Az idei nyártól hat éven keresztül minden szezonban a siófoki strand lesz majd a kerék otthona.
Az Országgyűlés mindkét előterjesztést a múlt héten fogadta el.
Módosítanák a magyarországi választási törvényt.
Megszívhatják a középkelet-európai fuvarozók a módosítást.
Jeles nap lesz augusztus 20-a Vajdaságban is.
A V4-ek képviselői Budapesten találkoznak az izraeli nemzetbiztonsági főtanácsadóval.
A programba bevonják a Kárpát-medencei régiókat, ugyanakkor az év második felében egy kiállítást a diaszpórába is elvinnének.
Pintér Sándor arra kérte szlovák kollégáját, hogy a most kezdődő szlovák V4-es elnökség folytassa a megkezdett munkát.
A kétoldalú kapcsolatok melegedését várják tőle Budapesten
Annak idején Trianonban sem voltak kíváncsiak a tényekre.
A magyar kormányfő úgy fogalmazott, sikeres bizalomépítés folyik a két ország között.
A Fidesz szerint a brüsszeli bizottság alelnöke leleplezte a valódi célt: migránsokkal akarják betelepíteni Európát.
Zászlót bontott a Mi Hazánk Mozgalom Ásotthalmon
Nem szentelünk elég figyelmet a kérdésnek.
Szijjártó Péter üdvözölte az ukrán oktatási tárcavezető bejelentését, hogy júliusban újabb konzultációt tart a kárpátaljai magyarokkal az oktatási kerettörvényen belüli egyes törvények formulázásáról.
A találkozó fő témái a végéhez érkező magyar elnökség kiértékelése, a kezdődő szlovák elnökség vízióinak megvitatása, illetve a kiberbiztonság kérdései lesznek.
A korábbi Jobbik-alelnök - akit június elején kizártak a pártból - azt mondta, gyorsabban alakulnak az események, mint amire számítottak.
A Hudec László-emlékévet a Magyar Építőművészek Szövetsége és az Emberi Méltóság Tanácsa hirdette meg.
A klímaváltozás nagy kihívást jelent mindenki számára.
V4-Ausztria csúcstalálkozó zajlott Budapesten. Szlovákia nevében Peter Pellegrini miniszterelnök vette át a V4-elnökséget.
Kinek a foga törik bele?
Kapkodás és kétségbeesés az EU-ban.
Az illegális bevándorlás támogatása ezentúl bűncselekmény.