Ferenc pápa: a világjárvány elmúltával nyújtsuk ki kezünket a szegényeknek
Ferenc pápa azzal a felhívással fordult szombaton kiadott üzenetében az emberiséghez, hogy a koronavírus-járvány elmúltával "nyújtsa ki kezét a szegényeknek", és ehhez kapcsolódóan ostorozta azok "cinizmusát és közömbösségét, akik számítógépük előtt ülve mozgatnak vagyonokat, vagy fegyver-, illetve kábítószer-értékesítésből gazdagodnak meg".
"Hány kinyújtott kezet láthattunk ezekben a hónapokban, amikor az egész világot megtámadta egy szenvedést és halált okozó, félelmet és zavart keltő vírus?" - tette fel a kérdést a katolikus egyházfő az üzenetben, amelyet a szegények november 15-én tartandó világnapjára írt.
A pápa ezúttal is tisztelgett azon orvosok, ápolók, papok és önkéntesek előtt, akik életüket kockáztatták a betegek megmentéséért, vigasztalásáért.
Dicsérte nagylelkűségüket, szemben azokkal, akik "ölbe tett kézzel, a szegénységgel szemben érzéketlenül, sőt gyakran annak fenntartásában cinkosként vészelték át" ezt az időszakot.
Utóbbiakat a közömbösség és a cinizmus élteti nap mint nap. A kezüket gyorsan kinyújtják, de csak a számítógép billentyűzetére, hogy pénzösszegeket mozgassanak a világ egyik részéből a másikba, oligarchák vagyonát gyarapítva, vagy egész országok nyomorúságáról, bukásáról döntve - tette hozzá.
Az egyházfő egy kalap alá vette a luxusban élő drogkereskedőket, a korrumpált tisztségviselőket és azokat a törvényhozókat, akik nem tartják be a maguk által hozott törvényeket sem.
Ezzel szemben a "gyengéket támogatók nagylelkűsége a teljes értékű emberi élet feltétele" - írta.
Elismerte, hogy
Hosszan elemezte azt a felfordulást, amelyet a világjárvány és a kijárási korlátozások okoztak az emberek lelkében.
"Váratlanul és felkészületlenül ért minket, zavarodottságot okozott bennünk, a tehetetlenség érzését keltette. Sok biztosnak tűnő dolog megkérdőjeleződött.
- állapította meg.