2022. augusztus 6., 20:00

Csoda Kaszap István közbenjárására

Kiállítás nyílt a fiatalon elhunyt jezsuita és cserkész, Kaszap István életéről a köbölkúti templomban. Az önuralmat hősi fokon gyakorolta, a fájdalmakat zokszó nélkül tűrte, szenvedését felajánlotta népéért, a magyarságért, a fiatalokért. Szentté avatása folyamatban van.

Kaszap kiállítás
Fotó: Bokor Klára

Puss Sándor atya, Köbölkút plébánosa szívesen fogadta be Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke által összeállított öt panelt, amelyek által megismerhetjük a gégerákban 24 évesen elhunyt őrsvezető, tornászbajnok, jövendőbeli pap példaadó életét.

Nem kérte a fájdalomcsillapítókat, aki csak megfordult betegágyánál, erőt merített belőle. Szentség hírében halt meg. 

– Több mint száz éve annak, hogy a jezsuitákhoz belépett magyar cserkész, Kaszap István szentté avatása is folyamatban van – és nem bír a végéhez érni. A róla készült kiállítás nagyon aktuális, már csak azért is, hogy most ért véget a jezsuita szentév. A gyűjtemény az egész Kárpát-medencében joggal tekinthető egyedinek, egy eddig ismeretlen felvidéki származású fiatal jezsuita most folyó szentté avatási eljárásáról is majdnem csak itt szerezhetünk tudomást. A magángyűjtemény szeptember végéig lesz megtekinthető. Ha elkészül a parókia udvarán épülő Szent Corona-torony, a kiállítás oda lesz áthelyezve – tájékoztatott Puss atya. Hozzátette, 68 tárgyi bizonyíték utal arra, mennyire aktuális az ő példaértékű élete. Még Vietnamban is tisztelik őt a jezsuiták. 

Kaszap kiállítás
Fotó:  Bokor Klára

Csémi Szilárd a kiállítás kapcsán kifejtette, még 2000-ben kapott az ipolynyékiektől ajándékba egy eredeti Kaszap képeslapot, miközben elmesélték, hogy a családok mennyire tisztelik őt azon a környéken. Ez felébresztette érdeklődését és elkezdett utánajárni a dolgoknak. Rájött, milyen akaraterővel rendelkezett – közepes tanulóból színjelesre küzdötte fel magát, példaadó cserkészvezető volt, példás lelkiélettel, ami mind elősegítette azt, hogy később a magyar ifjúság példaképe lehessen. 

Többször elzarándokoltam a sírjához cserkészeinkkel, illetve szeretett nejemmel, és megerősödött bennem a felismerés, hogy másokat is meg kell ismertetnem életével. Amikor Kaszap István emlékévet hirdettek, nem is volt kérdés számomra, hogy egy roll-up kiállítást és egy könyvecskét állítsak össze róla. A kiállítás végül számos helyre eljutott, templomokba, múzeumokba, Felvidéken kívül még Magyarországra is. Azóta is nyitott a lehetőség, megkeresés esetén örömmel kölcsönözzük a kiállítást

– fogalmazott a kiállítás létrehozója.

A szentté avatáshoz csodára is szükség van. Puss atya megosztotta lapunk olvasóival családja történetét. 

– Édesanyám Pesten szolgált a ‘40-es években, ahol megismerkedett a Kaszap István-kultusszal. Vett egy könyvecskét is a közbenjárását kérő kilenceddel. Mikor hazajött, nagymama nagyon köhögött, napokon, éjjeleken át. Ekkor jött az ötlet, mondjanak el egy kilencedet (imádságok végzése kilenc napon át), a nagymama gyógyulásáért. Pontosan a kilencedik napon a nagymama abbahagyta a köhögést és azóta se köhögött. Ezt le is írtuk és elküldtük a Szentszékhez, mint csodás gyógyulást. Ezért is tiszteli családunk különös szeretettel Kaszap Istvánt – mondta Sándor atya.

Megjelent a Magyar7 2022/31.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.