145 Kárpát-medencei középiskola, közel 7000 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni.
Szijjártó: ez nagyon súlyos sértés, kikértük magunknak, bekérettük a nagykövetet, s ez a fajta amerikai elnöki, kormányzati, demokrata adminisztrációbeli gondolkodásmód súlyos teher a kétoldalú kapcsolatainkon
Magyarország ki fog tartani a békepolitika mellett és örül annak, hogy Szlovákia is a béke hangján beszél - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
A magyar elnök és a volt amerikai elnök is szóba került.
Az alkotmányjogász szerint az elhangzott szlogen, hogy Magyarország, magyar ország maradjon, ma nemzeti szuverenitásunk egyik alapköve.
Ünnepi pillanatok.
Március 10-én azokra a székely vértanúkra emlékezik a magyarság, akiket 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégeztek.
Nincs más esély, mint Közép-Kelet-Európa megerősítése.
A Hogyan lett a kutyaszorítóból nyakörv című interjúkötetet olvasva kirajzolódik előttünk egy tematikus tengely, mely összekapcsolja Duray Miklós 1989 előtti egyéni harcát a rendszerváltozás utáni évtizedek harcaival.
Idén Kozma Imre és posztumusz Pásztor István kapták az Esterházy- díjat.
Az űripar globális árbevétele 427 milliárd dollárról több mint 1100 milliárd dollárra nő 2040-re.
Szerbia, a Vajdaság, a VMSZ együtt szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy helyes a külpolitikai stratégia, amely arra épül, hogy minél jobb kapcsolatot építsünk ki a szomszédos országokkal.
Szijjártó Péter: „A diplomáciában azt hiszem, hogy a teljesítmény az, hogy az ember kapcsolatot tart azokkal is, akikkel nem ért mindenben egyet. Szerintem az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csakis azzal beszél, akivel mindenben egyetért.”
Aláírta Sulyok Tamás új köztársasági elnök kedden a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló parlamenti döntést.
Szijjártó szerint az ukrán kormány által küldött válaszdokumentum nem tartalmaz semmifajta előrelépést a kárpátaljai magyar kisebbség 2015 előtti jogainak teljes körű helyreállítására vonatkozóan.
A szenátus után a bukaresti képviselőház is elfogadta az RMDSZ törvénytervezetét, mely szerint akár három hónappal korábban is meg lehet rendezni az államelnök-választást.
Az igényelhető támogatás mértéke a Kárpát-medencei szervezetek esetében 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjed, míg a diaszpórában 500 ezertől 5 millió forintig.
A feleség nem tudta elfogadni, hogy elhagyják.
Tovább tartanak a kegyetlen kényszersorozások Ukrajnában.
Február 22-e és 25-e között 46. alkalommal rendezték meg az Utazás kiállítást.
Magyarország álláspontja az, hogy sem fegyvert, sem katonákat nem küld Ukrajnába, az emberéleteket csak tűzszünettel és béketárgyalásokkal lehet megmenteni.
Tizenkét ingyenes utazás.
Egyértelműen a szigorúbb büntetőjogi szabályoknak és a hatékonyabb gyermekvédelmi rendszernek köszönhető az, hogy több száz pedofil bűnelkövetőt sikerült rács mögé küldeni - mondta Rétvári Bence.
A migránsok még vendégmunkásként se érkezhetnek Magyarországra - az EU legszigorúbb idegenrendészeti szabályrendszere lép életbe Magyarországon március 1-jén.