Egy 32 éves magyar nő lett a Sziget történetének tízmilliomodik látogatója. A szerencsés fesztiválozót pénteken Kádár Tamás főszervező köszöntötte a bejáratnál.
Négy ország nagykövetségének munkatársai után kémkedtek hackerek Fehéroroszországban éveken át, az ukrajnai háború időszakában is.
A Szigeten idén több mint ötven programhelyszín lesz, 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban és csaknem kétszáz magyar résztvevő lesz.
Minden, a Biden-adminisztráció és Magyarország közötti politikai vita valójában világnézeti ellentétek következménye - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója.
Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata, 63 hazai atléta indul az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon.
A táborban július 31. és augusztus 6. között öt régió fiataljai vettek részt.
A GVH Versenytanácsa a kiszabható maximális bírságot, 38,7 millió forintot rótt ki a szlovákiai Párkányban bejegyzett Bensons Europe s.r.o.-ra.
Az utóbbi hetekben egyértelműen romlott a szerb-magyar határtérség biztonsági helyzete.
A kárpátaljai újságírókat a Gombaszögi Nyári Táborban, a Ma7 panelbeszélgetésén kérdeztük.
Példa nélküli irreális kérés, hogy valamely ország adja ki több százezer állampolgárának az adatait.
Az alapötlet az, hogy Budapestnek a legszebb arcát kell mutatnia a világbajnokság ideje alatt, hiszen a világ minden tájáról érkeznek vendégek a magyar fővárosba.
Minden magyar ember érdeke, hogy a magyar gazdák kiszámítható, fenntartható körülmények között termelhessenek.
A Rákóczi Szövetség idei harmadik anyanyelvi tábora augusztus 6-11. között zajlik, ahová ezúttal is a Kárpát-medencei szórvány és a nagyvilág magyar diaszpóra közösségeinek általános iskolásai kaptak meghívást.
Magyarország legnagyobb médiavállalata karrierlehetőséget és piacképes tudást kínál a média vagy a médiatechnológia iránt érdeklődő, diploma előtt álló vagy friss diplomás fiataloknak.
Letartóztatták azt a két férfit, aki a gyanú szerint a Magyarországon lelőtt svájci farkas haláláért felel.
A FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek, nemzetiségek, nyelvi közösségek legnagyobb ernyőszervezete.
Beregszászra látogatott az ukrán elnök, találkozott a magyar közösség képviselőivel is.
A rendezvény idejére lezárják a közúti forgalom elől a Lánchidat, ezért az arra járók és a résztvevők zavartalanul piknikezhetnek az útpályán.
Az elmúlt órákban ért véget az az evakuációs művelet, amely során egy magyar állampolgárt is kimenekítettek a Száheli-övezet kulcsországából.
A füge már tájainkon is bőven terem...
Arról szó sincs, hogy Putyin békepárti lenne. Ezt a háborút ő indította el, a háborúpárti politikusokat és tábornokokat ő hozta helyzetbe.
A román rendszámú személygépkocsi, amelyet egy moldovai embercsempész vezetett, hét illegális bevándorlót szállított.
Új parancsnoka van a Székesfehérváron működő NATO-parancsnokságnak, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak.