2021. december 10., 16:48

Csak oltottak vagy Covidon átesettek mehetnek misére

Mától ismét kinyithatnak a templomok. Az istentiszteleteken azonban csak a beoltottak és azok vehetnek részt, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen. Az ún. OP-rezsim (oltottak és átesettek) nem vonatkozik az individuális pasztorációs tevékenységre.

Fotó: TASR/AP

Erről a Közegészségügyi Hivatal szóvivője tájékoztatott. Hozzátéve, minden eddigi intézkedés, amihez a hívek már hozzászokhattak, érvényben marad.

Az istentiszteleteken legfeljebb 30-an vehetnek részt, vagy pedig egy emberre 25 négyzetméternek kell jutnia. Esküvőn, keresztelőn maximálisan 6-an lehetnek jelen, ebbe nem számítódnak bele a szervezők.

Temetési szertartásoknál nincs létszámkorlátozás, de a járványügyi intézkedéseket azokon is be kell tartani.

Esküvők, keresztelők és temetések esetén fertőtleníteni kell a szertartás során használt eszközöket, tilos az egy kehelyből ivás több mint egy ember számára. A szenteltvíztartó továbbra is üres marad.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.