Az akcióhét első napján, hétfőn több mint 131 ezren vették fel az oltást.
"Ez a mostani világ, amiben élünk, ezt a lágy, puhány, uniszex megközelítést a politikai világban sajnos használhatatlanná tette."
Orbán szerint Brüsszel elhibázott politikát folytat, "gyakorlatilag mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást".
A hétéves költségvetéssel kapcsolatos partnerségről szóló megállapodásokról zajló tárgyalások jól haladnak Magyarország és az Európai Unió között.
Az EU-ban szigorú ellenőrzés kell, mint Ausztráliában. Senki ne juthasson be illegálisan, ha pedig valaki mégis megpróbálja, akkor veszítse el az esélyét a menedékjogra.
A magyarországi kormányzati portál kedd reggeli adatai szerint 6.518 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 032 215 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A magyar állam elismerte František Mikloško elévülhetetlen érdemeit.
Jakab már-már miniszterelnökjelöltnek hihette magát, most már az sem biztos, hogy megmaradhat pártelnökként.
Valamivel több mint 6 millió ember már felvette legalább az első adag vakcinát.
2019-ig volt tagja az Európai Parlamentnek.
Németh Szilárd szerint a rezsicsökkenésnek nemcsak az a lényege, hogy a magyar családok biztonságát a kormány megvédje, hiszen az intézkedésnek komoly inflációcsökkentő hatása is van.
A magyarok több mint fele már novemberben, vagy előtte elkezdte a vásárlást, és tavalyhoz képest némileg nőtt a bizalom az üzletben történő vásárlás iránt.
Kórházban 6122 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 613-an vannak lélegeztetőgépen.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az amerikai cégek jelentik a második legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon.
A romló járványhelyzet miatt Magyarország is szigorít.
Az államtitkár elmondta, a most induló második szakaszban, a korábbinál is többen jelentkeztek.
Kórházban 5969 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 606-an vannak lélegeztetőgépen.
Külhoni régiókat bemutató feladatokkal bővült az Okos Doboz digitális oktatási portál - jelentette be Potápi Árpád János.
Nagy hírértékű, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet tervezett.
A szerda reggeli adatok szerint 10.265 új fertőzöttet igazoltak.
Kórházban 5811 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 545-en vannak lélegeztetőgépen.
A közlemény szerint a Szerencsejáték Zrt. új, 2025-ig meghatározott üzleti stratégiájának egyik fókuszterülete a regionális terjeszkedés, amelynek első mérföldköve a szlovák szolgáltatás elindítása.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később, a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre.
Újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély.