Értékes adventi pillanatok a deáki református gyülekezetben
Adventi játszóházat tartottak a deáki református gyülekezet házában. A gyerekek felekezetre való tekintet nélkül szívesen jönnek el Édes lelkészékhez és az összetartó, jólelkű gyülekezeti tagokhoz, hogy együtt éljék át a várakozás örömét.

Szép ünnepvárás zajlik a deáki református gyülekezet háza táján. Advent második hétvégéjén adventi játszóházra hívogatták a gyerekeket a deáki gyülekezeti házba.
Az alkalmat már tizenharmadik éve tartják, így tudnak szívvel-lélekkel a gyermekek felé fordulni a felnőttek advent idejében – tudtuk meg a gyülekezet lelkésznőjétől, Édes Rékától, aki férjével, Édes Ákos lelkész úrral együtt áll a deáki, a vágsellyei és a galántai református gyülekezetek élén.
– magyarázta a lelkipásztor. Hozzátette, mindhárom gyülekezetükkel nagyon jó a kapcsolat, kiváló közösségek alakutak ki.
A deáki adventi játszóházba nem csak a református felekezetű gyerekek kapcsolódnak be, már az óvodában megismerkednek a kicsik az óvodás hitoktatáson Édes Rékával, így szívesen jön bármelyik gyerek felekezetre való tekintet nélkül a deáki református gyülekezeti házba. Az a szép, mikor már maguktól jönnek, nem a szülő küldi őket a közösségbe – teszi hozzá a lelkésznő.
A református ház így egyfajta bázist, komfortos közeget jelent a gyerekek számára, ahol biztonságos kis közösséget tudnak alkotni. A deáki református gyülekezet egyébként közel kétszáz lelket számlál, így mindig van kire számítani. A lelkésznő már jó előre meg is hívja az ünnepi segítőket, akik kézműves foglalkozásokkal készülnek a gyerekek számára.
Advent negyedik vasárnapjára, december 22-ére tervezi a gyülekezet a hagyományos karácsonyváró koncertjét. Idén a Rácz Cello Qartett gazdagítja majd az ünnephez való megérkezést Deákin.
– zárja beszélgetésünket Édes Réka lelkipásztor.
