2021. március 28., 16:23

A járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt Ferenc pápa virágvasárnap

Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében.

Ferenc pápa
Archív felvétel
Fotó: TASR/AP

Teljesen üres volt a Szent Péter tér, ahol

elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet,

amelyet a pápa szokott vezetni Jézus jeruzsálemi bevonulása felidézésével.

A Vatikán interneten keresztül közvetítette a virágvasárnapi misét,

melyet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be: harminc bíboros és alig több mint száz hívő volt jelen, többségük egyházi személy, akiket kellő távolságra ültettek egymástól.

A bazilikát olajfák és kisebb pálmafák díszítették, a résztvevők kezében fonott pálmaágak voltak. Ferenc pápa beszédében azokról beszélt, akik jelen voltak Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Jézus „karddal vívott győzelmét várták a rómaiakon, miközben ő Isten diadalát hirdette a kereszttel” - jelentette ki az egyházfő.

Hozzátette,

Jézust akkor is sokan csodálták, de kevesen engedték, hogy életüket megváltoztassa.

Most is így van, mivel a mai emberek se akarják megváltoztatni életüket, amely tele van ellentmondással, félelemmel, magánnyal, kudarccal és árulással.

Ne hagyjuk, hogy az elégedetlenség érzése megbénítson bennünket

 - mondta Ferenc pápa.

Délben, az Úrangyala - imádságot kísérő beszédében az egyházfő emlékeztetett, hogy a húsvéti szenthét már második éve zajlik pandémia közepette. „Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, és a gazdasági válság súlyossá vált” - jelentette ki.

Kifejtette, hogy

a jelenlegi történelmi és társadalmi helyzetben fizikai és lelki erőre van szükség,

mivel a válságban „reménytelenség, elkeseredettség, megosztottság” kerekedik felül, sokan „mindennapos keresztutat” járnak be. „(...) ne haladjunk el mellettük tétlenül, hagyjuk, hogy szívünk irgalmas legyen, közeledjünk hozzájuk (..), fogadjuk be azt, aki a keresztre feszített Jézushoz hasonlóan megalázott, selejtté válik, Jézus az utolsókban van, azokban, akit a mi farizeus kultúránk elítél” - mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa az erőszak áldozataiért imádkozott,

mindenekelőtt az indonéziai Celebesz déli részén található Makassar egyik katolikus templománál vasárnap történt öngyilkos merénylet sebesültjeiért.

A járványkorlátozások miatt tavalyhoz hasonlóan nagycsütörtökön elmarad a lábmosás szertartása, és péntek este a keresztút nem a Colosseumnál, hanem a Szent Péter téren lesz, és húsvét vasárnap Ferenc pápa a bazilikában mutatja be az ünnepi misét.

Tavaly március 27-én Ferenc pápa a pandémia betegeiért és halottaiért imádkozott a Szent Péter téren, azóta egy év telt el. Tavaly húsvétkor zárva voltak az olaszországi templomok, az idén az olaszok a lakásukhoz legközelebbi templomba mehetnek el. Virágvasárnap a templomokban fertőtlenítették az olajfaágakat is, amelyek helyett Magyarországon barkaágakat használnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.