XXI. Század Intézet: Magyarország bűnbak lett
A koronavírus-járvány elleni védekezés nyomán bevezetett különleges jogrend miatt Magyarország a bűnbak szerepébe került - állapította meg Frank Füredi, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a Látószög blogon szerdán megjelent elemzésében.
A járvány miatt a kormányok világszerte - Nagy-Britanniától Spanyolországon és az Egyesült Államokon át egészen Indiáig - különleges jogrendet vezettek be, és számos államban nem ülésezik a parlament - írta. Álláspontja szerint "teljes joggal vethetők fel kérdések és aggályok" e döntés indokoltságával kapcsolatban.
Csakhogy komoly vita helyett a nyugati politikai és médiaelit egyes csoportjai arra összpontosították energiáikat, hogy elítéljék a magyar kormányt, amiért állítólag diktatúrát készül bevezetni - hangsúlyozta Frank Füredi.
Elemzésében kitért a többi között a The Washington Post kommentátorának és a The Guardian "pletykakommentátorának" ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaira, amelyek a többi között "tőrőlmetszett diktatúra" létrejöttéről írnak.
Frank Füredi megjegyezte, hogy a magyar kormányt érő médiatámadások azért többnyire "nem mennek el odáig", hogy nyílt diktatúrát emlegessenek. Inkább úgy fogalmaznak, hogy az Orbán-kormány lépései "utat nyitnak egy esetleges diktatúrához" - írta a szociológus.
A szerző úgy vélekedett, hogy mint minden kormány, amely rendkívüli helyzettel találja szembe magát, bizonyára a magyar kabinet is elkövet majd hibákat a válság kezelésében.
- szögezte le Frank Füredi.
A magyar kormányról szóló cikkek valóságos keresztes hadjárattá állnak össze, és annak harcosai nyilván őszintén gondolják, csakugyan veszélyben a magyar demokrácia, és az európai értékek megvédése a tét - írta.
Frank Füredi felidézte Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök Twitter-üzenetét is, amelyben azt fejtegette, hogy Magyarországot ki kellene zárni az Európai Unióból, mert veszélybe sodorja a közösség demokratikus értékeit.
A XXI. Század Intézet főmunkatársa szerint a magyar kormány elleni tirádák szerzői őszintén hihetik, hogy a szabadság és a demokrácia féltése motiválja őket.
- írta Frank Füredi, azt is kiemelve: attól tartanak, hogy ebben mások is követhetik.
Összegzésként úgy fogalmazott: