Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázatot jelent

hirek.sk | MTI 2018. október 18., 15:46

Az LMP-s Demeter Márta tettével bebizonyította, hogy katonai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön újságíróknak Budapesten.

Németh Szilárd és Demeter Márta Fotó: archívum


"Ilyen emberre nem lehet rábízni" a testület vezetői tisztségét - jegyezte meg Németh Szilárd, aki szerint Demeter Márta pozíciójával visszaélve követte el tettét, ezért felszólítják, hogy adja vissza képviselői mandátumát.

A Honvédelmi Minisztérium nem engedi meg, hogy bárki politikai érdekből egy magyar katonai-misszióban részt vevő magyar katona, és családja biztonságát kockáztassa - szögezte le a tárca parlamenti államtitkára.

Németh Szilárd azt mondta: Demeter Márta felelőtlenül járt el, megsértett minden jogszabályt, amely az iratbetekintésre vonatkozik. Ráadásul nemcsak nyilvánosságra hozta, hanem meg is hamisította az adatokat, azáltal, hogy azokat a miniszterelnökkel hozta összefüggésbe.

Az LMP-s Demeter Márta azután fordult írásbeli kérdésekkel a honvédelmi és a belügyminiszterhez, hogy egy iratbetekintés során megtudta, egy Ciprusról indult katonai repülőn utazott egy olyan utas is, akiről a neve alapján azt hitte, a miniszterelnök lánya. Ez a hír a sajtóban több helyen is megjelent. Az Origo már kedden megírta, majd a HM is megerősítette, hogy nem Orbán Viktor kormányfő lánya, hanem egy Cipruson szolgálatot teljesítő, Orbán vezetéknevű magyar katona gyermeke utazott haza Ciprusról katonai repülővel.

Németh Szilárd csütörtökön közölte: a HM és a Magyar Honvédség mindig eleget tesz törvényi kötelezettségének, minden megválasztott országgyűlési képviselőnek - legyenek bármely frakció tagjai, különösen a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak - teljes körűen, a lehető leggyorsabban rendelkezésére bocsátják a kért adatokat. Így jártak el Demeter Márta esetében is, aki mostanáig hét iratbetekintést kért. Ezt pedig mind a hét alkalommal, hosszú órákon keresztül biztosították is. Mindemellett Demeter Márta már több mint 300 írásbeli kérdést nyújtott be a honvédelmi tárcához.

Az államtitkár idézte a honvédelmi törvény 38. paragrafusának 7-es szakaszát, amely a honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvános adatok kezeléséről szól. Ezt a törvényt - mint megjegyezte - a honvédelmi és rendészeti bizottság egyik vezetőjének különösen ismernie kéne. Ugyanakkor hozzátette: amikor Demeter Márta szeptember 19-én, a kecskeméti repülőbázison betekintett a dokumentumokba, külön is tájékoztatták arról, hogy az ott megismert adatokat 30 évig nem lehet nyilvánosságra hozni. Demeter Márta ezt tudomásul vette.

A mintegy 3,5 órán át tartó iratbetekintés után Demeter Márta egy újabb iratcsomagot is kért, sőt a helyszínen még kérdéseket is feltett.
Németh Szilárd elmondta, az iratok között a név mellett csak egy útlevélszám volt. Ez alapján a név alapján Demeter Márta feltehetett volna tisztázó kérdéseket, de ezt nem tette meg. A miniszterelnök lányának általa feltételezett utaztatásáról egyetlen kérdés sem hangzott el - közölte Németh Szilárd, aki szerint Demeter Márta "orbitális hibát" követett el.

Németh Szilárdot kérdezték a sajtóban a Jobbik gyanús pénzmozgásaival kapcsolatos hírekről is. Erre reagálva azt mondta: a Fidesz alelnökeként megdöbbentőnek tartja, hogy a Jobbikhoz fekete pénzek köthetők.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS