeti alkotás lenne. Milliméterről milliméterre megtisztítanák, hogy ragyogjon, hogy azok a színek, formák előtűnjenek. Akkor mi mik vagyunk? Mi mennyei alkotások vagyunk. Istengyermeki méltóságban vagyunk. Azt mondta a mennyei Atya, bármit kérek, megadja nekem, higgyek benne, bízzak benne, kopogtassak, zörgessek. Sokszor, ha nehéz helyzetbe kerülök, azt mondom neki: mennyei Atyám, én olyan kíváncsi vagyok, hogyan tudod te ezt megoldani, mert én nem látom a kiutat és érzem, hogy van egy Isten, aki nemcsak szeret, hanem akire lehet számítani. Aki segít újratervezni. Kezdetben, amikor GPS-szel utaztam, egy finom női hang szokott figyelmeztetni, ha túl gyorsan mentem. Ugye az én cölibátushoz szokott lelkem nehezen viseli ezt el, elnémítottam, de volt úgy, hogy eltévedtem és nem ott voltam, ahol akartam. Ilyenkor az ember mit csinál? Visszakapcsolja a hangot, és nekem annyira tetszik, hogy nem úgy folytatja, hogy „tudtam, megmondtam”, hanem azt mondja, hogy „újratervezés”. Elgondolkodtam, hogy ha egy ilyen „kütyü” tud nekem ilyen bölcs dolgokat mondani, akkor a jó Isten, az a mennyei GPS sem fogja azt mondani, hogy nem állok veled szóba. Egész biztos azt mondja majd, hogy nagyszerű, üdvözöllek, újratervezés. Szóval én mindenkit arra biztatok, hogy a lelki GPS-ét hangosítsa fel így az év elején, és hozzon jó döntéseket.
CV:
Böjte Csaba (1959) ferences rendi szerzetes, a gyermekgondozással foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte. 1989-ben szentelték pappá. 1992-ben Dévára helyezték, ahol befogadta az utcagyerekeket, majd az évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költözött a védenceivel. Gyermekmentő munkássága egyre ismertebb lett, így egy idő után a hatóságok is felhagytak a zaklatásával. Több ezer árva és problémás gyermeket indított útjára az életben.
Megjelent a Magyar7 2024/6. számában.
